Külcsíny [18+] - II. RÉSZ BEFEJEZVE!

II./7. Hibátlan tervek (18+)

Perselus idejét sem tudta megmondani annak, hogy mikor volt utoljára ennyire erős orgazmusa. Talán tini korában, vagy lehet még akkor sem… a tüdeje fájdalmasan sípolt minden egyes levegővételnél és egyszerűen percekig képtelen volt normális ritmusra igazítani a kapkodó lélgvételeit. Pedig hatalmas szüksége lett volna az oxigénre, már csak azért is, hogy az izmaiba végre visszatérjen az erő, ugyanis jelen állás szerint a karácsonyi puding is szilárdabb anyagnak minősült nála. Miközben igyekezett újra uralma alá vonni remegő testét, kénytelen volt konstatálni, hogy a kölyök láthatóan sokkalta nagyobb hatással van rá, mint azt szeretné bevallani magának. És mindezt szemérmetlenül és mindenfajta bűntudat nélkül kezdte élvezni. Ami több, mint furcsa volt. Vagy legalábbis valami egészen új. De ha őszinte akart lenni magához, egy cseppet sem bánta, hogy így alakultak a dolgok. A Potter fiú bizonyára elégedett volt, meg roppantmód büszke magára és határozottan ő is élvezte a dolgot. Perselus kíváncsi volt, hogy miket lenne még hajlandó kipróbálni… alig várta, hogy ezt kiderítse, és olyan dolgokat mutasson meg a Griffendélesnek, amik még neki is csak a fantáziáiban léteztek.
Egyenlőre.
De most, a mai estére még egészen más tervei voltak. Mégpedig az, hogy kellően és méltó módon megjutalmazza a fiút a kitűnő munkájáért, és megadja neki amit akar. Elvégre, kölcsön kenyér, visszajár. És már ő is majd megőrül, hogy újra megkaphassa az Aranyfiú feszes, szűk kis fenekét. Még szerencse, hogy olyan előrelátó volt, hogy egész héten kényszerített cölibátust fogadott, és akármennyire is szenvedett, nem engedett meg magának semmifajta szexuális örömet. Egyetlen egy rövid maszturbációt se. Hiába feküdt le minden éjjel keményen, és kelt fel ugyan olyan feszülő farokkal. Minden létező erejét erre az estére tartogatta, mert volt egy olyan megérzése, hogy szüksége lesz rá. És milyen igaza is volt. Minden óra szenvedést megért az, hogy most még mindig több, mint harcra kész állapotban van, és legalább még két menetnyi erő minimum rejlik benne. Jelenleg ugyanis úgy érzi, hogy egész éjszaka tudná döngölni a fiút… Pedig az elmúlt héten néhányszor majd lekaparta a falat frusztrációjában, és gyakorlatilag tört zúzott a saját nappalijában kínjában, de most elképesztően hálás volt magának a kitartásáért.

Néhány perc elteltével már elég erőt érzett magában ahhoz, hogy véghezvigye mindazt amit eltervezett. A terve egyszerű, volt, de igen hatásos: pontosan azt fogja tenni a fiúval, amit ő maga mutatott meg, hogy akar. Így hát gyorsan varázsolt egy nonverbális védővarázst a bugyira, majd gondosan zsebre vágta, mert tudta, erre még szüksége lesz a későbbiekben. Fejét csak ekkor emelte fel a kanapé háttámlájáról, és amint kinyitotta a szemét, egy igen elégedett és érdeklődő Harry Potterrel találta szemközt magát. A fiú a rúdnak támaszkodva figyelte őt és az istentelenül zöld szemeiben boldog fény szikrázott, ami szinte hipnotikus volt. Még sosem látta így csillogni azokat a szemeket. Ajkain jól kivehető mosoly ült és orcái gyönyörűen lángoltak. Határozottan élete legszebb látványa ez volt, és a szíve áruló módon magától kapcsolt egy sokkal gyorsabb tempóra. Perselus pedig mindezt igyekezett figyelmen kívül hagyni. Nem most volt itt az ideje annak, hogy a teste reakcióit elemezve eltöprengjen azon, hogy mibe is keverte magát. Erre bőven ráér majd ez az este után. Most csak a fiúra és az ő gyönyörére akart koncentrálni. Hogy mindent pontosan úgy adjon meg neki, ahogy ő kívánja.

Egy pillanatig viszonozta a kedves, meleg tekintetet és megpróbált a tőle telhető legnagyobb gyengédséggel a fiú szemébe nézni. És amikor a pupillák tágulásából látta, hogy célba ért az üzenet, megkezdte a terve kivitelezését.
Arcát egy pillanat alatt rendezte a szokásos, szoborszerűenm érzelemmentes, átláthatatlan maszkba, szeme pedig újra hideg jeges fényben úszott. Amilyen robbanékonyan csak tudott, szinte felugrott a kanapéról, majd alig két lépéssel a fiú előtt termett, mielőtt az bármit is tudott volna reagálni. Azonnal elkapta mindkét csuklóját, majd határozottan megfordította a fiatal testet és egy erős mozdulattal a rúdhoz préselte. Eközben elmormogott kér igen bonyolult bűbájt, majd a fiú csuklóit háta mögé feszítve átfogta őket az egyik tenyerével úgy, hogy közben ügyelt arra, hogy a kölyök mellkasa és jobb válla stabilan támaszkodjon a rúdon. Közben a sikosító és zsibbasztó varázslatok is kellően kifejtették a hatásukat, így minden tétovázást vagy gondolkodást mellőzve, tövig nyomult a fiúban. És ekkor Harry ajkairól olyan örömsikoly tört fel, ami számára édesebb volt, mint eddig bármi a világon.
Igen.
Ezaz.
Erre vágyott egész álló héten mindennél jobban… az érzés, ami hatalmába kerítette amint kitöltötte a fiút, gyakorlatilag megrészegítette. Minden sejtjében érezte, ahogy az eufória szétárad benne. És a kölyök édes hangja szinte fojtogató szorítást idézett elő a gyomrában.