Gyerekkori jegyesek Atsumu x reader (Haikyuu ff)

19. fejezet

Csendben üldögéltem a tornaterem előtt lévő padon várva a röpi edzésen lévő barátaimra, akik nem sokkal utánam szoktak végezni. A pár perccel később érkező, felém haladó három alakot meglátva álltam fel ülőhelyemről, hogy hozzájuk csatlakozva induljunk haza.

- Milyen volt az edzés? – érdeklődtem mialatt besoroltam Hana-chan mellé.

- Ma a fogadásokat gyakoroltuk. – mondta Osamu aki a fekete hajú lány másik oldalán haladt – Lehet neked sem ártott volna. – ugratott a hétvégi szervafogadásomra visszautalva, mire csak kínosan elnevettem magam a fiú megjegyzésén.

- Igazad lehet. – mondtam tarkómra tett kézzel.

- De volt más is – szólt közbe Hana – Elkezdődnek az iskolák közötti selejtezők, szóval arra is készülünk. – magyarázta a lány, mire meglepetten néztem rá.

- Iskolák közötti? – kérdeztem, mivel nem értettem pontosan mit takar az elnevezés.

- A felső közepek közti országos verseny. A tavaszi szezonnak most lesz a prefektúrákon belüli selejtezője. – magyarázta Atsumu mellettem sétálva.

- És ha tovább sikerül jutnotok, akkor mehettek az országosra? – faggatóztam lelkesen.

- Igen. A jövő héten lesz az első hivatalos meccsünk. – mondta Osamu.

- Ugye jössz szurkolni? – érdeklődött izgatottan legjobb barátnőm, akin már csak a verseny említésétől is látszott a lelkesedés. Válaszomra várva álltunk meg az egyik utcai elágazásnál, ahol Hanával leválni szoktunk az ikrektől az út során.

- Persze, hogy megyek! – feleltem elszántan, miközben óvatosan a mellettem álló szőkére pillantottam – Nem hagyom ki egy meccseteket sem! – vigyorogtam, mialatt észrevétlenül ugyan, de folyamatosan a feladó reakcióját lestem.

A mellettem álló szavaim hallatára csak némaságba burkolózott, lehajtott fejjel sétált át testvére mellé mialatt búcsúztunk tőlük. Magában tűnődve a fiú nem is figyelt ránk, majd minden szó vagy köszönés nélkül indult tovább Osamuval a másik utcán míg mi lefordultunk tőlük.

*

A másnapi korrepetáláson a szőke feladó egész végig csöndben ült és hallgatott engem amíg magyaráztam neki az aznapi anyagot. Nem kérdezett és nem is szólt közbe semmit sem, amit azért kifejezetten furcsálltam. Az idegesség és aggodalom pedig akarva akaratlanul férkőzött bele a tudatomba a fiú viselkedésétől tartva.

Miután végeztünk mindketten némaságba burkolódzva pakoltuk el a tankönyveinket, majd hagytuk el a könyvtárat. Szótlanul mentünk végig az iskola folyósóin, majd hagytuk el annak az épületét. Mindketten a gondolatainkba merülve sétáltunk végig a naplementétől narancssárgás fénnyel megvilágított utcákon.

Tekintetemet felemelve az égre hátrahajtott fejjel ballagtam tovább, a felettem lévő felhőket és belógó fákat bámulva. Mentem tovább nem is nézve az útra, csak a mellettem sétáló fiúra támaszkodva, reménykedve, hogy nem hagy elesni, ha megbotlanék.

Mindenféle jelentéktelen dolog között cikáztak a gondolataim. A naplemente színeiben pompázó égboltot pásztázva jöttek elő emlékek régről, valamint a nem túl távoli múltból. Bambultam, miközben egyre jobban eltöltött a melegség és a nyugalom, hogy végre úgy érzem boldog vagyok. Egy megkönnyebbült mosollyal az arcomon vetettem még egy pillantást a felhőkre és faágakra, amik felettem jöttek és tűntek el ahogy haladtam tovább az úton, majd egy sóhaj keretében nyújtóztam egyet ahogy tekintetemet megint az előttem lévő utcára vetettem.