Holtomiglan, holdtodiglan -Pierre Gasly Fanfiction-BEFEJEZETT-

Bevezető

Találkozás

(főnév)

az a hely, ahol kettő vagy több személy kapcsolódik vagy találkozik.

Pierre

Éreztem ahogy az alkohol végig perzseli a torkomat. Nem tudtam pontosan hány pohárnál járhattam már, de mivel még nagyon is éreztem a körülöttem lévő idegesítő világot, úgy döntöttem nem elégnél, így rendeltem még egyet. Amíg az italomra vártam egy kicsit körbenéztem és nem tudtam elképzelni, mi a poklot keresek itt.

A barátaimmal kellene otthon szórakoznom, élveznem a szilvesztert, vagy készülnöm a következő évre. Igen. Az sokkal helyesebb lenne. Helyette itt ülök egyedül, mert voltam olyan ostoba, hogy mérgemben átutaztam a fél világot egy ócska buli miatt Amerikában. Ráadásul pár perc és éjfél van.

Már majdnem feladtam volna, hogy itt hagyjam ezt a rémálmot, amikor megakadt a szemem rajta. Legalább olyan elveszettnek tűnt, mint én. Hosszú vörös haja vállaira omlott, amikor pedig mélykék szemeit rám emelte, nem állhattam meg egy mosoly nélkül a helyzetet. Újból italomba kortyoltam, hogy megigyam a maradékot belőle.  Előrángattam egy kis pénzt a farzsebemből, majd a pultra dobtam. Tekintetemet egy pillanatra sem vettem le a lányról.

- Van kedved táncolni? – Léptem mellé, mire felém fordult. Egy, véleményem szerint túl rövid, de annál szexibb fekete miniruhát viselt, egy ismételt véleményem szerint túl magas cipővel. Sminkje nem volt túl hivalkodó, mégis kiemelte finom arcvonásait. Nem mondott semmit, csak elmosolyodott és lehuppant a székről, hogy aztán összekulcsolja ujjainkat és a táncoló tömeg felé húzzon.

Egyikünk sem vette le a szemét a másikról, édes mosolya teljesen megbabonázott. Tudtam, hogy ha csak ma estére is, de akarom ezt a lányt. Még közelebb húztam magamhoz, karját nyakam köré kulcsolta, pont amikor a tömeg elkezdett körülöttünk visszaszámolni. A versenypályán nagyon is érdekeltek a másodpercek, most viszont a pokolba kívántam őket. Nem akartam, hogy mindez véget érjen, hiszen még bele se lendültünk igazán.

- Mi a neved? – Igyekeztem túlordibálni a tömeget.

- Daisy vagyok – mosolygott rám, és közelebb hajolt hozzám, kék szemei teljesen megbabonáztak – és te?

- Pierre – válaszoltam, majd ajkamba haraptam. Csak rá tudtam figyelni, miközben körülöttünk egyszerre harsantak fel a „Boldog új évet" üvöltöző emberek. Daisy ha lehet, még közelebb hajolt hozzám, ajkaink mindössze pár centire voltak egymásétól.

- Boldog új évet, Pierre! – Suttogta számba. Amikor ajkait először érintette az enyémekhez, éreztem, hogy testemen jóleső borzongás fut végig. Nem kellett sokat gondolkodnom azon, hogy visszacsókoljam-e.

Elmosolyodtam.

Talán 2020 mégis kegyes lesz hozzám...

Sziasztok! El is készült ez a kis rövid bevezetés. Mit gondoltok, tényleg kegyes lesz az év a két fiatalhoz, és jól indul majd az első napjuk?  :)