I./4. A látszat ellenére (18+)

5K 138 13
                                    

Harry Potter amint a férfi puha ámde hideg ajkai a bőréhez értek azonnal belátta, hogy Professzora - akár csak a bájitalfőzésnél - most is precíznek és rendkívül hozzáértőnek bizonyult. Szája először lágy csókokkal hintette be a combja teljes hosszát, gondosan ügyelve, hogy egy négyzetcentiméternyi felület se maradjon ki a kényeztetésből, majd amikor a felfedező út végére ért nyelvét kidugva finom mintákat kezdett el rajzolni a bőrére minek nyomán Harryt elöntötte a tűz. Szinte égette a férfi puha, nedves nyelve és annyira megszédült a rátörő mámortól, hogy kénytelen volt jobbjával tanára erős vállaiba kapaszkodni, ha nem akart elterülni az asztalon mint egy krumpliszsák. Ezzel egyidejűleg a még nagyobb stabilitás reményében óvatosan megemelte az éppen ostrom alatt álló combját és a férfi másik vállára fektette lábát, ezáltal még nagyobb teret engedvén a Bájitalok mesterének. Nem igazán volt már abban az állapotban, hogy gondolkodni tudjon ennek az ösztönös mozdulatnak a jelentőségéről. Vagy úgy bárminek a jelentőségéről.

Amint Piton regisztrálta a kölyök vádliját a vállára simulni, kis időre felhagyott kalandozásával és azonnal felemelte fejét hogy megkeresse az ostoba Griffendéles tekintetét. A fiú arca és tekintete olyan volt, akár csak egy nyitott könyv. Szenvtelen, nyers kéjvágy sugárzott róla. Ennek láttán a férfi ajkai egy önelégült vigyorba rendeződtek majd habozás nélkül újra nekilátott magáévá tenni az ezúttal teljesen felkínált bőrfelületet. Ám ezalkalommal már finom harapásokkal kezdte ellátni a márványszínű vásznat majd egészen a fiú lágyékánál szívni kezdte a puha bőrt, dekoratív lila és kék foltokkal koronázva meg művét. Érezte, hogy kezdi teljesen elveszíteni az önuralmának utolsó morzsáit is és már képtelen lesz soká kitartani. Fegyelme meginogni látszott és ezen nem segített az sem, hogy immáron a kölyök hangosan nyögdécselt munkája nyomán és torkát olyan buja hangok hagyták el amik egyenesen a Bájitalmester farkában kötöttek ki. A srác kibaszottul élvezte a helyzetet és láthatóan már annyira kontrollvesztett lett, hogy az sem érdekelte hogy mindez mennyire nyilvánvaló is volt. Pedig amíg képes volt rá, megpróbálta elnyomni a kéjsóvár hangokat amik feltörni készültek torkából. Most viszont látnia sem kellet, Piton így is tökéletes tisztában volt a ténnyel, hogy a fiú fel van izgulva. Méghozzá nagyon. Miközben szorgosan gyártotta a kékeslila bélyegeket a hosszú comboka, tökéletesen érezte Potter izgalmának bódító illatát. Megesett, hogy szája éppen csak néhány centire haladt el a kölyök vágyától és elképesztő erőre volt szüksége ahhoz, hogy ne döntse azon nyomban az asztalra partnerét és hatoljon belé mindenfajta figyelmeztetés nélkül. De sikerült uralkodnia tomboló szükségén hisz tudta, még nincs itt az ideje a tovább lépésnek. Meg fogja döngetni Pottert. Ez már biztos. De hosszan akart játszani, a végletekig kitolva mindkettőjük határait... ki akarta élvezni ennek a különleges alkalomnak minden egyes apró pillanatát. És így is fog tenni. Elvégre, nem minden nap keféli meg a varázsvilág kis megmentőjét. Elhatározta hát, hogy olyan élményben fogja részesíteni partnerét amit örökké emlegetni fog.
Ám elhatározása, miszerint elnyújtja az előjátékot tiszavirág életűnek bizonyult. Ugyanis alig egy pillanat múlva megérezte a kölyök némileg remegő, puha ujjait a hajába siklani, és tudta, hogy perceken belül vége a kis játékának mert ha nem, akkor a saját asztala előtt térdelve fejével az Aranyfiú combjai között fog a nadrágjába élvezni. A haja mindig is a gyengéi közé tartozott és Harry Potter úgy játszott tincseivel, mintha csak birtokában lenne ennek az igen kényes információnak. De legalábbis meglepően jó érzékekkel rendelkezik.

A fiatal Griffendéles gyakorlatilag hanyat vágódott a nagy mahagóni asztalon mikor a Bájitalok mestere hirtelen felpattant a combjai között. És kifejezetten hálás volt a férfi előrelátó gondosságáért, hogy mindent eltüntetett még előzőekben a bútorról, így most szerencsére semmi fájdalmas dolog nem állt ki a hátából. Amint visszanyerte lélekjelenlétét újra ülő helyzetbe tornázta magát és megkereste az idősebb tekintetét. Ám amikor meglátta, hogy tanára tekintete az ágyékán függ alig mert odanézni. Pontosan tudta, hogy abban a szoknyában amiben érkezett a merevedése több mint nyilvánvaló. És nem is tévedett. Hímtagja gyakorlatilag sátrat csinált a falatnyi szürke szövetből és meglehetősen aggasztóan kezdett megviselté válni... de láthatóan a férfinek tetszett a dolog ugyanis ajkain elégedett mosoly játszott. Viszont ami még a szoknya állapotnál is jobban aggasztotta a fiút az a ruha tulajdonosa volt. Egész ezidáig eszébe se jutott, hogy tulajdonképpen éppen megcsalja a barátnőjét. Egy férfival. A tanárával. Piotonnal. Mindezt úgy, hogy eddigi 16 és fél éve alatt abban a hitben élt, hogy ő tökéletesen heteró. De a férfi átkozottul vonzó - meglátása szerint mindig is az volt - és amit tesz vele százezerszer jobb mint amit eddig valaha is érzet vagy tapasztalt. Olyan extázisban van már most mint még soha eddig, semmilyen szexuális tevékenység közben. Azt is meg merte kockáztatni, hogy életében ennyire még sose volt felajzva... pedig egy hormon túltengéssel küzdő, kanos tini. Ráadásul Piton még meg se dugta. De istenekre, akarja hogy megtegye! A gondolatra is beleremegett minden porcikája. És valahogy a bűntudat érzése teljesen elhomályosult a rá váró gyönyör víziója mellett. Valószínűleg - sőt egészen biztosan - ez az egyetlen lehetősége megtapasztalni tanára kényeztetését. Tudta jól, ha most visszautasítja, az életben többet soha nem kaphatja meg, bármennyire is sóvárog érte. És ha őszinte akart lenni magával, tanára annyira érzéki és lenyűgöző volt eddig, hogy örök életére bánná ha nemet mondana és megállítaná a férfit. Jobban bánná mint azt fogja bánni, hogy megcsalta a barátnőjét. Ebben biztos volt. De Ginny ezt a kis affért soha nem tudhatja meg. Éppen ezért az lesz a legjobb, ha mihamarabb megszabadul a szoknyájától nehogy bármiféle baleset érje. És mintha a Bájitalok mestere csak arra várt volna, hogy ez az elhatározás megszülessen benne, ajkait szólásra nyitotta miközben közelebb lépett hozzá, egészen annyira, hogy csak centik választották el őket.

-Potter, csak egyszer kérdezem meg...

-IGEN. Akarom.

Kedves Olvasóim!

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Kedves Olvasóim!

Nagy valószínűséggel ezt a rörténetet a wattpad törölni fogja, irányelv sértés miatt.
(Öncélú szexuális tartalom)
Ezért arra kérek mindenkit, hogy aki olvasni szeretné a továbbiakban is, az vegye fel velem a kapcsolatot az alábbi platformok egyikén:

Instagramm: @Victoria_W_Knight

Email: victoria.w.knight@gmail.com

Ha elkülditek nekem az email címeteket, akkor tudlak titeket értesíteni, hogy mikor lesz kész az írói oldalam. Illetve amíg ez nem történik meg, addig lehetséges, ilyen formában folytatom a storyt.

Üdv,
Victoria W. Knight

 Knight

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Külcsíny [18+] - II. RÉSZ BEFEJEZVE!Where stories live. Discover now