Holtomiglan, holdtodiglan -Pierre Gasly Fanfiction-BEFEJEZETT-

25.

Első

(melléknév)

Minden más hasonló előtt álló vagy történő (esemény, dolog); az adott sorrendben, térben, időben, rangban, fontosságban, érdemben a többieket megelőző.

Pierre

Nem tudom miért, de egy kicsit elveszettnek és magányosnak éreztem magamat. Persze már jártam ebben a cipőben. Nem egyszer és nem is kétszer. Plusz, ha ebben a sportban képzelem el a jövőmet, akkor leszek is még magányos. Most mégis úgy éreztem, mintha kétszer olyan erősen hatna rám. Ez pedig kihatott a hangulatomra is. Azt hittem, hogy madarat lehet majd fogatni velem, valahogy mégsem alakult így. Az a piszok nagy igazság, hogy már két hete nem láttam azt a nőt, akit a világon mindennél jobban szeretek.

Szerettem volna, ha Daisy itt lehet az első futamon, de esélyem sem volt rá. Nagyon úgy tűnik, hogy idén a családtagoknak és a barátoknak nem jut hely a futamokon. Sőt. Senkinek sem. Nem panaszkodni akarok, hiszen örülök, hogy itt lehetek, de azért mégis más így.

- Fáradtnak látszol – állapította meg Daisy, miután a kamerát ismét az arcom felé fordítottam. Futólag az órára pillantottam. Hát persze, hogy az vagyok. Már rég aludnom kéne. Kényelmesen elhelyezkedtem a fotelben.

- Te pedig gyönyörűnek – bókoltam, mire csak a szemeit forgatta.

- Nem ér elterelni a témát – mosolyodott el – baj van, Pierre?

Erre felsóhajtottam. Utáltam, hogy ennyire meglátszik rajtam, ha valami nincs rendben. Ma szerda volt, holnap pedig a média ismét darabokra fog szedni ha hagyom, hogy ez így maradjon. Csak a hétvégére kellene koncentrálnom. Ehelyett belepusztulok a magányba és abba a gondolatba, hogy újra megismétlődik az ami tavaly.

Mégis hol felejtettem az önbizalmat?

- Csak egy kicsit szokatlan még a helyzet – füllentettem egy kicsit, majd újra a mosolygós lány arcára néztem – ne aggódj, nem lesz semmi baj! Csak hiányzol...és nem is igazán találom a helyemet.

- Tudom, hogy néha elég elcsépelten hangzik, de csak annyit kell tenned, hogy bízol magadban. Tudom, hogy nehéz év van mögötted, ugyanakkor nem volt az annyira tökéletlen. Próbálj a jó emlékbe kapaszkodni és bízni magadban! Én komolyan hiszek benned, Pierre! Sőt, meg merem kockáztatni, hogy ha nem ismernélek akkor is komoly rajongód lennék!

Ezúttal nem bírtam ki nevetés nélkül. Miért nem találkoztunk korábban? És miért így találkoztunk? Hol volt eddig ez a nő?

- Szóval – dőltem egy kicsit előrébb a fotelben, ezúttal más sokkal jobb kedvvel – én is hiányzom neked?

Újból elmosolyodott, finoman hajába túrt. Törökülésben ült az ágyunkon. Már pizsamában volt, ami nagyon úgy tűnt, hogy az egyik felsőm volt, amit otthon hagytam.

- Ami azt illeti eléggé – vallotta be – de csak bizonyos dolgok...

- Tényleg? – Húztam tovább a lányt – például?

- Például a buta vicceid – vett egy mély levegőt – a hangod, az ahogy reggelente közelebb húzol magadhoz, az akcentusod amikor angolul beszélsz és a franciád, az határozottan hiányzik. Hiányoznak még a csókjaid is...azok nagyon-nagyon hiányoznak...

Úgy tűnik nem én vagyok az egyetlen aki a másik vérét szereti szívni. Tudtam, hogy nem fogom magamat hagyni.

- Hol szeretnéd, ha megcsókolnálak most?

Figyeltem ahogy ajkaiba harap és egy cinkos mosoly terül szét arcán.

- Itt – érintette meg puha ajkait, hogy aztán ujjaival finoman megérintse nyakát is – és itt...és itt is.

Kezét egyre lejjebb csúsztatta testén.

Szaggatottan fújtam ki a levegőt, amikor levette magáról a felsőjét.

Egek. Mégis mi a fenét művel velem, ez a nő?

*

Daisy

Pierre és én péntek óta nem beszéltünk. Szombaton miután nem vette fel este a telefont, küldtem neki egy üzenetet de válasz nem érkezett rá. Így vasárnap reggel már nem is zaklattam. Pierre a tizenkettedik helyről indult én pedig tudtam, hogy nem ez volt álmai helye és dühös volt amiért kiesett a Q2-ben. Mindazonáltal ez még nem jelentet semmit, bármi megtörténhet és meg is történt, hiszen a regnáló világbajnokot rögtön az első futamon három rajthelyes büntetéssel „jutalmazták".

Nem voltam kárörvendő, nagyon jól tudtam, hogy ebben a sportban nem csak a pilóták tehetsége számít, hanem a mérnököké és a szerelőké és még kismillió emberé. Rendkívül összehangolt munka folyik és a Mercedes nyilván nagyon jól végzi a munkáját, ahogy Hamilton is, de azért mindenki tudja, hogy több izgalom ígérkezik így.

Nem tudom, hogy a versenyzők milyen állapotban vannak a rajt pillanatában, de csak remélni mertem, hogy nem izgulnak annyira mint én. Kezemet tördelve figyeltem a tévé képernyőjén keresztül, ahogy Bottas elhúz a többiektől. Aztán szépen megnyugodtam, higgadtan szemléltem az eseményeket.

- Jaj ne – szisszentem fel amikor Ricciardo autója meghibásodott. Bár nem ismertem személyesen, de az egyik legszimpatikusabb pilóta volt. Imádtam a humorát és a mosolya sem volt az utolsó.

Pontosan tudtam, hogy tavaly Pierre komoly gondokkal küszködött a Red Bullnál, és természetesen megértem a döntésüket, de semmi másra nem vágytam, csak arra, hogy az orrok alá dörgölje a tehetségét. Mert abból nem volt hiány.

A futam elég kaotikusra sikeredett, többször is be kellett küldeni a biztonsági autót, Hamilton pedig újra összeszedett egy büntetést, így lecsúszott a dobogóról, ahogy persze Pierre is. Azonban a srácot a hetedik helyen intették le, ami komoly pontokat jelentett neki és a csapatnak is.

Teljesen kicseréltek a verseny megnézése után. Jókedvűen takarítottam ki és főztem magamnak vacsorát. A mosoly órákkal később is levakarhatatlan volt az arcomról. Csak remélni mertem, hogy ezzel nem csak én vagyok így, hanem Pierre is.

Elképesztő volt, hogy mennyit gondolok rá egyetlen nap alatt.

Letettem a tányéromat az asztalra, majd leültem a székre és a telefonom után nyúltam. Vajon szabad már? Vagy alkalmatlan időpontban hívnám? Várjam meg amíg hív?

Felsóhajtottam és újra letettem a telefont az asztalra. Inkább a villám után nyúltam, hogy megegyem végre az előttem gőzölgő spagettimet.

Aztán megszólt a telefonom csengőhangja.

A kijelzőn Pierre neve villogott.

Végre.