Holtomiglan, holdtodiglan -Pierre Gasly Fanfiction-BEFEJEZETT-

27.

Hév

(főnév)

Érzelem, indulat magas foka, egy megnyilatkozás szenvedélyessége; kifejezett rajongás.

Pierre

Ha egy pár napja valaki azt mondja nekem, hogy nem fogom várni azt, hogy újra láthassam a barátnőmet, akkor valószínűleg alaposan kinevetem. Most viszont, hogy hazafelé tartok a taxiban tényleg azt kívántam, hogy ez a héten is legyen egy versenyünk. Nem akartam a szemébe nézni. Nem tudtam mit mondhatnék neki. Természetesen legegyszerűbben az igazat, de attól tartok akkor elveszíteném és soha többé nem látnám. Vagy talán nem így lenne. Talán mindketten felszabadulnánk egy kicsit, minden könnyebb lenne és tiszta lappal indíthatnánk.

És mi van ha mégsem?

Egy nagy sóhaj kíséretében fejemet az üvegnek döntöttem. Hogy tehették ezt velünk? Lily a legjobb barátnője volt a lánynak, mégis kijátszotta...engem pedig a főnököm. Mintha nem is számítana, hogy mi mit érzünk, milyen döntéseket hozunk...csak az a lényeg, hogy Ők jól jönnek ki a történtekből és menthessék a menthetőt.

Végül megállt az autó a ház előtt, én pedig egyszerűen nem tudtam magam rávenni, hogy kiszálljak belőle. A sofőr rendes volt, egy szót sem szólt, csak türelmesen várt, miközben tekintetemet a sötét házra szegeztem. Már éjfél is elmúlt, hát persze, hogy Daisy már alszik. Vettem egy mély sóhajt, majd kifizettem a sofőrt és a cuccaimat magam után rángatva kiszálltam az autóból, hogy aztán további öt percig álljak a járdán. Hálát adtam a sorsnak, hogy nem voltak szomszédok, különben már lehet rendőrt is hívtak volna rám, amiért ilyen feltűnően bámulok egy házat hajnalban.

Újból elhatároztam magamat, megindultam az ajtó felé. A lehető leghalkabban osontam be, nem akartam felébreszteni főleg, hogy nem is tudja, hogy ma jövök haza. Először tényleg csak tiszta meglepetésként szántam, aztán pedig fordult a kocka és már nem is akartam elárulni neki.

Lezuhanyoztam, egy ideig pedig elgondolkoztam azon, hogy talán a kanapén kellene aludnom, de végül elvetettem az ötletet és a hálószobánkba mentem. Nem tudtam elég óvatosan bebújni mellé az ágyba ahhoz, hogy ne ébresszem fel.

- Csak én vagyok az – simítottam tenyeremet arcára, megelőzve azt, hogy halálra rémisszem – nem akartalak felébreszteni, aludj csak tovább nyugodtan!

- Pierre! – Mosolyodott el, boldogan csillogó szempárral nézett rám – most álmodom, vagy tényleg itt vagy?

- Itt vagyok – kuncogtam el magamat – nem álmodsz, kedvesem!

- Akkor jó – sóhajtott fel álmosan, majd közelebb bújt hozzám.

Olyan szorosan húztam magamhoz amennyire csak tudtam. Magamba szívtam finom illatát, éreztem ahogy a mellkasa egyenletesen emelkedik és süllyed, ahogy veszi a levegőt, puha bőre az enyémet cirógatta. Összeszorítottam a szememet amikor pedig újra belebámultam a sötétségbe éreztem ahogy egy forró könnycsepp végiggördül az arcomon.

Tudtam, hogy menthetetlenül beleszerettem.

Ahogy azt is, hogy nem leszek neki képes elmondani az igazat.

Ezzel pedig a saját poklomat szabadítom el, pengeélen fogok táncolni.

Újra a békésen alvó lányra néztem, majd a mellkasomban lévő melegségre és szeretetre koncentráltam.

Lehetne ez egy kegyes kis hazugság?

*

Reggel hamarabb ébredtem, mint Daisy. Egy ideig a plafont bámultam, majd megelégelve az önsajnáltatást, úgy döntöttem, hogy egy kiadós futással kezdem a napot. Ezúttal sikerült úgy kisurrannom a házból, hogy ne vegye észre, hogy megszöktem. Akkor is békésen aludt még amikor egy óra múlva visszaértem. Kivettem pár ruhát a szekrényemből és újra a fürdő felé vettem az irányt.