𝑹𝑶𝑺𝑬𝑵𝑹𝑶𝑻 • Grindeldore• 𝐁𝐞𝐟𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭𝐭

⊹⊱14⊰⊹

──⊹⊱✙⊰⊹──

Délután öt felé lehetett mikor Gellert, Albus és Ariana vissza indultak a Dumbledore kúria felé.

Nem találkoztak sok emberrel, amiért igen hálásak voltak.

Mikor benyitottak a kapun, egy ideges Aberforth nézett farkasszemet velük.

"Mi a fenét képzeltél hogy kivitted Arianát?!" Vonta kérdőre a bátyját hangosan.

"Megtennéd hogy nem kiabálsz vele?" Szólt rá Gellert.

"Semmi közöd mit csinálok! Te is benne voltál, mi?" Fordult a szőkéhez.

"Miben? Hogy nem hagyom becsavarodni a húgodat? Igen, abban benne voltam." Gellert nem emelte fel a hangját, ellentétben Aberforthal.

"Ne szólj bele a családi ügyeinkbe! Semmi közöd hozzánk, a legjobb lenne ha békén hagynád Albust!"

"Aberforth, kérlek hagyd ezt abba, mi csak jót akartunk Arianának." Szólalt meg Albus.

"Fogd be, Albus! Nem vagy képes annyit megtenni, hogy vigyázol a húgodra úgy, hogy senkit nem veszélyeztet? Azt hiszed olyan okos vagy a könyveiddel és a bájitalaiddal? Nem vagy!" Kiabált hisztérikusan Aberforth.

"Ne mondj rá ilyeneket." Vicsorgott Gellert.

"Már tényleg elegem van belőled!" Rántotta elő a pálcáját Aberforth.

Grindelwald ugyanígy tett. Egyikőjük sem szórt átkot a másikra, csak várták mi fog történni.

"Kérlek rakjátok le a pálcákat." Lépett közéjük Albus.

"Menj innen Albus." Nézett rá Gellert egy kemény pillantással.

"Alig ismeritek egymást, nyugodjatok már le!" Folytotta a legidősebbik Dumbledore.

"Fogd be! Amióta ismered ezt, azóta azt hiszed Ariana csak úgy rendbe jöhet. Szerinted én nem ezt akarom? De igen, csak nem az a megoldás, hogy a tudtom nélkül kiviszed őt!" Kiabált Aberforth.

"De jól érezte magát!" Szólalt meg Gellert.

"Attól függetlenül veszélyes! Egy obskuráló!"

"Úgy beszélsz róla mintha egy szörnyeteg lenne. Hallod magad egyáltalán?"

"A húgom, és szeretem, de nem sodorhatja veszélybe magát vagy másokat." Rázta a fejét Aberforth.

"Aberforth, hallgasd meg őket. Csak jót akarnak nekem, még azt is megengedtéj hogy velük menjek ha-" szólt közbe Ariana.

"Micsoda?! Hová akartok ti menni?!" Fordította vissza a tekintetét a két fiúra Aberforth.

"Meg tudom magyarázni-"

"Nem Albus, nem tudod. Azt hiszed könnyebb lesz ha itthagysz mindent? A felelősségeidet? A családod? Mi vagyunk a családod, nem ez!" Mutatott undorral az arcán Gellertre.

"Ne beszélj így róla!" Ordított rá az öccsére Albus.

"Ugyan miért nem? Talán rosszul esik a lelkének?"

"Mert szeretem, te idióta! Fogadd már el hogy nem csak te létezel! Én próbáltam megtenni azt amit elvártatok tőlem, de nem tudtam. Kevés vagyok rá, ez van! Ne Gellertet hibáztasd ezért!" Jött ki végül Albus száján az, amit már hetek óta magában tartott.

Aberforth nem tudta mit tegyen. Össze volt zavarodva, és nem jutottak eszébe olyan szavak amiket a bátyja fejéhez vághatott volna.

A pálcájából egy vörös átok repült Gellert felé. A szőke könnyen kivédte azt, majd a másodperc tört része alatt vissza támadott.

Hamarosan Albus is csatlakozott a párbajba.

Ariana hiába kérte őket hogy hagyják abba, nem hallották meg a lányt. Hiába sikított, ők nem vették figyelembe.

A lány mérgesen lépett a három fiú közé, abban reménykedve hogy akkor abbahagyják a harcot.

Egy átok eltalálta őt, de nem tudta kié volt.

Ariana az átok hatására a földre esett. Ez volt az ami megállította a fiúkat a párbajban.

Mind a hárman ugyanolyan ijedten ugrottak a lányhoz, de már késő volt.

Ariana meghalt, és nem tudták ki keze által.