Légy a f...ilozófia tanárom!

17

Ahogy Jaime mellkasának vetett háttal ülve nézem a film két főszereplője között utoljára elcsattanó csókot, és az utána megjelenő stáblistát, furcsa nyugodtság száll meg és széles mosolyra görbül a szám.

Nem is gondoltam volna, hogy mennyire szükségem volt arra, hogy valaki csak a karjaiban tartson, szavak nélkül megértve minden bennem tomboló érzelmemet.

-Köszönöm- nézek fel Jaimere, akinek a szemében erre meglepettség csillan.

-Mit?

-Azt, hogy aggódtál értem- mondom halkan, mire melegen elmosolyodik.

-Bármikor- mondja, és egy édes csókkal biztosít róla, hogy valóban így gondolja amit mondott.

Mikor elválunk az ujjaival az arcomat cirógatja, én pedig ösztönösen a tenyerébe simulok, mint egy kiscica. Ami azt illeti, a mostani állapotomban az sem lenne meglepő, ha dorombolni kezdenék.

-Bármennyire is nehéz most ezt mondanom, de mennem kell- húzza el a száját, és maga mellé ejti a kezét.

-Mi? Miért?- kérdem, és érzem, hogy a kétségbeesés lassan, de biztosan befurakszik az elmémbe. Nem akarom, hogy elmenjen! Olyan jól éreztem magam vele és eszembe sem jutottak az apával kapcsolatos gondok. Ha most egyedül hagyna, nem tudnék mit kezdeni magammal, és egészen biztos hogy kikészülnék.

-A srácok bulit tartanak nálunk, és nem szívesen hagyom rájuk a házat. Saturészegen nem nagyon tudják tartani a frontot- magyarázza, én pedig akaratlanul is felnevetek.

Mondjuk mit is gondoltam, hisz péntek van. Ilyenkor minden jóravaló egyetemista leissza magát egy buliban, vagy történetesen ő tartja a bulit ahol lerészegedhet.

-Oh... és van valami különleges alkalom, vagy csak úgy buliztok?- kérdem mire Jaime arcán egy büszke mosoly jelenik meg.

-Nem mintha általában kellene különösebb indok az ivászatra, de most tényleg van- mondja, és előveszi a telefonját, amin párat nyomogat és felém mutatja a képernyőt.

Egy képet mutat felém, pontosabban a tegnap filozófiából írt javítódolgozatát, aminek a prof által kanyarított piros A van a sarkában. Ledöbbenve nézem a képernyőt, majd sikítva ölelem meg Jaimet.

-Istenem, istenem, istenem- kiáltom, és a hatalmas mértékű büszkeséget érzek szétterjedni a bensőmben.- Annyira büszke vagyok rád- mondom, és gondolkodás nélkül a két kezem közé fogom az arcát és megcsókolom.

Érzem ahogy a mellkasa remegve az enyémnek feszül és hallom a folytott kuncogását, ahogyan a kezét a hajamba vezeti és viszonozza a heves csókomat.

-Többször kellen büszkének lenned rám- motyogja mikor elválunk egymástól, mire kifulladva nevetek fel.

-Ha van mire büszkének lennem, akkor bármikor- mosolygok rá.

-Tegnap nagyon jófiú voltam, kivittem a szemetet- mondja egy csintalan mosollyal, mire a szememet forgatom.

-Ennél azért több kell- mondom és felállok az öléből.

-Nem ittam tejet az üvegből. Felmostam a konyhában- próbálkozik tovább, de mikor csak felvont szemöldökkel nézek vissza rá lelombozottan lehajtja a fejét.- Ahj mindegy, úgy is mennem kell- sóhajt fel legyőzötten, mire felnevetek.

-Mehetek én is?- kérdem, mire meglepetten de boldogan néz rám.

-Persze- mondja.- De biztos vagy benne?- kérdi.- Egy halom részeg focista van nálunk, akik a kapitányuk visszatérését ünneplik- mutat magára büszkén, mire újfent szemet forgatok.