Menni fog! Gyerünk! Képes vagy rá! Mondják a mögöttem lévő tucat ismerős és barát, akik eljöttek velem a nagy nap helyszínére. Igen ma le kell küzdenem. Le küzdöm az egyik legnagyobb félelmem. Átmegyek a világ leghosszabb lengőhídján. Mindezt egy kamera fogja rögzíteni. Az én kis drága Gopro31-em. Nem más, csak is ez az egy kamera. Kiskorom egyik legnagyobb félelme ott kezdődött, amikor ugyanis az állatkertbe át kellett lépni azokon a bizonyos lengőhidakon. Nem lett volna gond , ha nem ugrál rajta 10 majom még rajtam kívül, persze én nem ugráltam csak próbáltam kapaszkodni, hogy nehogy leessek. Aztán jött a következő stresszhelyzet, amikor ugyanis a híd megadta magát és kettészakadt. Szerencsére időben átértem a másik oldalra ahol már nem kellett több olyan hídon átmennem. De aznap egy örökké valóságig félelem rabjává tett az a sok majom. De ma annyi ismerős és annyi rokon vett rá hogy muszáj voltam elutazni Braziliába és természetesen videochaten keresztül kiabáltak nekem. Ma megmutatom a világnak, hogy e töretlen fiatal leküzdi félelemét és példát mutat ezzel, hogy más is küzdje le a félelmét.
- Indulhat?-kiált utánam Sarah.
- Igen.
- Ha valami lenne, csak rángasd meg a kötelet.
- Rendben.
- Akkor számoljunk közösen vissza: 3,2,1Hajrá!
És elindultam, nincs innentől megállás. Ne, ne is nézz, le mi van, oda lent inkább nézz egyenest és nézz fel az égre. Biztatva magam igyekeztem nem remegve és óvatosan menni a hídon. A híd közepét elértem, amikor történt egy kis balesetem. A hevederem kicsatolódott a rögzítőből és most már magam egyensúlyozhattam magamat. Eluralkodott rajtam a stressz. MI lesz most? Nem akarok meghalni. Nem akarok leesni a szakadékba. Nem akarok itt lenni, egyáltalán miért vállaltam ezt a kihívást...
Gondolatok százai, sőt ezrei futottak végig az agyamba, negatív gondolatok. Sarah utánam kiáltása megrendített engem és egyben erőt is adott:
- Gyerünk már nincs sok hátra. Ezek után már nincs mitől félned! Ki kell érned a másik oldalra oda, átmegyek, és már nem kell többet vissza lépned a hídra, ha nem szeretnél!
Szépen lassan óvatosan már- már lassan négykézláb mentem a hídon. Az utolsó pár métert már négykézláb tettem meg míg Sarahoz el nem értem.
Sarah megfogta a kezem, amikor a híd váratlanul megindult maga útjának. Hirtelen felrántott engem a szilárd talajra majd nagyokat fújtatva leült a földre. Én pedig néztem magam elé mosolyogva.
