𝑹𝑶𝑺𝑬𝑵𝑹𝑶𝑻 • Grindeldore• 𝐁𝐞𝐟𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭𝐭

⊹⊱5⊰⊹

──⊹⊱✙⊰⊹──

Albus lefagyott ahogy Gellert megcsókolta őt. Azt várta, hogy felébred és rájön mindez csak egy álom volt.

Azonban nem így lett, és mikor Albus rájött, hogy ez a valóság, bizonytalanul visszacsókolta a szőke fiút.

"Öhm... Hát... Izé..." Túrt bele idegesen a hajába mikor elváltak egymástól.

"Sajnálom ha nem akar-" Kezdte Gellert, pedig nagyon jól tudta Albus mennyire vágyakozott utána.

"De igen, csak... Sajnálom amiket mondtam a nagyobb jóról. Nem úgy értettem, igazad van, én csak nem voltam biztos benne." Hadarta Albus.

"Most már biztos vagy benne?" Nyúlt a szőke Dumbledore keze után.

"Igen, teljesen. Veled akarok lenni, és segíteni akarok a varázsvilágnak." Albus eltökélten beszélt. Már egy kételye sem volt.

Az érzései átvették az uralmat a gondolatai felett. Szüksége volt a tudatta, hogy érdekli Gellertet.

Mikor nem tudta már elviselni a családját, mindig a fiúnál talált vigaszt.

Néhány perce még reménytelennek érezte magát, mivel azt hitte Gellert nem érez iránta többet mint barátságot.

Elmosolyodott azon, mennyire is szerencsés hogy a fiú érdeklődést mutat iránta.

Dumbledore szorosan magához ölelte Gellertet, majd szinte hangtalanul a fiú mellkasába suttogott egy köszönöm-öt.

Gellert nem válaszolt. Vagy azért, mert nem hallotta, vagy csak mert nem tudta mit feleljen.

Ujjaival végig simított Albus vörös haján.

"Már elsőre tudtam, hogy van benned valami különleges." Súgta Dumbledore fülébe.

"Tényleg?" Albus arca még mindig Gellert ingjébe volt temetve, és beszívta a fiú kamilla és vanília illatát.

"Igen, nem csak azért állítottalak meg mert szomorúnak látszottál, hanem mert éreztem benned valamit." Még mindig halkan beszélt, ez azonban mintha nagyobb súlyt is adott volna a szavainak.

"Mit?" Nézett fel rá Albus.

"Fogalmam sincs mi lehetett az, tényleg. Csak egyszerűen valami húzott feléd. Nem véletlenül jöttél nekem, én akartam hogy úgy legyen. Korábban is láttalak már a faluban, de elég közel kellett kerülnöm hozzád, hogy megtudjam varázsló vagy-e."

Albus szája tátva maradt. Vajon minek köszönhette ezt a hirtelen fordulatot?

Talán a sorsa belátta, eleget szenvedett már, és megérdemli a boldogságot.

"Álmodni sem mertem volna, hogy ilyen okos és tehetséges varázsló vagy... Azt persze még hozzá kell tennem, hogy még jól is nézel ki." Mosolyodott el játékosan, és belepuszilt Albus hajába.

"El fogok pirulni ha így folytatod." Takarta el az arcát Dumbledore.

"Az jó, olyankor aranyos vagy."

"Gellert, komolyan mondom hagyd abba ha nem akarod hogy felrobbanjak." Nevetett Albus, és már a füléig piros volt.

"Biztos azt akarod hogy abbahagyjam?" Kezdett apró csókokat hinteni a vöröshajú fiú nyakára.

"Öhm... izé... Meg kell etetnem a sárkányokat." Jött zavarba.

"Nincsenek is sárkányaid." Forgatta meg a szemét Grindelwald, és folytatta az Albus nyaka ellen indított támadását.

"Mhm." Harapta be az ajkait Albus. "De, van egy, az öcsém."

"Tud magáról gondoskodni."

"Albus! Hol vagy?" Hangzott fel Aberforth hangja a folyosóról.

"Emlegetett ördög." Kuncogott Dumbledore, és eltolta magától Gellertet.

A szőke durcásan maga köré fonta a kezeit, és gyilkos pillantásokat vetett az ajtó irányába.

"Itt vagyok! Mit akarsz?" Kiáltott vissza Albus az öccsének.

"El kell mennem egy kis időre, te addig figyelj Arianára. Ja, és Elphias baglyot küldött neked, a levél ott van a konyha asztalon."

"Rendben, köszönöm."

"Most különösen kedves volt, nem tudom mi üthetett belé." Fordult a még mindig duzzogó Gellerthez.

"Aha."

"Jaj, ne legyél ilyen, csak kiengesztelhetlek valahogy." Nyomott egy puszit Grindelwald orra hegyére.