Holtomiglan, holdtodiglan -Pierre Gasly Fanfiction-BEFEJEZETT-

Epilógus

Örökké

(határozószó)

Időben vég nélkül; nem várva, hogy létezésének, fennmaradásának, hatásának egyszer vége lesz.

Daisy

- Zoe, ne csinálj ilyet többet! – Értem utol lányomat, aki három éves létére, igen komoly tempót diktált. Zoe hangosan felnevetett amikor az ölembe kaptam, csilingelő nevetése jó pár embert megmosolyogtatott körülöttünk. A lány cserfes volt, mindenkivel kedves és örökmozgó. Azt hiszem ebben az édesapjára ütött.

- Hol van apa? – Nézett fel rám, mire megvontam a vállamat. Én sem igazán értettem a helyzetet. Pierre most nyerte meg a futamot Franciaországban. Már rég a dobogón kellett volna állnia, de ott csak a második és a harmadik helyezett álldogált.

Pierre és én két éve alkotunk egy párt. Senkinek nem mondtuk el, senkinek nem jelentettük be. Ez volt a mi kis közös titkunk. Persze a környezetünk sejtette a dolgot, hiszen együtt éltünk, együtt neveltük a lányunkat, de ez még nem volt indok arra, hogy beavassuk a nagyvilágot a részletekbe. Boldogok voltunk és csak ez számított.

Elég ritkán jártunk ki futamokra, de Franciaország kivételt képzett. Zoe és én is itt akartunk lenni. Pierre most először győzedelmeskedett itt, és kihasználva ezt a jeles alkalmat, pont most kési le a saját díjátadóját.

Újra és újra körbenéztem a tömegen, de sehol nem láttam.

- Apa! – Kiáltott fel Zoe és szabályosan kiugrott a karjaim közül. Elmosolyodtam. Zoe imádta az apját. Az érzés pedig kölcsönös volt. Pierre elkényeztette a kishölgyet. Figyeltem ahogy az ölébe veszi a lányát, majd valamit súg a fülébe, Zoe pedig jót kuncogott ezen.

- A pódiumon kellene lenned – néztem rá értetlenül – megnyertél egy versenyt, rémlik?

- Nem kerülte el a figyelmemet – mosolygott rám, és még mielőtt ellenkezhettem volna, ott mindenki szeme láttára húzott magához és csókolt meg. Egy pillanatra hallottam, ahogy Pierre munkatársai és a közönség egyként kiált fel, de teljesen belefeledkeztem az érzésbe. Jóleső borzongás futott végig testemen, szenvedélyesen csókoltam vissza a srácot.

- Nem akarok tovább titkolózni – szakadt el tőlem és elém térdelt, kezében egy apró dobozt szorongatott. – Hozzám jössz feleségül?

A körülöttünk lévők egy pillanatra elhallgattak. Úgy tűnt, hogy mindenki az én válaszomra várt. Elvigyorodtam és lehajoltam a fiúhoz, hogy újból megcsókoljam.

- Igen – bólogattam hevesen, mire Pierre arcára is egy hatalmas mosoly kúszott. A tömeg újra felhördült körülöttünk. Úgy tűnt, mindenki minket ünnepelt.

Pierre felállt és az ujjamra húzta a gyűrűt. Karomat összefontam a tarkójánál, lehajolt hozzám és újra megcsókolt. Finoman becézgette ajkaimat. Tudtam, hogy Ő az igazi. Akire megérte várni. Akivel le tudom élni az életemet, mert mindennél jobban szerettem. Ahogy Ő is engem.

Talán nem alakult minden álomszerűen, komoly megpróbáltatásokon mentünk keresztül, de kiálltuk a próbákat. Itt voltunk, egymásnak.

Egymásért.

A gyűrűre néztem majd elmosolyodtam.

- De ugye ezúttal, nem Vegasban házasodunk össze?

Elnevette magát. Ahogy én is, és még körülöttünk páran akik hallották a kérdést és ismerték a történetünket.

Igazából nem számított a helyszín. Csak az, hogy végre célba értünk.

Együtt voltunk.

Holtomiglan, holtodiglan.

Örökké. 

Vége

Sziasztok! Nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Imádtam ezt a történet írni, még akkor is ha voltak benne hullámvölgyek, olyan részek amelyek nem annyira tetszettek. Nehezen búcsúzom ettől a két karaktertől, mert nagyon a szívemhez nőttek, de itt az idő elengedni őket. Kereknek és egésznek érzem a történetüket. Remélem egy kicsit nektek is a szívetekhez nőtt Daisy és Pierre párosa!

Nagyon hálás vagyok nektek a sok-sok visszajelzésért! Mindazoknak akik végig itt voltak, és azoknak is akik csak a történet bizonyos pontjáig! Köszönöm, hogy vagytok!

A két másik történetem hétvégén folytatódik! Remélem ott is látlak majd titeket!

Utolsó kérésként pedig, ha van időtök és kedvetek írjátok meg, melyik volt a kedvenc részetek/jelenetetek!