Külcsíny [18+] - II. RÉSZ BEFEJEZVE!

I./2. Provokatív elsősegély (18+)

A Griffendéles hangja megremegett és maga sem tudta, hogy az izgalomtól vagy az idegességtől. De sejtései szerint leginkább mindkettőtől. Nem egészen volt biztos benne, hogy mit kéne tennie. Jobban mondva tökéletesen tudatában volt annak, mit szeretne tőle tanára de arról nem volt meggyőződve, hogy miért. Így hát csak egyhelyben állva, kérdőn nézett fel a férfire akitől most csak pár centire állt. Közben pedig megállapította, hogy a magasság különbség még igy is jelentős volt közöttük pedig rajta majd tizenhárom centi plusz volt a cipőjének köszönhetően.

- A térde Potter, nem néz ki valami jól. Érdemes volna leápolni.

A fiúnak fogalma sem volt, hogy tanára direkt használt - e kétértelmű kifejezést, de szégyenszemre újra elöntötte arcát a pír, és ez aggasztotta. Ahogy az is, hogy tulajdonképpen nagyon szívesen felülne arra az asztalra. Szerette volna elhitetni magával, pusztán azért, hogy a férfi elsősegélybe részesítse, de nem igazán járt sikerrel. Viszont nem fogja megadni magát könnyen, az nem vallana rá, ezenfelül nem volt biztos benne, hogy mi történne azután, hogy megteszi azt amit az idősebb kér. És nem amiatt aggódott a leginkább, hogy Piton mit tervez, hanem amiatt hogy ő ezt több mint valószínű élvezné. Ami meglehetősen sok kérdést vet fel annak fényében, hogy eddigi hite szerint tökéletesen heteró. Amit mi sem bizonyít jobban, mint a barátnője Ginny, akinek a szoknyáját viseli éppen.

- Nincs rá szükség Professzor, nem nagy ügy.

- Ne vitatkozzon, tegye fel a szoknyás kis fenekét az asztalomra és hagyja, hogy kezelésbe vegyem.

- De tényleg jól vagyok.

- Asztal. Most.

Harry még sosem hallotta a férfitól ezt a parancsoló hangnemet, nem egészen olyan volt, mint amit az órákon használ, valahogy más volt a tónusa. Sokkal erélyesebb mégis egészen bizsergető... és az ifjú Griffendéles hamar kezdte is érezni, hogy a férfi bársonyos parancsoló hangneme megtette a hatását. Gerince mentén újra és újra végigvágott a forróság és egyre nehezebben bírt parancsolni önálló életre kelt testének. Józan eszével tudta, hogyha belemegy a játékba és felül arra az asztalra, akkor onnantól kezdve semmilyen irányítása nem lesz a történések felett és kizárólag Professzora jóindulatára lesz bízva az, hogy mi fog történni és mi nem. Tehát egyértelmű volt, hogy nem fog engedelmeskedni. Szépen fogja magát, megfordul és kisétál a teremből, egyenesen a Griffendéltorony klubhelységéig és átöltözik valami... kevésbé provokatív viseletbe aztán szépen visszajön a korrepetálásra. Igen, ez a terv határozottan logikusnak és ésszerűnek tűnt. De mégis, akárhogy próbálkozott nem volt képes lábait engedelmességre bírni. Hiába akart elmenekülni, látszólag a tizenéves hormonjai hallani sem akartak erről a lehetőségről. Tulajdonképpen csak a racionális elméje volt meggyőződve arról hogy ez nem jó ötlet... mert a szíve és a teste egészen másképp gondolták. Ha csak egy kósza másodpercre is belegondolt abba, hogy mi történhetne akkor ha felül arra az asztalra... a szíve máris dupla tempóra kapcsolt, térdei remegni kezdtek és az egész testét elárasztotta a kíváncsisággal vegyes kéjvágy. Ami egyszerre volt sokkoló és valahogy... felszabadító. De most még nem akart ezzel foglalkozni. Nem most volt itt ennek az ideje.
Végül az Aranyfiúnak be kellett látnia, hogy józan esze elvesztette a csatát a százezerrel dübörgő hormonjai és mérhetetlen kíváncsisága ellen. Tudni AKARTA mi fog történni.... mi jár a Bájitalok mesterének fejében. Sejtései szerint csupa olyan, amibe még belegondolni is... több mint zavarba ejtő. De meg akarta tudni, ez mostmár nem volt kérdés. Így hát nem volt más hátra, mint engedelmeskedni és kényelembe helyezkednie a hatalmas fa bútordarabon.

- Igen, Uram.

Amint a Bájitalok mestere megbizonyosodott róla, hogy a srác tette amit kért tőle, gyorsan odalépett az egyik hatalmas üvegvitrinhez amely a tanterem egyik sarkában kapott helyet és gondosan kiválasztotta a megfelelő bájitalokat. Majd egy fiókosszekrény egyik fiókjából is kilebegtetett két üvegtégelyt, benne a szükséges kenőcsökkel. Végül pedig elővarázsolt az íróasztala mellé egy komódot, rajta egy tál vízzel és puha kendőkkel. Ezzel pedig minden készen állt ahhoz, hogy szórakozhasson egy kicsit. Nem is tétovázott sokat, kezébe vette az egyik finom szövésű pamutkendőt és belemártotta a vízbe majd megállt az immáron asztalán ücsörgő Griffendéles előtt néhány centivel. A srác látgatóan zavarban volt, az orcái még mindig tűzvörösen lángoltak, de nem ítélte úgy, hogy aggódna amiatt mi is fog történni. Csupán kíváncsi tekintettel méregette őt, ahogyan előkészítette a szükséges ezközöket. Ráadásul pont a tökéletes pozícióban helyezte magát kényelembe: egészen az asztala szélén foglalt helyet, ezáltal a hófehér combok nagyrésze és a szürke zoknis vádli már a levegőben kalimpálva várták, hogy kezelésbe vegye őket. Ennél tökéletesebb nem is lehetett volna a helyzet. Kezdődhetett a móka...
A Bájitalok mestere jobb kezével lenyúlt és finoman rásimított ujjaival a fiú térdeire gondosan ügyelve arra, hogy még véletlen se érjen hozzá a fájdalmas, sérült területekhez és lágyan megpaskolta őket jelezve a másiknak, hogy nyissa szét a lábait. A kölyök láthatóan vette az adást mert azonnal megmozdult és térdeit szélesre tárta előtte. Perselusnak pedig igencsak kedvére volt ez a szokatlan engedelmesség. Éjfekete tekintetét a Griffendélesre emelte és megkereste azokat a ragyogó smaragd íriszeket amikben most egyszerre látott kíváncsiságot izgalmat és némi bizonytalanságot.