Stray kids x reader

Amnézia 2.rész

Isanghan
Egy csapat fiú rohant be a szobába, majd azzal jöttek, hogy egy család vagyunk. Nem értettem mégis milyen család ez, ami 1 lányból és 8 fiúból áll. A nap végén az utolsó vizsgálat után a fiúk segítségével össze lettek pakolva a holmijaim, majd az általuk mondott otthonunkba mentünk. Haza érve egy 4 szobás, nagy családi ház tárulkozott fel előttem. Kissé bizonytalanul álltam, talán még a baleset okozta sebek miatt vagy csak a tudat, hogy 8 fiúval élek együtt. A kiskutya kinézetű fiúra pislogva megkérdezem.
-És a szüleim, hol vannak? 
A fiú a hátamra tette kezét és válaszolt.
-Isanghan a szüleid 4 éves korodban elhunytak, a rokonaid még nem is tudnak a létezésedről. 18 éves korodig egy árva házban nőttél fel, majd velünk találkozva mi lettünk a családod. -A tény, hogy rajtuk kívül nincs senkim egy kicsit megfélemlít. De az orvos elmondása és a történtek után eljöttek értem és haza hoztak. Nem tudom, hogy kik ők és mik történtek, de szeretném minél előbb vissza szerezni az emlékeimet, amik hozzájuk fűznek.

Chan
Az este folyamán már nem akartuk Isanghant több információval feldúlni, ezért mindenki elment pihenni. Minho és Jisung az egyik szobába, Felix és Changbin a másikba majd én a két fiatal fiúval a harmadik szobába. Már csak Hyunjin és Isa maradt kint.

Hyunjin
-Isa megmutatom, hogy hol a szobád.
A szobánkba vezettem, majd ránézve csak a meglepett tekintetét láttam a szobában lévő egyetlen ágyon.
-Hyun, miért csak egy ágy van? -kérdezte félénken.
-Azért mert nagyon jóban vagyunk és egy ágyon alszunk.
-Hmm értem... -mormogta komoran.
A reakciójától csak kuncogni tudtam, majd kezemet a feje búbjára tettem és az arcához közel hajoltam.
-Ne aggódj, amíg nem akarsz újból együtt aludni velem, addig át megyek Jeonginhoz. Neki is hatalmas ágya van, csak elférünk rajta ketten is. Te maradj itt és pihenj.

Jeongin
Este mindenki elfoglalta saját helyét, kivéve Hyunjint ő a mi szobánkba jött az én ágyamra. Először a falhoz voltam fordulva, de Hyun beszélni szeretett volna velem - a hátamat kopogtatva sejtettem -.  Felé fordultam és neki is kezdett a mondandójának.
-I.N most miattam van ez az egész...
-Mégis miért lenne miattad.
-Amikor oda jött hozzám a buliba azt mondta rosszul van és, hogy haza megy. Én felajánlottam, hogy menjek e vele, de elutasított. Vele kellett volna mennem és most nem szenvedne annak a gondolatában, hogy egyedül van.
-Hyun nem a te hibád. Egyedül akart lenni amit te meg is adtál neki. Amúgy meg nincs egyedül, itt vagyunk neki és segítünk neki, hogy vissza szerezze önmagát.
-Legszívesebben most átkarolva aludnék vele. Az illatát szeretném érezni és a közelségét.
-Most az a legjobb, ha itt vagy. Így is bizonytalan mindenkivel és mindennel kapcsolatban. Egy kicsit fura lenne, ha már a számára idegen fiúval aludna az első estéjén.
-Hmm.. Igazad van.. -motyogta halkan a párnába fordulva.
-Ha esetleg nem jönnének vissza az emlékei, mit tennél Hyunjin?
-Elérném, hogy újból belém szeressen.

Isanghan
Már egy teljes hónap telt el a baleset óta. Azóta már voltam 4 alkalommal a kórházban és a pszichológusnál, de még mindig semmi. Egészség szempontjából minden oké csak az emlékek nem jöttek még vissza. Persze otthon a srácok dolgoznak rajta. Napi szinten egy-egy információt osztanak meg velem. Nem akarnak teljesen leterhelni azzal, hogy egyszerre sokat osztanak meg, hisz úgyse fog úgy hamarabb eszembe jutni. Minden nap más beszélt velem, ezzel azt el érni, hogy közelebb kerüljek hozzájuk.

Jisung
A mai napot én fogom eltölteni Isanghannal. A reggel folyamán kedvenc kávézómból rendeltem Ice Americanot. Anno együtt ittunk minden nap ébredés után Minho és Hyunjin társaságában.
Lehet, hogy elfelejtett minket, de a kedvenc ízét nem tudhatja olyan könnyen. Kijött a hálószobából és az asztalhoz ült. Én a háta mögül elé raktam a kávét, majd a mellette lévő székre tettem le magamat. Kérdően rám nézve elmagyaráztam neki, hogy régen minden nap ezzel kezdtük a reggelit. A szája széle fel görbült és belekortyolt az italba. Őt nézve ízlett neki. Felém fordult és megköszönte. A reggeli mellé még sok beszélgetés ébresztett fel minket az álmosságból, így neki is kezdtem.
-Tudod, hogy kerültünk közel egymáshoz? -kérdeztem.
-Sajnálom, de nem.....
-Mikor Chan hirtelen haza hozott én voltam az első aki feléd nyújtotta a kezét. Körbe vezettelek a házban, majd a környéken is. Segítettél nekem, hogy észre vegyem a hozzám tartozó személyt aki barátomból a szerelmemmé vált. Te voltál az akinek esténként eltudtam mesélni a problémáimat, amikhez szívesen adtál tanácsot. Egy fontos személy lettél az életemben Isa, és ha nem is jönnek vissza az emlékeid elérem, hogy újra én legyek az az ember aki elsőként nyújtja feléd a kezét és kihúzzon a sötétből.

Isanghan a szavaim után nem tudott megszólalni csak nézett és azt sugallta, hogy "köszönöm". Nem akartam többet zavarni ilyenekkel, ezért felálltam az asztaltól és a fejét megsimogatva elmentem.

Isanghan
Miután Jisung elment az asztaltól az utolsó korty kávét is megittam, majd egy kis kéz ölelt át hátulról.

-Eljössz velünk bevásárolni Isa? - hátra néztem és a szeplős fiú állt mögöttem.
-Persze.
-Rendben siess és öltözz fel!
A szobába sietve felkaptam magamra az éppen kézbe jövő ruhadarabokat és készen a bejárati ajtónál vártam Felixre, Seungmin társaságában
- ugyanis ő is velünk tart -.
A bolt felé vettük az irányt, de a szeplős minél előbb oda akart érni, ezért előre sietve megragadta a kezemet és húzott maga után. Én Seungmin kezét fogtam meg, hogy el ne szakadjunk egymás mellől. Kívülről nézve elég furcsán nézhettünk ki, de abban a helyzetben nagyon szórakoztató volt. A boltban egyből megtaláltunk mindent, így hamar haza rohanhattunk neki állva a süteménynek, ugyanis a fiúk az egy hónapos itthon létemre csapnak egy családi bulit. A szeszes italt Minho és Changbin szerezte be, többiek pedig a dekorációt készítették el, miközben én a két fiúval sütögettem. Befejezve minden előkészületet Felix kisebb darabokra vágta és egyet a szám elé nyomva akarta el érni, hogy én kóstoljam meg először. Elfogadtam és egy hatalmasat beleharapva megízleltem az általunk csinált csodát. Elnyammogva az édes desszertet a fiúkra néztem csillogó szempárral, hogy igen is isteni finom lett. A pultnál állva a mellettem lévő szeplőst az alacsony fekete hajú fiú ölelte át.
-Engem nem etetsz meg?! -kérdezte gyerekesen.
-Várj egy kicsit Changbin, most csak megkóstoljuk.
-Én is meg akarom kóstolni! -mondta enyhén perverz hangnemben és vigyorral az arcán. Felix lökött egyet rajta és az asztalhoz rakta a többi felvágott süteményt. Changbin csak végig mérte a szeplőst, majd a szemembe nézve rám kacsintott. Nem tagadom az arcom szinte lángol tőlük, hogy mennyire zavarba ejtőek. Este 10 fele a bulit Chan kezdte el az általa lejátszott zenével. Minho és Jeongin a poharakba töltött italt, míg Seungmin egy társas játékot hozott ki a nappaliba. Az ott lévő kerek asztalt körül ültük és bele is vágtunk az előbb említett játékba. Egy idő után a társast én zártam le a nyereségemmel. A többiek csak sóhajtozva mondogatták:
-Na itt is van, az örök nyertes! -szólalt fel először Chan.
Felix és Seungmin csak tapsolt felém.
-Ez a mi babynk! -mondta Jisung.
-Szinte lehetetlen megverni. -nézett rám Hyunjin.
-Hát igen, ezek után muszáj kimenni egy kicsit a levegőre. -állt fel Minho és az erkély felé indult.
Egy kicsit aggódtam érte, mivel a játék folyamán vagy úgy 5 pohár alkoholos italt húzott le. Valahogy nem akart csillapodni a gondolata, ezért utána mentem. Minhot látva, hogy semmi baja csak az estét betöltő városi fényeket nézte. Mellé álltam és némán csodáltam vele együtt a látványt. A csendet ő törte meg azzal, hogy felém tartotta a mentolos cigarettát.
-Kérsz? -kérdezte komoly arckifejezéssel.
-Elfogadom. -majd a dobozból kihúzva kettő szálat, az egyiket magának a másikat nekem gyújtotta meg mikor már ajkaink közé vettük. Belélegezve a káros anyagot, szinte marta a torkom és a tüdőmet, de még is felszabadultnak éreztem magamat, mivel igen is ismerős volt ez az érzés. A folyamatosan kifújt füstfelhő lepte el a csillagos eget. Minho mellettem egy nagyot sóhajtozott és rám nézve bele kezdett mondandójába.
-Köszönöm, hogy itt vagy Isanghan! Azt, hogy az életünk része lettél. Te vagy az aki mindannyiunk életébe színt vittél. Te voltál az akivel eltudtam beszélgetni a gondjaimról. A te segítségeddel és a nagy száddal hoztál össze minket Jisungal. Gondolom ő is már mesélt rólunk és utalt is rá. Neked hála a barátságunkból valami igazán más lett. Miattad találtam rá arra a személyre, akivel le akarom élni az életemet. Soha nem fogom ezt elfelejteni, hogy miket tettél meg értem és a többiekért.

Az előbb említett információkra sajnos nem emlékszem, de mégis a
sírás tört ki, mivel hittem abban, hogy tényleg megtettem ezeket értük és hogy örömöt tudtam okozni a tiszta jelenlétemmel. Minho látva könnyes arcomat nem mondott már semmit csak a cigit nyomta el a korláton. Közelebb lépett hozzám és a hajamat hátra tűrve egy csókot nyomot a nyakamra.
-Köszönöm Isa, hogy végig hallgattál. Ne maradj kint soká, nehogy megfázz.
Majd az utolsó szót is kimondva elhagyta az erkélyt. Még egy utolsót bele szívtam a cigarettába és felszegezve tekintetemet a csillagos égnek gondolkoztam el, hogy már tudom miért is szerettem meg őket annyira.