Külcsíny [18+] - II. RÉSZ BEFEJEZVE!

II./12. Heves reakciók (18+)

Harry amilyen elegánsan csak tudott, felállt, és lassan megmozgatta az elgémberedett lábait, mialatt a rúdba kapaszkodva odafigyelt arra, hogy lehetőleg ne vágódjon el azonnal a végtagjaiban tapasztalt még mindig igen erős zsibbadás következményeként.  Miután úgy érezte, hogy visszatért az erő a lábaiban, gondosan megigazította a mostanra jelentősen megviselt állapotban lévő szoknyáját, majd teljes figyelmét az előtte álló Professzora felé irányította, aki még mindig egy kissé aggodalmas, de már sokkal melegebb tekintettel méregette. És az arcvonásai is kezdtek kiegyensúlyozottabbak lenni, ami némiképp reménnyel töltötte el a Griffendélest. A férfi ugyanis eléggé felzaklatta magát az iménti incidens kapcsán, és remélte, hogy meg tudja nyugtatni a Bájitalmestert, hogy nem tett semmi olyat, ami ne lett volna a kedvére való. De mindezek mellett nagyon is tetszett neki az érzékeny Piton, az, akit még így valószínűleg senki nem látott. Melengető érzés volt meglátni a férfi emberi, érző oldalát... megtapasztalni azt, hogy milyen, amikor őt is elragadják az érzelmei. Piton ritkán mutatott többet magából a rideg, tudatos sztoicizmusnál, így az ilyen alkalmak különlegesen intimek voltak. Emiatt pedig ő maga úgy érezte, hogy a Bájitalmester különleges módon törődik vele, hogy mindezt ilyen nyíltan látni engedte neki. Egyértelmű volt, hogy a tényleg még véletlenül sem akarta bántani, a félelme és megbánása nem hogy csak őszinte volt, hanem érzékeny is. Mindamellett, hogy teljességgel szükségtelen. Legalábbis Harry véleménye szerint.

- Akkor vegyem ezt úgy, hogy megjelöltél magadnak?

Perselus erre a kérdésre halványan felvonta jobb szemöldökét, de ezúttal nem a szokásos gúnyos értelemben, hanem sokkal inkább érdeklődően, mitöbb, egyenesen meglepetten. Továbbra is alig tudta feldolgozni, hogy a fiú ennyire lazán kezeli a helyzetet, és a nyilvánvaló tapasztalatlansága ellenére is ilyen hamar megérti a tágabb összefüggéseket. És mindezek egyáltalán nem hozták őt zavarba, sőt Perselus úgy vélte – hacsak nem kezdett hallucinálni zavarában – hogy a Griffendéles élénk smaragdjai izgatottan és reményteljesen kezdtek fényleni, és ajkai sarkában játékos mosolykezdemény bujkált. Mintha egyenesen szórakoztatónak is találta volna az ő ilyen hirtelen felszínre törő, nyilvánvalóan szokatlan érzelmi hullámát.  Viszont ez amellett, hogy megnyugtatta, hogy Harry nem fogta fel a történteket negatívan, valahol aggasztani is kezdte. Nagy galibát okozna a számára, ha a fiú megsejtené, hogy valóban mennyi hatalma is van már felette, és mikre tudná rávenni, pusztán annyival, hogy megkéri rá, rámosolyog vagy könyörgően néz rá azokkal a hihetetlen smaragdokkal. De természetesen azzal is tökéletesen tisztában volt, hogy mindez, a kialakult helyzet egyedül csakis az Ő hibája, és ha a fiú rá is ébred előbb vagy utóbb a felette való hatalmára, annak az oka is egyedül Ő lesz, az, hogy nem volt elég elővigyázatos.

- Valami olyasmi.

Harry úgy vélte, kifejezetten élvezi az új dolgok tanulását, már manennyiben a szexről volt szó. És ez egy olyan tapasztalás volt a számára, ami egyrészt kifejezetten tanulságos, másrészt pedig örök emlék marad, erről szentül meg volt győződve. De ami még ennél is fontosabb volt, az az, hogy minden jel arra mutatott az elmúlt húsz percben, Ő talán más, mint a férfi többi partnere. Vagy legalábbis a férfi számára más… És ez egy olyan felismerés volt, ami egyrészt végtelen izgatottsággal és reménnyel töltötte el, másrészt pedig sugárzó, levakarhatatlan vigyort ragasztott az arcára, illetve kellemes, bizsergető forróságot okozott a mellkasában. Életében először érezte magát igazán különlegesnek, a szó pozitív értelmében.

Perselus kezdte azt gondolni, hogy a mindig olyan jól működő és megbízható emberismerő képessége teljességgel beadta az unalmast. Mert egyszerűen nem értette a Griffendéles reakcióit. Nem volt bennük semmi logika. A legtöbben - ha nem mindenki - ebben a helyzetben bizonyosan nem így reagáltak volna, és a fiú ajkaira szépen lassan felkúszó, hatalmas, elégedett mosoly végleg meghozta számára a teljes összezavarodottságot. Nem is beszélve arról, hogy végtelenül zöld szemeiben izgalom és különös elégedettség szikrái pattogtak. Talán máris ennyire egyértelmű volna a kölyöknek, hogy mennyire odáig van érte? Elég volt ennyi, csupán egy apró jel, hogy minderre ráébredjen megsejtve az ő kis titkát?