Légy a f...ilozófia tanárom!

19

Mikor felébredek a nap fénye átszűrődik a leengedett redőny apró résein keresztül, és a mellettem békésen alvó Jaime arcát megvilágítja az egyik fénnyaláb.

Mosolyogva figyelem, a kisimult arcát, ami most olyan nyugodtnak és gondtalannak tűnik, pedig tudom, hogy jelen helyzetében ez nagyon nem így van. Az egyetlen dolog amiből jelen helyzetben rengeteg akad, az a gond.

Ennek a gondolatára egyből elkomorodom, és amilyen halkan csak tudok kimászok az ágyból és a fürdő felé settenkedem, nehogy felébresszem Jaimet. A tegnapi pár ital, amit én is lehajtottam megtette a hatását, és enyhe fejfájás kerít hatalmába, amint felkapcsolom a villanyt és a világosság kellemetlenül elönti a kis helyiséget.

Amíg odabent vagyok, próbálva egy elfogadható kinézetű emberi lényt formálni magamból, a gondolataim mindenfelé elkalandoznak. Aggódom Hannah és anya miatt, Jaime miatt és még a közelgő ünnepek is felütik a fejüket a gondolataimban.

Még egy probléma, ami megoldásra vár. Valószínűleg nem fogok idén hazamenni a szünetben mert nincsen rá elég pénzem. Most hogy Jaime átment a javító vizsgán, már neki sincs rám szüksége, hogy korrepetáljam, szóval kereshetek egy új melót magamnak, ha egyáltalán nem akarok utcára kerülni, nem hogy még ki is tudjam fizetni az ajándékokat és a repülőjegyet haza és visszafelé.

Teljesen lelombozva megyek vissza a szobába, ahol már Jaime is felébredt és éppen a fejét a kezeibe temetve ül az ágyon.

-Jó reggelt- köszönök neki, és hátulról átölelte egy puszit nyomok a nyakára.

-Jó reggelt- mondja rekedtes hangon.

-Hogy vagy?- kérdem az államat a vállán megtámasztva.

-Most már jobban- suttogja és összekulcsolja az ujjainkat és egy apró puszit ad a kézfejemre.

Elmosolyodok az aranyos gesztusán és közelebb húzódok hozzá.

Amíg így ülünk csendben, egymást ölelve, nem foglalkozok a hátam mögött tornyosuló problémáimmal, csak élvezem a nyugalmat amit Jaime közelsége ad. Akármilyen furcsán is hangzik, Jaime mellett én is jobban érzem magam, hiába nyomja a vállamat annyi teher az érintésétől súlytalannak érzem magam, mint egy tollpihe, amely szabadon úszik a levegőben és olyan puhán ér földet, hogy még a legnagyobb csendben sem hallani a hangját.

Éppen ezért, amikor Jaime hátrafordul hozzám és gyengéden megcsókol, hagyom hogy körbelengjen a súlytalanság érzése, ahogyan együtt dőlünk hátra az ágyon. A gondolataim mintha soha nem is lettek volna, szállnak ki az agyamból, és már nem létezik számomra más Jaime puha ajkán, kezén, és érintésein kívül. Tudom, hogy erre van szükségem, Jaimere, csakis Jaimere, de mégis mikor a kezei óvatlanul a felsőm alá csusszannak, a gondolataim visszaszivárognak a fejembe, és nem hagynak nyugodni.

Dominic arca jelenik meg előttem, a kanapén ücsörögve.

"A srác lassan már két hónapja nem volt senkivel. Ez nála már rekordnak számít."

"De ne húzd túl a húrt. A mi fajtánk nem vár sokáig."

Lefagyok Jaime karjai között, amint eszembe jut, hogy miért is nem tudom én megadni számára azt, amire szüksége van. A kezeim lecsúsznak a válláról, és érzem ahogyan keserű epe kúszik fel a torkomon, és az emlékek ellepik a fejemet.

Többé már nem Jaime szobájában vagyok, hanem a régi szobámban, Jaime gyengéd kezei helyén, melyek közrefogják az arcomat, Daniel hideg tenyerét érzem, ahogyan a számra szorítva próbál megakadályozni a kiabálástól. Mohó kéz rángatja a blúzomat, amit direkt az aznapi randinkra vettem. A finom anyag szakadása a fülemben cseng, a szememet könnyek szúrják, mert már tudom hogy nem tehetek semmit. Talán a legrosszabb dolog az egészben az, hogyha Hannah aznap nem ér haza hamarabb edzésről és töri el Daniel hátán anya egyik hátrahagyott borosüvegét, akkor hagytam volna hogy megtegye. Beletörődtem a sorsomba, és nem ellenkeztem volna, mert féltem hogy attól csak még jobban bedurvulna.