„Valószínűleg ezt a kis levelet akkor fogjátok olvasni, mikor én már nem leszek köztetek. De jobb is így, hogy most olvassátok, tudatni szeretném veletek, hogy mindig is szerettelek titeket és mindig itt leszek nektek. A házban hagyott értékeket, amik az enyimek volta osszátok szét, mint testvérek egymás közt az ételt. Van, egy erdő mi a falu elibe van. Amelyikkőtöknek kell, vegye át és művelje. Szép nagy nyír és tölgy van benne. Az hét holdas kertet osszátok el vagy legyen azé, aki anyátokkal marad. A kutyáimról ezután is gondoskodjatok. Kapjon annyi ételt, amennyit én adtam neki. Anyátokat ezek után is úgy becsüljétek, mint eddig tettétek. Legyetek ott neki mindig. Köszönöm, hogy végig itt voltatok nekem és az unokáimat ezután is szépen neveljétek. Majd regéljítek el nékik milyen is voltam én és a születendő unokáimnak is meséljitek el és az ő gyermekeinek is. A megtakarításomat és a biztosításomat egymás között osszátok el, de maradjon annyi, amiből egy koporsó kitelik. Nem szeretnék hamu maradék maradni. Kérlek, titeket ne hamvaztassatok el. Búcsúzom, Szeretlek mindörökké titeket. Ha gond akadna, vagy hiányoznék nektek, nézzetek, fel az égre én ott leszek..."
Nagyapám búcsúlevelét tartom kezemben, melyben mindenről végrendelkezést írt. Milyen hamar repül az idő. Az élet melyet élünk egyszer csak megszakad. A szívem hasad meg, ahogy olvasom hangosan a levelét. Fejemben hallom vissza lágy és mély hangját. Emléke kirajzolja előttem egykori alakját. Középmagas, derék ember volt. Haja, mint a téli rét olyan fehéres szürke volt. Szeme az erdő fáinak zöld lombjainak tavaszi színeit kapta. Arca időket írt le. Minden vonal egy-egy múló évet jelzett. Kezein ezek a vonalak szintén megjelentek. A mellénye mindig rajta volt. A legféltettebb kincsei közé tartozott a rádió és a csoda szerszámok után. A szűk család szinte szerte foszlott papa halála után. Amint megtörtént a tárgyalás, a testvérek tovább léptek, megszüntették egymással szinte teljesen a kapcsolatot.
Novembert írunk. A halottak hónapja. Az elmúlt napokban egyre többször jutott eszembe Ő, a hangját hallom fülembe. Haza is látogatott, nem nyugodott még meg. Nem tud szegény pihenni. Nem a rendelkezése szerint cselekedtek. A hamvai összeálltak és készek lennének kimászni a könnyűföldből. Egy éjjel hozzánk is ellátogatott. Árnyékát vettem csak ki. De felismertem így is őt. Nem szólt hozzám, csak nézett. De megnyugtató volt látni őt.
Áprilist írunk. Húsvét első napja van feltámadás. Előtte való éjjel a tükörben kémleltem arcomat. Szokásos esti rutinomat végeztem, mikor hirtelen kialudt a lámpa a fürdőben. A tükörben megjelent a szememben Ő. Könnyes volt a szeme. Látni lehetett, ahogy szenved. Átnyújtottam volna neki szívesen a kezemet, hogy letöröljem könnyeit.
Itt állok sírod előtt kérlek, mondj valamit hívtál. Itt várok, kérlek, adj jelet hogy jelen vagy. Nincs velem senki, csak én vagyok egyedül. A te unokád ki téged most is megbecsül és szeret.
