Holtomiglan, holdtodiglan -Pierre Gasly Fanfiction-BEFEJEZETT-

11.

Próbálkozás

(főnév)

Bizonytalan eredményű cselekvés egy cél elérésére; szándék megvalósítására irányuló, kétséges kimenetelű törekvés a siker reményével; kísérlet.

Daisy

- Szerinted mi lesz ennek a vége? – Pillantott rám Zion, miközben befordultunk az utcánkba. Az elmúlt két hétben egyre többször ajánlotta fel, hogy megajándékoz egy fuvarral hazáig, főleg amikor estig voltak óráink. Nem voltam rest élni a lehetőséggel. Nem szívesen ültem buszra vagy sétáltam sötétedés után úgy, hogy még a környéket sem ismerem igazán. Zion a legédesebb csoporttársaim egyike volt, segítőkész volt és vicces. Szinte azonnal megtaláltuk a közös hangot, arról nem is beszélve, hogy a megjelenése sem volt hétköznapi. Szőke haja körülbelül álláig ért, de rendszerint kontyban hordta a haját, éles arcvonásait borosta borította, melegséget sugárzó gesztenyebarna szemei pedig szinte a lelkemig hatoltak, akárhányszor rám nézett. Pont az ilyen pillanatokban kellett emlékeztetnem magam, hogy férjnél vagyok.

Szomorúan elhúztam a számat és megpróbáltam újra a beszélgetésünkre koncentrálni. A mai naptól kötelező volt mindenhol maszkot hordani és egyre többet beszéltek arról, hogy be fogják zárni az intézményeket. Nem viseltem túl jól a híreket. Plusz egy hete egyedül voltam, Pierre ugyanis Olaszországban volt. Aminek szintén nem örültem, mert a legaggasztóbb híreket onnan kaptuk.

- Nem tudom, Zion -ráztam meg a fejemet – talán holnap felébredünk és kiderül, hogy az egész rémálom volt! Legalábbis szerintem ez lenne a legjobb megoldás...

- Az biztos – nevette el magát, mély hangjától jóleső borzongás futott végig testemen, mire jobban magamhoz szorítottam az ölemben lévő táskámat.

- Itt is vagyunk- parkolt le a ház előtt, mire hálásan pillantottam rá. Egy kicsit talán túl gyorsan is fordultam felé, ugyanis nem vettem észre, hogy Ő is ugyanígy tesz. Túl közel éreztem magamhoz, tekintete szemem és ajkaim között cikázott. Már azon voltam, hogy elhúzódjak tőle, lesütöttem a szemem, de ekkor a fiú finoman az állam alá nyúlt és szinte kényszerített, hogy arcára nézzek. Nyeltem egy nagyot, éreztem parfümének finom illatát.

- Ne haragudj – húzódtam el az utolsó pillanatban, még mielőtt ajkai az enyémhez értek volna, majd még mielőtt bármit is mondhatott volna gyorsan kipattantam az autóból. Kezemet ajkamra szorítottam, úgy éreztem a szívem kétszer olyan gyors ütemet diktál, mint ahogy azt kellene neki. A lépcsőházba érve, hátamat a hideg ajtónak támasztottam és nagyokat lélegezve próbáltam rendezni a gondolataimat. Örültem, hogy vár még rám pár lépcső, amíg felérek a lakásig.

Alig illesztettem a kulcsomat a zárba, amikor az ajtó nyitódott és egy mosolygós Pierre állt a másik oldalon.

- Szia – mosolyodtam el, majd közelebb léptem hozzá és futólag megöleltem, hogy aztán gyorsan le tudjam pakolni a cuccaimat – azt hittem, hogy csak hétvégén jössz!

- Le fogják zárni a határokat – vakarta meg tarkóját – legalábbis Olaszországban biztos...nem tudom mi meddig húzzuk, ahogy azt sem, hogy egyáltalán elindul-e a szezon. Nem vagyok túl boldog miatta...

- Érthető – húztam el a számat szomorúan majd benéztem a konyhába – ugye most nem próbálkoztál meg főzni?

- Nem – nevette el magát és az asztalhoz sétált, hogy felemelhessen egy nagy pizzás dobozt – inkább rendeltem! Moss kezet és filmezzünk! Már ha van kedved és nem vagy túl fáradt...tényleg, hogy vagy itthon ilyen hamar?

- Egy csoporttársam elhozott – fordultam felé miután megmostam a kezemet – nem akartam busszal jönni...túl sötét van hozzá!

- Szereznünk kéne neked egy autót – nézett rám komolyan.

- Nem tudok vezetni – nevettem el magam és leültem mellé a kanapéra – ellentétben veled, szóval néha felvehetnéd a feleségedet!

Viccnek szántam, de valahogy mégis hülyén jött ki. Egyikünk sem nevette el magát, csupán azt értem el vele, hogy újból emlékeztettem magunkat milyen kínos is az egész szituáció. Pierre nem válaszolt, csak bólintott majd filmeket kezdett el keresni, én pedig nagyot sóhajtva nyitottam fel a doboz tetejét és csúsztattam át egy szelet pizzát a tányéromra, hogy aztán kényelmesen elhelyezkedjek.

Hogy lehetek ilyen buta?

*

- Arra gondoltam, hogy elviszlek ma valahova – ittam meg a shake utolsó kortyait Pierre, miközben rám nézett – semmi komoly, csak szeretnék valamit mutatni.

- Oké – egyeztem bele – de ugye nem kell kiöltözni?

- Nem – nevette el magát – és ha lehet a lehető legkényelmesebb cipődben gyere!

- Ugye nem fogunk túrázni? – Kezdtem el pánikolni, hangom legalább egy fél oktávval feljebb csúszott – Pierre, az állóképességem valahol egy giliszta szintjén van...

A fiú erre hangosan felnevetett majd megrázta a fejét.

- Nem – mondta jókedvűen – nem fogunk túrázni, de ha szeretnél akkor eljöhetsz velem egy pár edzésre, biztos neked is találnánk pár feladatot!

- Kösz, inkább nem – tűntem el a szobámba, majd előkotortam az edzőmet és felvettem, hajamat pedig összefogtam, hogy aztán táskám tartalmát gyorsan késznek is nyilvánítsam magam- mehetünk?

- Aha – kapta fel a kocsikulcsot Pierre, majd előttem kilépett a házból, így megint nekem kellett bezárnom az ajtót.

- Sárga macska, jegyezd meg – mondtam neki, majd elraktam a kulcsot, a fiú pedig értetlenül nézett rám – mindig emlékeztetnem kell magam, és amíg nem voltál itt, kénytelen voltam lentről visszaszaladni, mert féltem, hogy nem tettem meg. Pár napja olvastam, hogy ha valami képtelen dolgot társítunk össze és hangosan kimondjuk miközben az adott feladatot csináljuk, akkor később emlékezni fogunk rá, hogy tényleg megtettük. Szóval sárga macska.

- Oké – kuncogott és megindult a lépcsőn – sárga macska!

Az út egyébként sem lett volna ismerős, tekintve, hogy a lakása és az egyetem között közlekedtem csak állandóan, viszont az furcsa volt, hogy kiértünk a városból és üres legelők mellett hajtottunk el.

- Pierre, ugye nem azt tervezed, hogy valahol kinyírsz? – Néztem újra és újra körbe – mert amúgy itt elég jól el tudnál rejteni...

- Nem – mosolygott rám – azt tervezem, hogy megtanítalak vezetni!

- Parancsolsz? – Fordultam felé újra, a fiú azonban nem válaszolt. Ha lehet még szélesebb vigyor kúszott arcára és jobban beletaposott a gázba.

Édes Istenem, most segíts meg. 

Sziasztok! Vajon Pierre, hogy fog alakítani, mint oktató? :) Az enyém egy címeres gyökér volt anno, szóval nála csak jobb lehet! :D Folytatás hamarosan! :)