Felszáll, leül mellém. Kezében egy régi könyv ,melyet már sokszor láttam nála az évek során. Keze elszíneződött, arca sápadt. Megviselte az évek. Öltözete megfontolt, s átüt rajta a régiség. Szemét rám szegezte, majd bólintott egyet és kinyitotta könyvét. Csak néztem és gondolkodtam. Megéri e neki mindennap beutaznia. Mi teendője van még. Hiszen már pihenhetne otthon. De hajtja a kalandvágy és a természet. Dolgozna még ,de sehová se veszik már fel. Nem bír, de mégis szeretne. Hangosan és nehezen veszi a levegőt. Percenként köhög mélyen. Tüdeje zörög. A Megállókat egymás után hagyja el a busz. Ma kevésbé forgalmas a város. Alig látni embert a buszon. Biztos mindenki pihen jobb dolga akadt. De nem csodálom, hiszen nyár van és irdatlan meleg. Csak én voltam olyan megtisztelő eme szép nappal, hogy még ilyenkor is buszozok a városba, hogy láthassam rég nem látott rokonomat. A mellettem ülő férfi lábát húzgálja. A könyv ijeszthette meg. Néha fel-fel pillant. Nézi, merre járunk. Órájára pillant. Száját elhúzza. Ott kellene lennie már, ahová van időpontja. Egyre sűrvebben néz ki az ablakon közben rám is. De nem szól hozzám. Csak kandikál, az ablakon majd az órájára pillant. Ezt ismétli, míg meg nem érkezik a várt megállóhoz a busz. Jelez, majd feláll és indul az ajtóhoz. Bólint, és köszön, mielőtt távozik mellőlem. Lassan totyog az ajtóhoz majd hallom lába összeomlik. Összeesett. A busz hirtelen félreállt és megállt. A buszon lévő összes ember a férfit kezdte el nézni. Oda szaladtam a férfihez és leteszteltem, hogy levegőt vesz e. De semmi jele. Kezdtem pánikba esni ,majd gyorsan a szívverését fél pánikban meghallgatni. De csak az én szapora szívverésemet hallottam. A buszsofőr csatlakozott mellém. Próbálta újra éleszteni, míg én csak meredtem a férfire. Kezdtem elveszíteni önmagam. A zajok megszűntek. Velük együtt a jelen levők is. Minden homályosnak tűnt. Egy apró csepp, majd zápor jött a szemem felől egészen végig gördült le az államig.
- Mentőt!! Hívja valaki a mentőt. Sürgősen!
Hirtelen visszazökkentem a valóságba. A férfi életét vesztette hallhattuk a buszsofőr melletti személytől. Mindenki megrémült és merengett. A buszsofőr mindenkit leküldött. A mentősök ideértek. Szomorú tekintettel fordult hozzám. És mondta:
- Meghalt. Kérem, értesítse a hozzátartozóit. Esetleg ön a rokona volt?
- Nem sajnos nem, de ismertem. Minden reggel ezzel a busszal járt. Minden reggel mellém ült - a többi mondatot már zokogva mondtam - csak olvasott és mindig jó kedvel ült mellém és beszélt hozzám.
- Tudja, kedves pont az ilyen emberek kerülnek a mennybe és jó helyen lesz, higgye el.
