Légy a f...ilozófia tanárom!

20

Mióta az apám felvette a kapcsolatot Hannahval, és velem csak sikertelenül próbálkozott nem hallottam felőle. A húgommal azóta már többször is beszéltünk, és így tudom, hogy elmondta neki az általam meghatározott feltételeket, de azóta még nem kapott választ. Persze az alapjáraton tüskés természetemmel- amit az apámnak már az említése is egy újabb szintre emel- képtelen voltam megállni csípős megjegyzések nélkül a beszélgetést, de mikor láttam Hannah szemében a fájdalmat egyből megbántam a tettemet. És természetesen csak még jobban megutáltam az apámat. Bár nem gondoltam, hogy ez lehetséges egyáltalán, de végül is ő mindig képes volt meglepni.

Éppen vacsorázunk a lányokkal, mivel Janenek pár órája főzőcskéznie támadt kedve, és Darcyval együtt a konyhába rángatott és kiskuktának avanzsált. Rengeteget nevettünk, főleg az én szerencsétlenkedésemen, ami elkerülhetetlen ha konyhai eszközök közelébe kerülök, és egyszerűen csak jól éreztük magunkat. Felszabadító volt, hogy a lányokkal lehettem és csak beszélgettünk mindenről. Már nem is tudom, mikor csináltunk ilyet legutóbb, mindnyájunknak megvannak a saját elfoglaltságaink és már nem tudunk annyi időt együtt tölteni, annak ellenére sem hogy gyakorlatilag együtt élünk. Az ilyen csajos délutánok viszont minden mást felülmúlnak, mikor csak mi hárman vagyunk és sok-sok önfeledt nevetés.

Most viszont, hogy egy kicsit mind a hárman elcsitultunk a komor gondolatok visszatérnek, és beárnyékolják a boldog délután emlékét. A lányok tanácstalanul néznek össze, nem tudván mit tehetnének a hirtelen hangulatváltozásommal.

Még nem volt erőm beszámolni nekik, az apám lehetséges visszatéréséről és minden aggályommal vele és a családom többi tagjával kapcsolatban. Meg persze az újabb közelgő pénzügyi krízisemről is, ami egy jeges vízzel töltött lufiként lóg a fejem felett csak arra várva, hogy kipukkanjon, én meg viselhetem majd a kellemetlen következményeit. És persze aggódok Jaimeért, akinek most talán mindennél jobban szüksége van minden formájú érzelmi támogatásra, amit kaphat, hogy ne zárkózzon be megint. Én pedig egyre kevésbé vagyok benne biztos, hogy a jelenlegi helyzetemben képes vagyok ezt megadni neki.

-Ti nem tudom, hogy vagytok vele, de szerintem egy kis bor jól esne most a lelkemnek- áll fel hirtelen Darcy az asztaltól, és a konyha felé veszi az irányt.

Jane lelkesen helyesel, én pedig kikerekedett szemmel figyelem, ahogy Darcy visszatér a kezében egy whiskeys üveggel.

-Bort nem találtam- von vállat és meghúzza az üveget.

-Történt valami, amiről tudnom kellene- kérdem aggódva figyelve a barátnőmet. Az anyai ösztön azonnal megszáll, és analizáni kezdem a lány viselkedését, lehetséges válaszokért kutatva.

-Ezt kérdezzük mi is- vonja fel a szemöldökét Darcy és visszaül az asztalhoz, a piás üveget felém csúsztatja az asztalon.-Gondoltam ez majd egy kicsit felold- mondja szégyenlősen.

-Brook, tudod hogy nekünk mindent elmondhatsz, ugye?- fogja meg a kezemet Jane, és egy bátorító mosolyt küld felém.

Akaratlanul is elérzékenyülők és könnyektől párás szemmel nézek a velem szemben ülő lányokra, akiktől jobb barátokat nem is kívánhatnék.

Másnap a nappaliban lévő kanapénkon kelek a lányokéval összegabalyodott végtagokkal, a laptopomból még mindig halkan szól a zene, amit tegnap egy hosszú lelkizést követően kapcsoltunk be, most kellemesen megtöri a csendet.

Fájdalmasan nyögve roppantom ki a beállt nyakamat és megmozgatom a vállaimat, amiknek nem kifejezetten volt kedvükre az esti kitekeredett pozícióm. Vigyázva, hogy fel ne keltsem a lányokat, óvatosan kikászálódom közülük és halkan az erkélyünk felé veszem az irányt.