Légy a f...ilozófia tanárom!

4

Az elkövetkezendő napokban mindenhol Jaimebe futottam. Az egyetemen, a munkában, a boltban, komolyan mindenhol.

Rendszeres látogatójává vált Black and White étteremnek, és megszokott rendelése miszerint filozófia tanárt szeretne kapni ebédre, csak még jobban megerősítette bennem, hogy a srácnak valami nincs rendben a fejében.

A lakásból az étterem felé tartva, lelkiekben felkészülök a következő találkozásra, mivel tudom, hogy ma is el fog jönni. Minden nap eljön.

Sóhajtva lépek be az üveges ajtón, és látom, hogy már ott várakozik a megszokott helyén, és mikor meglátja, hogy megérkezem rám kacsint.

Nincs időn még egy szemforgatásra sem, mert Tony, azonnal megjelenik előttem és behív az irodájába. Gondterhelten ül le az íróasztala mögött elhelyezett székébe, és int nekem is, hogy foglaljak helyet.

–Mi a baj, Tony? –lehet furcsának tűnhet elsőre, hogy tegezem a főnökömet, de mivel alig idősebb nálam pár évvel, ő ragaszkodott hozzá, hogy a munkatársai a keresztnevén hívják.

–Sajnálom, hogy ezt kell mondanom Brooklyn, de mostanában elég sok pénzügyi probléma lépett fel az étterem költségvetésében, és a csődöt csak akkor tudom elkerülni, ha kiszelektálom az alkalmazottakat–hadarja el egy levegővel.

Szinte látom a szemében a bűntudatot.

–Akkor most... kirúgsz?

–Nevezzük inkább barátságos elbocsátásnak–mosolyodik el halványan.

A gondolataim cikáznak a fejemben, és a sötétség miatt, ami az agyamat fedi afelől, hogy mégis mihez kezdjek most, nem tudok vissza mosolyogni rá.

–Akkor én most... megyek azt hiszem–motyogom, felállok a székből és megindulok az ajtó felé. –Leadom az egyenruháimat Dave–nél.

–Köszönöm–bólint egyet. –Tényleg sajnálom Brook, tudom, hogy szükséged volt erre az állásra–mondja bánatosan.

–Semmi baj, Tony. Majd megoldom valahogy–mosolygok rá, majd keserű szájízzel lépek ki az irodájának ajtaján.

A gondolat, hogy már nem ezen a helyen dolgozom belülről teljesen összeroppant. Szerettem itt dolgozni, és az, hogy többé már nem fröcskölhetem le Davet mosogatóvízzel a konyhában, és nem bombázhatom a kis füzetem lapjaival a többi pincérnőt, amikor senki sem látja, elszomorít. Persze ezek után is tudunk majd beszélgetni a lányokkal, de az akkor is más lesz.

Letörten sétálok ki az étteremből. Éppen azt tervezgetem fejben, hogy ha most hazamegyek egy jó nagy adag fagyival, bekuckózom az ágyba, és új munka után nézek, viszont valaki fittyet hányva a magánszférámra, tolakodik elém és érdeklődő arckifejezéssel mér végig.

–Mit akarsz Seggfej?

–Valami baj van? –kérdezi aggódóan, miközben próbálja elrejteni a mosolyát.

Csak tudnám mitől van mindig ilyen kibaszott jókedve.

–Igen–sóhajtok fel. –Mégpedig te–nézek rá szúrósan.

–Ne már! Hisz még csak egy csepp kávé sincs rajtad. Mit tettem most? –kérdi kiskutya szemekkel meredve rám.

–Semmit–motyogom. –Csak rossz napom van.

–Mi történt?

–Reggel kiestem az ágyból, utána nem találtam a kedvenc müzlimet, elaludtam egy előadáson és nincsen többé munkahelyem–sorolom a mai nap engem ért atrocitásokat, amit nagy szemekkel hallgat végig.

Már nem is nagyon érdekel, hogy vele kell beszélnem, csak szükségem van valakire, akinek elpanaszoljam a bajaimat.

–És mivel nem vagyok olyan kivételes helyzetben, hogy anyuci és apuci fizeti a lakásomat, nincs pénzem az ehavi lakbérre–mondom.

–Van egy ötletem, hogyan tudnám jobbá tenni a mai napodat–vigyorodik el.

Gyanakodva nézek rá egy ideig, amit szórakozott mosollyal tűr, és végül egy nagyon mélyről jövő sóhaj után belegyezően bólintok.

–De csak akkor, ha semmi tizennyolc pluszos dolgot nem tartalmaz a program.

–Rendben–mondja vigyorogva. –De ha esetleg meggondolnád magad...–kezdené.

–Nem fogom–vágok közbe, szúrós tekintettel.

–Jó, jó értettem. De ha mégis...

–Jamie! –nevetek fel a gyerekességén.

–Látod, már nem is vagy olyan letört–mutat az arcomra, kedvesen mosolyogva. –Többször kellene nevetned–mondja miközben az arcomat tanulmányozza elmélyülten.

Pár másodpercig csak nézünk egymásra, mire zavartan meg köszörülöm a torkomban.

–Szóval hogyan is akarod jobbá tenni a napomat?

–Van egy ajánlatom–szólal meg, miközben az extra csokis fagyikelyhemet eszegetem a vele szembeni széken, teljesen elveszve az ízek világában.

–Milyen ajánlat? –kérdem tőle kíváncsian miközben magamba tömök még egy kanállal a csokis csodából.

–Mivel nekem még mindig nincs filozófia a tanárom–kezdi, mire összehúzom a szemeimet–, és neked nincsen munkahelyed, ami elvenné az idődet...

–Erre ment ki az egész, igaz? –rakom le a kanalat, és már állnék fel a székből, hogy eltűnjek.

–Most meg mi bajod van? Mind a kettőnknek jó lenne, én fizetek neked és nem kell aggódnod a lakbér miatt, én meg átmennék a vizsgákon. Mégis mi olyan visszataszító bennem, hogy nem bírnál ki velem heti pár órát? –kérdi idegesen ő is felállva.

–Sokat hallottam már rólad Jamie–lépek közelebb hozzá idegesen. –Kihasználod a nőket, akik szembe kerülnek veled, és még csak vissza sem nézel a kis túrád közben, mikor megdugsz minden veled szembejövőt, akinek nem hímvessző van a lába között–mondom mérgesen. –Egyszerűen nincsen gyomrom egy olyan férfi mellett tartózkodni, aki nem tiszteli a nőket annyira, hogy többet jelentsenek neki egy kellemesen eltöltött éjszakánál.

–Szerinted nem tisztelem a nőket? Csak hogy tudd babám, azok a lányok, akik az ágyamban kelnek reggelente teljesen tisztában vannak a feltételeimmel, és önként ajánlkoznak fel az aznap esti partneremnek–lép hozzám olyan közel, hogy fel kelljen emelnem a fejem, hogy rendesen a szemébe tudjak nézni, ami most a dühtől csillog úgy, mint a haragos tenger. –És hidd el; egyikük sem bánta meg a velem eltöltött estét–morogja a fülembe, mire hullámokban önti el a testemet a semmiből jött parázsló vágy.

A lelki szemeim előtt játszódik le az a pár másodperc, mikor azon a bulin a medencénél csókolóztunk. Vajon mi lett volna, ha akkor Darcy nem csörget meg? Én is csak egy lennék azok közül, akik bedőltek neki. Elnyomom a bennem lévő ismeretlen érzést és a tekintetemet megacélozva nézek rá.

–Nincs szükségem egy szoknyapecér segítségére–a szavak könyörtelen éllel gördülnek le a nyelvemről. –Nem vagyok annyira elveszve munka nélkül, mint hiszed, Seggfejkém.