Gyerekkori jegyesek Atsumu x reader (Haikyuu ff)

Prológus

Dühösen meredtem a pont előttem veszekedő ikrekre. Nem szerettem, amikor miattam kapnak össze, de valahogy sosem tudjuk elkerülni.

- (T/N)-chan akkor is az én feleségem lesz! - kiáltott Atsumu Osamura.

- Miből gondolod, hogy téged választana? - kiabált vissza neki ikertestvére nagy hévvel – Hiszen én sokkal jobb vagyok nálad!

- Ez nem igaz! - mondta Atsumu, majd neki esett testvérének.

Nem volt durva verekedés, az ilyenek szinte mindennaposok voltak az ikreknél. Legjobb barátjukként pedig egy tucat ilyet végig néztem közöttük, legtöbbször a békítő szerepét betöltve.
Persze az egy egész újkeletű dolog volt, hogy rajtam veszekedjenek. Legújabb mániájuk volt, hogy melyikükhöz mennék feleségül, amit nem értettem. Mi csak barátok vagyunk az ikrekkel!

Időbe telt, mire rájöttem a dolgok nyitjára – hiszen egyikük sem volt szerelmes belém. Akkoriban volt egy ovistársunk, akivel az ikrek folyamatosan versenyeztek. Az a fiú pedig az ovi beleegyezésével "megházasodott" a kiskori szerelmével – ebből kifolyólag, ők lettek az óvoda álompárja. Borzasztóan aranyosnak találtam, és én is úgy voltam vele, hogy szívesen megházasodnék az akkori szerelmemmel.

Persze az ikrek is rögtön hasonlóan gondolták, bár számukra sokkal inkább verseny volt, mint egy kedves és romantikus gesztus. Egy újabb dolog, amiben jobbak akartak lenni másoknál, egy újabb nyeremény, aminek a trófeája én voltam.

Persze, ezt alig 5 évesen még nem láttam át ennyire.

Megelégelve a civakodást kiáltottam legjobb barátaimra;
- Egyikőtökhöz sem megyek feleségül! - jelentettem ki határozottan. Az utóbbi napokban, mikor elkezdődtek ezek a veszekedések, mindig csak elfutottam. Mostanra viszont megelégeltem. A két fiú megszeppenve nézett rám a kirohanásomat követően. A beállt csendet végül Osamu törte meg:

- Miért?

Orromat felhúzva néztem a fiúkra, akik egy pár centivel még alacsonyabbak voltak nálam.
- Én csak egy herceghez megyek majd feleségül. - válaszoltam fellengzősen - És egyelőre egyikőtök sem herceg.

Tányér méretű szemekkel meredtek rám a kijelentésemre, aminek hála a veszekedést is abbahagyták. Osamu elhúzta a száját, s helyeslően bólogatott, mint aki tökéletesen meg tudja érteni a felhozott érvemet, míg Atsumu csak nézett rám szomorú szemekkel.

- Hát, ezzel nem tudunk vitatkozni. - egyezett bele Atsumu is - Szeretnétek homokozni? - kérdezte, békítő ajándék gyanánt, majd elfeledkezve a pár perccel ezelőtti vitánkról, önfeledten mentünk a homokozóba.

Annyira jó volt, így, mi hárman.