A gép nemsokára leszáll. Köszönjük, hogy minket választottak, további szép napot!-A stewardess hangjára ébredtem fel. De semmi kedvem nem volt leszállni a gépről. Nem kellett volna az otthonomból egyenesen Észak- Karolinába menekülnöm Lucas elől. Most jól kitoltam magammal. Egyáltalán érteni fogják, amit mondok? És mit mondjak majd a szüleimnek? 10 éve nem jártam otthon. Érteni fognak engem? Megismernek majd? Végül is kezdhetem úgy, hogy: „Szia, anya és apa! Amber vagyok, a lányotok, aki 10 éve nem jött haza, mert fontosabb volt neki az egyetem és Lucas." Nem ez így nem jó. Túlságosan is elhanyagoltam őket. Megtudnak majd bocsátani nekem? Miért szerencsétlen az én életem?- Gondolatomat a mellettem ülő Srác zavarta meg. Akivel mellesleg egész úton egy szót sem váltottunk. De valami irtó nagy vonzereje van. A sármja és a hangja egyszerűen mágia.
- Bocsi, hogy megzavarlak, de nem szeretnél leszállni?
- Miért? Mi bajod van velem?
- Veled semmi, csak már mindenki száll lefelé és az én taxim már vár engem. Ha nem jutok, le mehetek gyalog a buszig.
- Már ennyi az idő? Jól van, megyek. Csak tudod, félek. Először járok itt. Igaz itt születtem, de egyetemre mentem és azóta egyszer sem jöttem haza. Na de nem állok utadba. Menj nehogy buszoznod keljen még véletlenül, hah.
- Nem akartalak megbántani. Hidd el jó lesz. Észak-Karolina nem egy nagy durranás nem lesz majd ki megszóljon. Ez nem New York.
- Jaja. Köszi. Nem azt mondtad, hogy késésben vagy?
- De, igen.
- Akkor meg mire vársz?
- Csak gondoltam egy ilyen széplányt nem hagyok magára, ha már egyedül van.
- Honnan tudod, hogy egyedülálló vagyok??
- Amber vagy nem? Gimis korunkban egy factra jártunk.
- Te nyomozol utánam? Ki a pöcsöm vagy?
- Stephan, de haveroknak és ismerősöknek csak Stive.
- Oh. Értem. Okés.
- Mindig ilyen flegma vagy, vagy csak velem?
- Nem veszed észre, hogy semmi kedvem ismerkedni?
- Szóval mindenkivel.
- Valami közölni valód van még?
- Igen.
- És mi?
- Elkísérlek a szüleid házáig.
- Hah, na, még mit nem. Figyelj, mert csak egyszer mondom el. Én most szépen erre megyek, te meg arra és nem keresel többet.
- Tudod egyáltalán még, hogy merre is laktál régen? Mert azóta Mr.Hopkinsék már elköltöztek egy másik telekre.
- Tudom, és tudom. Szóval, Szia.
- Hát jól van. Csak segíteni akartam. Majd még találkozunk.
Stephan beszállt a taxiba és el is húzott. Lehet mégsem kellett volna elutasítanom a segítségét. Merre is laknak a szüleim? Vajon még ugyanaz a telefonszámuk? Egy próbát megér. Egy búgás, két búgás, három búgás....
A vonalban egy ismerős női hang szólt bele.
- Igen? itt Mrs. Hopkins.
- Szia, anya. Itt Amber.
- Kislányom, de rég hallottam felőled. Örülök, hogy végre felhívtál. Mesélj, mi újság?
- Mesélek, csak megtudnád mondani a címeteket? Stephannel utaztam egy járaton és ő mondta, hogy elköltöztetek.
- Persze kicsim. Merre vagy most? Apád érted megy.
- Az Észak-Karolinai reptéren.
- Küldöm édesapádat. Perceken belül ott lesz.
Anyám hangja repdesett az örömtől. Majdnem sírni kezdett mikor megérkeztem. Elmeséltem neki Lucast és a szakításunkat. Megmutattam nekik a diplomám alatt készült képeket. Meséltem a munkahelyemről is, ahonnan nemrég felmondtam, amint szakítottunk Lucassal. Apám szemében is látni lehetett az örömöt felcsillanni. Hiányoztam nekik. Az egy szem lányuk végre hazatért. Végre. Este a szobámba felmentem. Amikor kinéztem az ablakon a szomszédból Stephan integetett. Úristen, komolyan? Ijedtségemben behúztam a sötétítőt. Nagy levegő, Amber kibírod. DE OLYAN HELYES. Tuti valamilyen mágia lakozik benne. Egyszerűen vonz magával. De nem hihetek még egyszer egy férfiban sem. Mind csak kapcának használ. Lucas után egyelőre senki nem kell .Csak a magány. Miután tisztáztam magamban a dolgokat, úgy döntöttem, hogy veszek egy forró fürdőt. A sötétítőt behúzva hagytam.
Másnap:
Úgy döntöttem, Sétálok egyet és veszek pár ruhát magamnak. A plázába menet összefutottam Melodyval. Régen még a gimiben nagy barátnők voltunk. Azóta az ő utjai is máshová vezettek. És az enyém is. De most úgy tűnik, hogy ő is hazaköltözött.
- Szia, Melody. Olyan jó végre látni téged.
- Szia. Te is annyira, de annyira hiányoztál nekem. Mesélj mi újság? mi járatban erre haza? Csak nem ide helyeztek át?
- Nem, dehogyis. Felmondtam Lucas miatt. Szakítottunk.És egyesen ide menekültem, hogy még véletlenül se találjon meg.
- Oh, sajnálom.
- Nem kell. Ennek így kellett történnie. Na de te mesélj most. Hogy- hogy itthon?
- Hát, itt kaptam új munkát és hiányoztak a szüleim is. Pontosabban az anyám. Apa 2 hete halt meg. Elvitte a daganatja.
- Sajnálom. Ha bármikor szükséged van rám tudod itt vagyok . És SZÓ SZERINT.
- Köszönöm. Igazán köszönöm.
Együtt közösen nézegettünk pár ruhát közben kiveséztük az elmúlt éveinket. Gondjainkat, bajainkat. Nevettünk egy jó néhányszor. Elterveztük most, hogy mindketten itthon vagyunk, több időt töltünk újra majd együtt, persze csak ha Melody munkája engedi. Időközben én is találtam itt munkát. Melody férjhez ment a jól ismert Jasonhöz. Stephennel végül mi is összejöttünk. Lucas pedig azóta sem keresett.
