Külcsíny [18+] - II. RÉSZ BEFEJEZVE!

II./21. Kész tervek (18+)

- És te mit szeretnél?

- Tessék?

- Azt mondtad, Miss Weasley profi quiddich játékosnak készül. Te mit szeretnél majd csinálni az iskola után?

Harry annyira megdöbbent az idősebb egyszerű, őszintén érdeklődő kérdését hallva, hogy még a száját is elfelejtette bezárni. Ám meglepettsége szinte azonnal el is szállt, mert a helyét átvette egy sokkal mélyebb, sokkal intenzívebb érzelem, ami olyan erősen tört fel belőle, hogy gyakorlatilag azonosítani sem igazán volt ideje, kontrollálni meg végképp nem. Szemébe váratlanul könnyek gyűltek és mielőtt meg tudta volna akadályozni, szabadon folyni kezdtek az arcán. Amilyen gyorsan csak tudta megpróbálta letörölni őket, de biztos volt benne, hogy nem tudta leplezni érzelemkitörését.

A férfi volt az első, aki ezt megkérdezte tőle és láthatóan őszintén érdekelte is őt a válasza. Senki, soha nem tette még fel neki ezt a kérdést, mert mindenki automatikusan feltételezte, hogy Auror lesz majd. És úgy kezelték, mintha ez már kőbe lenne vésve, mintha ez lenne a rendeltetése. Mert gyakorlatilag ez is volt a helyzet. Mindenki ezt várta tőle és meg sem fordult senki fejében hogy esetleg Harry nem akar Auror lenni, mert ez nem számított. Senkit sem érdekelt, hogy a varázsvilág Megmentője, a Fiú Aki Megölte Tudjukkit mit akar vagy mit nem, csak az számított, hogy mi a kötelessége.

- Lehetne, hogy erre a kérdésre ne most válaszoljak?

- Persze. Minden rendben?

A kérdés szinte nevetségesen hatott, és tulajdonképpen az is volt. Ha bármikor máskor ezt a beszélgetést kívülről látja, Perselus biztos volt benne, hogy kigúnyolta volna magát az ostoba megnyilvánulásáért. De a síró fiú látványa annyira meglepte, hogy hirtelen nem tudta hogyan kezelje a szituációt. Hiába vált nagyon profivá az emberek és szándékaik kiismerésében a kémkedéssel töltött évek alatt, most mégis fogalma sem volt, hogy mi okozta a kölyöknél ezt a hirtelen érzelemkitömést. Ebből adódóan pedig tanácstalan volt azzal kapcsolatban is, hogy mi lenne a helyes reakció részéről.

- Nem. De olya jó ez így most. Ne rontsuk el, kérlek.

- Rendben. Látom nem akarsz erről beszélni.

- Nem. De...

- De?

- Hálás vagyok, hogy megkérdezted.

Perselus elég valószínűtlennek tartotta, hogy a fiatalabb reakcióját a puszta érdeklődése váltotta ki, de jelen helyzetben minden jel erre mutatott. Ami valahogyan egészen... kényelmetlen volt számára. Egy ilyen egyszerű, mondhatni hétköznapi kérdésnek nem kéne ilyen nagy hatást kiváltania senkiből.

- Te vagy az első - a barátaimat leszámítva - aki ezt megkérdezte tőlem.

- Ó.

- Igen. Majd elmesélem valamikor. De nem most.

A Bájitalok mestere úgy döntött, hogy nem is feszegeti ennél jobban a témát és hagy egy kis teret a kölyöknek. Tenyereivel újra lágyan simogatni kezdték a feszes combok sima bőrét, remélve, hogy ettől majd kissé ellazul partnere, miközben belenézett a még mindig könnyfátyolos smaragd íriszekbe és egy apró bólintással biztosította a Griffendélest, hogy nem szükséges erről beszélnie, ha nem akar. Habár rendkívüli módon kíváncsivá tette ez a reakció, hogy vajon miért olyan érzékeny téma ez a kölyök számára, mi állhat az egész mögött, de ez a beszélgetés még ráért. Már így is bőven túl sokat lelkiztek. Sokkal többet, mint az számára kényelmes volna általában, de most mégis nem esett nehezére. Harryvel nem. Valahogy olyan szürreálisan könnyen jött minden, hogy mit mondjon vagy tegyen, holott finoman fogalmazva sincsen tapasztalata a szex utáni nos... összebújás terén. Mert valójában pontosan ez történt, amit eddig tulajdonképpen nem is azonosított.