𝑹𝑶𝑺𝑬𝑵𝑹𝑶𝑻 • Grindeldore• 𝐁𝐞𝐟𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭𝐭

⊹⊱1⊰⊹

──⊹⊱✙⊰⊹──

Albus Dumbledore mindig is magának való és okos volt. Hozzá volt szokva ahhoz, hogy nem kell társasági életet élnie, így nem is kötődött nagyon senkihez.

Mikor az anyja meghalt, és neki kellett gondoskodnia az öccséről és a húgáról, nem meglepő módon nem teljesített valami jól.

Aberforth, aki csak néhány évvel volt fiatalabb nála, folyton a szemére hányta mennyire rossz munkát végez. Albus egyetértett vele.

Ő még nem volt más csak egy tizenhét éves fiú. Szórakoznia kellet volna ahelyett, hogy egy egész családra figyeljen.

Okos volt és felelősségteljes, azonban senki nem várhatta el tőle, hogy egyszerre legyen anya, apa és bátyj is.

Akárhogy is próbálkozott, nem sikerült megadnia azt az öccsének amit akart. Aberforth úgy akarta nevelni Arianát mintha mi sem történt volna.

Nem volt szokatlan, hogy Albus és Aberforth összeveszett, sőt, szinte már a napi rutin részévé vált.

Azon a nyári napon is ez történt. Az öccse nem bírta tovább nézni ahogy Albus magába roskad.

Az idősebb Dumbledore csak akkor hagyta el a házat mikor a bátyja már kiabált, az ő szemében pedig könnyek csillogtak.

Albus a kezében egy könyvvel igyekezett a Godric's Hollow feletti dombra.

Az utca elég forgalmasnak bizonyult, aminek köszönhetően neki ütközött néhány embernek.

'Elnézést.' Motyogta ahogy átvágott az emberek között.

"Azért vigyázhatnál." Fogta meg a karját valaki akinek véletlenül nekiment.

"Sajnálom." Hajtotta le a fejét.

"Mi a baj?" Kérdezte az előtte álló fiú, és enyhítette a szorítását a karján.

"Semmi." Rázta meg a fejét Albus, és szabad kezével letörölte a szeme sarkában ülő könnycseppet.

"Egy ilyen szép fiú mint te miért sír?" Hajolt közelebb hozzá. Az ajkaira egy gúnyos mosoly telepedett ahogy tetőtől talpig végig mérte Albust.

Albus nem válaszolt. Egyrészt mert nem tudott mit, másrészt mert egy ismerős női hang félbe szakította.

"Albus! Elnézést kérek Gellert viselkedése miatt, elég furcsa gyerek." Mosolygott Albusra Bathilda Bircsók, az egyik szomszédasszony.

"Az biztos!" Nevetett Gellert, és Albusra kacsintott.

A fiú végre vette a bátorságot, és alaposan megnézte az előtte állót.

Magas volt, így eltakarta a napot Albus elől. A szemei különböző színűek voltak. Az egyik sötétbarna, a másik pedig nagyon halvány kék, már szinte fehér

Szőke haja hátra volt fésülve, így kiemelte erős állkapcsát és éles, mégis kellemes arcvonásait.

"Semmi gond, Bathilda." Rázta a fejét Albus.

"Minden rendben van veled? Elég vörösnek tűnsz." Lépett közelebb hozzá a boszorkány.

"Minden a legnagyobb rendben, köszönöm." Mosolygott biztatóan Albus.

"Van egy jó bájitalom ami egy pillanat alatt rendbe hozza a rosszkedved.
Gyere velünk, mi úgyis haza indultunk." Ajánlotta fel a nő.

"Nagyon kedves tőled, Bathilda, de semmi szükségem rá. Örülök hogy találkoztunk, de most mennem kell." Intett búcsút szétszórtan.

Még hallotta ahogy Gellert megkérdezi Bathildát, ki volt az előbbi fiú.

Dumbledore a tekintetét a földre szegezve folytatta az útját. Már nem volt olyan szomorú és zaklatott, de mégsem érezte úgy, hogy vissza tudna menni a házukba.

Mikor már egyedül állt a domb tetején, lehúnyta a szemét, és az ég felé emelte a fejét.

Csöndben élvezte ahogy a nap sugarai elérik az arcát. A pálcájával egy bonyolult alakzatot rajzolt a levegőbe, mire egy nagy vörös sárkány jelent meg előtte.

Nem hús és vér állat volt, csak amolyan erőteljes képmás, mégis erősebb volt mint bármelyik sárkány.

"Mit gondolsz, mit kéne tennem?" Kérdezte meg őt Albus. A sárkány nem szólt semmit sem. Úgy tett mintha meg sem hallotta volna a fiú szavait.

Hirtelen kihúzta magát, és Albus felé kapott az egyik mancsával.

"Erős vagy, Albus Dumbledore, azt csinálsz amit akarsz. Ha nem is a helyes döntést hozod meg, később még jóvá teheted. Tégy ahogy neked jó." Mondta mély hangon.

"Ezzel nem segítettél, tudod? Hogy hozzak meg egy olyan döntést ami emberi sorsokat befolyásol? Már nem bírom tovább ezt az egészet." Csóválta a fejét Albus.

Szemrehányóan nézett a sárkányra, akit azzal a céllal idézett meg, hogy segítsen neki.

"Láttam a jövődet, Albus. Láttam a lelkedet és a szívedet. Ne add fel, nemsokára boldog leszel. Közel a végzeted." Tárta szét a szárnyait a sárkány.

Mielőtt Albus bármit is tehetett volna, az állat felépült az égbe.

"Rég nem láttam ilyen erős varázslatot." Szólalt meg valaki Albus mellől.