Légy a f...ilozófia tanárom!

7

 Mikor hazaértem Jaimetől, rendesen jó kedvem volt. Ő meg a hülye viselkedése mosolyt csalt az arcomra, ahogy hazafelé a buszon üldögéltem.

Mosollyal az arcomon nyitok be a kis lakásunkba, ahol a lányok aggódva ülnek az asztalnál a telefonjukkal a kezükben.

–Hol voltál ennyi ideig? –támad le egyből Jane.

Darcy csendben ül tovább az asztalnál, de látom rajta, hogy aggódott értem. Gondolom az elmúlt pár órában egyfolytában hívogattak, csak még mielőtt elindultam kikapcsoltam a telefonomat.

Darcyt fürkészem pár másodpercig, és elmosolyodok. Tudom, hogy amit mondott csakis azért mondta, hogy észhez térítsen, és végül is igaza volt.

–Híreim vannak csajok! –kiáltok fel boldogan, mire mindketten értetlenül néznek vissza rám.

Gondolom, nem ilyen kedélyállapottal vártak vissza, sokkal inkább felkészültek a rideg és elzárkózott Brooklynra, aki nem fél senkihez sem hozzávágni az állólámpát. Khm... igen, megtörtént eset alapján.

Nem foglalkozom a megilletődöttségükkel, és mosolyogva az asztalhoz sietek és leülök az egyik szabad székre. Darcy és Jane is elmosolyodik a viselkedésemen, és szavak nélkül egymás szemébe nézve megbeszéljük, hogy felejtsük el az elviharzásom előtt történteket. Mivel látják ők is, hogy jól vagyok nincs szükség még egy beszélgetésre és bocsánatkérésre sem.

Elmesélek nekik mindent onnantól kezdve, hogy beléptem annak a perverznek az irodájába, egészen odáig, hogy Jaimenek mostantól és leszek a korrepetitora.

–És biztos, hogy csak filozófiát szeretne tanulni tőled? –vonogatja a szemöldökét Jane. –Véletlenül sem szeretne jobban megismerkedni az emberi testtel a te prezentálásodban?

A lányok felnevetnek, én meg csak a szememet forgatom.

–Nagyon vicces. Mindjárt kicsordul a könnyem–mondom unottan miután abba hagyták a vihogást. –Egyébként nem. Vannak mások, akik sokkal jobban tudnak prezentálni ezen a téren, hogy a te szavaiddal éljek–motyogom, mire a lányok összenéznek.

–Jaj, ne már Brook. Nem azért mondtuk, és amúgy is az összes férfi, Daniellel az élen belefordulhat egy nagy adag szarral teli konténerbe–fogja meg az asztalon lévő kezemet lágyan mosolyogva Darcy.

Visszamosolygok rájuk, de az emlékek, amik előjöttek a téma hatására elhomályosítják a tekintetemet. Párat pislogok felfelé nézve, majd még mindig mosolyogva felállok az asztaltól.

–Egy kicsit elálmosodtam. Szerintem elmegyek lefekszem–mondom és egy ásítást tettetve megölelem minkettőjüket, és bevonulok a szobámba.

Gondosan lemosom a sminkemet, és átveszem a pizsamámat, majd bebújok az ágyamba. Igazából egyáltalán nem vagyok fáradt, amit a lányok is pontosan tudnak, de nem szerettem volna, ha sírni látnak. Daniel emléke pedig dühön és csalódottságon kívül könnyeket hoz magával számomra, mégpedig nem is keveset. Daniel egészen azóta a nap óta halott számomra, mikor is megpróbált valami olyat rám erőltetni, amit én nem akartam, és nem is a személye miatt sírok, mert felőlem a Pokolban is megrohadhat, nem érdekelne. A tettei hozzák a könnyeket a szemembe, amikkel még ma is képes arra hogy összegömbölyödve bőgjem tele a párnámat. Én még szerencsésnek is mondhatom magamat, mivel még időben megzavarták abban amit tenni készült, viszont az a nap egy olyan törést hagyott bennem, aminek a köbetkezményeivel még ma is küzdök. Nem tudok megbízni a férfiakban, és nem tudok megnyílni új embereknek (ami nem teljesen igaz, mert mint kiderült részegen egész hamar megered a nyelvem), és még mindig félek kimutatni az érzéseimet.

A könnyeim lassan elfogynak, és felszáradnak az arcomon, ahogy egyre álmosabbá válok. Magzatpózba kuporodva a kezeimmel szorosan az arcom előtt alszok el. Egyedül.