Légy a f...ilozófia tanárom!

3

Tegnap este, Darcy hívása után szinte elmenekültem a buliból, és a lányoknak is csak annyit mondtam, hogy rosszul lettem és hazamegyek.

És igazából valóban rosszul lettem, csak nem azért amiért ők gondolták. El sem hiszem, hogy képes voltam elmondani Jaime-nek a legnagyobb szégyenfoltot az életemben. Hogy lehettem ennyire hülye? És hogy nem ismertem fel azt a fellengzős hangját?

Rettenetes fejfájással ébredek, amin már meg sem lepődök. Tegnap este majdnem egy üveg whiskyt lehajtottunk Jaimevel. A tudat, hogy most ő is ugyanúgy másnaposan szenved valahol, jobb kedvre derít. Remélem elfogyott náluk a fájdalomcsillapító.

Kibotorkálok a nappaliba, és elkeseredetten veszem észre, hogy a tegnap esti rumli bizony nem tüntette el magát, és mivel Darcy még a szobájában hortyog, Jane pedig az újdonsült barátjánál töltötte az estét rám hárul a takarítás feladata. Hurrá!

Miután beveszek egy fájdalomcsillapítót kómásan kiülök az erkélyünkre. Nem túl nagy eresztés, de egy asztal, székekkel ráfér, így mikor jó az idő a lányokkal mindig itt eszünk.

A gondolataimba merülve nézek le az alattam elterülő betontengerre. Pont a mi háztömbünk mellett van egy hatalmas kereszteződés, így mindig hangzavar van idekint, de én szeretek itt lakni. Ahogy nézem az alattam elhaladó autókat, elgondolkozom vajon az emberek hova tarthatnak.

Vajon az a férfi abban a fekete Audiban azért vezet annyira gyorsan, és meggondolatlanul, mert egy családtagja a kórházban? Vagy lehet, hogy a szeretőjéhez siet, aki az előbb dobott rá egy üzenetet, hogy egyedül van otthon? Valószínűleg egyik feltételezés sem igaz, de mégis izgalmas találgatni, még ha sosem tudjuk meg, hogy mi is az igazság.

A bambulásból a telefonom rezgése ránt ki, amint az asztalon apránként arrébb moccan minden csöngésnél.

Felveszem a készüléket, és mikor meglátom ki a hívó, azonnal a fogadás gombra nyomok.

–Szia Cassie–köszönök boldogan a munkatársamnak. –Hogy vagy? –kérdem mivel mostanság eléggé sápadt a munkában, és sokszor panaszkodott fejfájásra.

–Jaj, Brook pont ezért hívlak. Annyira szégyellem magam, hogy most hívlak ezzel, de ma reggel alig tudtam kikelni az ágyból, és magas lázam is van–kezd bele. –Tíztől kezdődne a műszakom az étteremben, de nem hiszem, hogy be tudok menni...

–Bemegyek helyetted Cassie–mondtam mosolyogva.

–Megtennéd? Nem szeretnék gondot okozni csak...–kezdett dadogni.

–Persze, ez semmiség. Amúgy is nekem délután kellene mennem, szóval összekapcsolom a két műszakot, a főnök meg remélhetőleg meghálálja–vigyorodok el.

–Tony jófej, biztos megdob majd egy kis extra pénzzel–mondja ő is boldogan. –Rendben akkor hagylak készülődni. Kitartást Brook, kemény napod lesz–mondja, majd elköszönünk és lerakjuk.

Sóhajtva megyek vissza a házba, ahol szinte megcsap a meleg, ahogy belépek az erkélyről. Észre sem vettem, hogy mennyire szétfagytam odakint.

Elkezdek készülődni, és grimasz kíséretében gondolok arra, hogy mennyit kell ma dolgoznom. Dupla műszak, baszki!

Mindegy legalább lesz, ami eltereli a figyelmemet a Jaimevel kapcsolatos gondolataimról.

Hát... ezt a jaimes dolgot nagyon benéztem. Délelőtt szinte senki sem jött be az étterembe, így semmi dolgom nem volt. Vagyis nem tehettem mást, minthogy a hülye gondolataimtól szenvedjek.

Dél körül kezdtek egy kicsit felgyorsulni a dolgok, egyre több vendég tévedt be, de egyikük sem az én asztalomhoz ült le. Torival, a másik pincérnővel értetlenül figyeltünk, ahogy a hallgatók, szinte elfutnak az én asztalaimtól, mintha valami betegséget terjesztenének.