𝑹𝑶𝑺𝑬𝑵𝑹𝑶𝑻 • Grindeldore• 𝐁𝐞𝐟𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭𝐭

⊹⊱22⊰⊹

──⊹⊱✙⊰⊹──

Albus utolsó tanítási órája gyorsan elment, a diákok is elhagyták már a tantermet, és Dumbledore egyetlen dolga a feladatok kijavítása volt.

Egy hideg fuvallat söpört végig a helyiségen ahogy az ablak magától kinyílt. Albus nem nézett fel a papírjaiból csak akkor, mikor valami megbökte a kezét.

Dumbledore ráemelte a tekintetét a mellette álló thestrál patrónusra.

"Rég nem láttalak." Szólt az állathoz.

"Tudom." Bólintott, majd kihúzta magát. "Figyelmeztetni jöttelek."

"Igen, és ki küldött hogy 'figyelmeztess'?" Kérdezte Dumbledore, előre sejtve a választ.

"Magamtól jöttem." Válaszolt a patrónus.

"Nagyra becsülném ha nem néznél bolondnak. Ki küldött?"

"A gazdám."

"Ez eddig is egyértelmű volt." Sóhajtott fel Dumbledore. "Ki a gazdád?"

"Egy régi ismerősöd. Tudod hogy nem mondhatok többet."

"Ebben az esetben sokkal célravezetőbb lenne ha elmondanád az üzenetet." Támaszkodott az asztalának Albus.

"A minisztérium nemsokára megkeres."

"Ennyi?"

"Ennyi." Bólintott a thestrál.

A patrónus maga sem miért, de késztetést érzett arra, hogy a fejét Albushoz dörgölje.

Meg is tette, amit Dumbledore egy meglepett arccal díjazott, de azért megsimogatta az állatot.

"Remélem nemsokára még találkozunk." Búcsúzott el a patrónus, majd köddé vált.

Albust nem lepte meg a hír, bár örült volna annak, ha később hallja.

Úgy döntött jobb ha felkészül a minisztérium látogatására.

──⊹⊱✙⊰⊹──

Grindelwald irodájában mintha megfagyott volna a levegő.

Gellert csak hitetlenkedve nézte az előtte álló lányt.

"Komolyan beszélsz?" Köszörülte meg a torkát.

Agony bólintott, és tett egy lépést Grindelwald felé.

"Nem akartam átváltozni, de nem hagyhattam hogy megfoszd magad az összes érzéstől."

"Miért nem hagyhattad?"

"Mert nemsokára találkozni fogsz Albussal. Ne most ronts el mindent." Mondta szemrehányóan a lány.

"Oh, azt már régen megtettem." Legyintett Gellert.

"Igaz, de most végre helyre hozhatod." Bólintott Agony.

"Még mindig nem értem ki vagy."

"Azt hiszem a lányotok. Úgyhogy ha már miattam is, jöjjetek újra össze." Tette csípőre a kezét Agony.

"Most komolyan..."

"Tényleg a lányotok vagyok. Együtt kell lennetek. Ismerlek téged is és Albust is. Újra egyesülnötök kell a nagyobb jó érdekében. Tiétek lesz a világ, csak kérlek ne bántsd meg újra az érzéseit." Mondta a lány, akinek elég ideje volt tanulmányoznia Albust és Gellertet.

"Soha nem gondoltam volna hogy lesz egy gyerekem főleg nem a-" kezdte Gellert, de hirtelen elhallgatott, mintha meggondolta volna magát.

"Főleg nem attól akit szeretsz, tudom." Fejezte be helyette Agony.

"Igen."

Gellert nem tudta mit kéne tennie, így csak zavartan megvakarta a tarkóját, majd felajánlotta hogy körbevezeti Agonyt a kastélyban.

A lány örömmel elfogadta az ajánlatot, habár már úgy ismerte a kastélyt mint a tenyerét.

"Olyan furcsán érzem magam." Szólalt meg mikor már kint voltak a kertben.

"Miért?" Nézett bele a szemeibe Gellert, és elmosolyodott azon, a lány mennyire is hasonlít rájuk.

"Eddig olyan volt mintha a ti fejetekben éltem volna. Azt éreztem amit ti, és azt gondoltam amit ti. Most olyan nagy csend van. Nincs egy könycsepp, öngyilkos gondolat vagy megbánás sem. Sőt, még azt sem érzem mennyire vissza akartok menni egymáshoz." Rázta meg a fejét Agony.

"Különös. Úgy látszik mostmár teljesen független vagy tőlünk."

"Ja, nagyon úgy néz ki."

"Előbb azt mondtad láttad az érzéseinket és a gondolatainkat. Azt is tudod mi van Albussal?" Bökte ki Gellert.

"Igen."

"Elmesélnéd?" Kérte meg Agonyt. Egyáltalán nem találta idegennek a lány jelenlétét.

Ő volt a vérszerződés, ami annyi éve össze kötötte őt és Albust.

Most azonban már sokkal több lett. Már a lányuk volt.

"Mennyit akarsz tudni?"

"Mindent."