Stray kids x reader

Amnézia 4.rész

Isanghan
Nemrég álmodtam arról, hogy mi is volt közöttünk Hyunjinnal, de vajon tényleg pár emlék kép volt vagy csak egy álom.?

Hyunjin
Kiléptem a szobából és a konyhában álló Isaval néztem szembe.
-Valami baj van? -kérdeztem nyugtalanul.
-Semmi baj, csak a fiúk beosztását néztem.
-Akkor jó. -léptem közelebb hozzá, mire ő csak leszegezett tekintettel a talajra nézett.

Isanghan
Én ezt nem bírom. A tényt, hogy amikor csak a közelemben van hirtelen zakatolni kezd a szívem.
-Miért kerülsz engem? -kérdezte meg Hyun. Majd a semmiből jövő kérdésére felkaptam fejemet és az engem vágyakozó, de mégis szomorú nézését láttam. Nem titkolhatok el egy ilyen dolgot, már mint a lehetséges visszatért emlékeimről.
-Valamit el kell mondanom..
-Hallgatlak.
-Amikor együtt töltöttük az estét, én álmodtam rólad. Azt, hogy amikor először találkoztam veled, azt a sok értelmetlen veszekedést, az első csókunkat. Azt, hogy mi szerelmesek voltunk. -Hyunjin csak nézett, nem mondva semmit.
-Mi tényleg ilyen kapcsolatban voltunk?
-Én nem akartam rád erőltetni magamat.
-Ezt hogy érted?
-A múltunkat. Azt amit láttál nem csak álom, azok mi voltunk régen.
-Szóval igaz? Amit álmodtam az kisebb emlékek a múltamról?
-Igen.
Végig futott az agyamban, hogy ezek voltak az első emlékeim a baleset óta.
A magas fiú át ölelt és a fülembe suttogta.
-Örülök neki, hogy vissza tért egy kis darab belőlem. -majd még jobban szorítani kezdett.
-Hyun most mi legyen?
-Mit szeretnél?
-Én nem akarok fájdalmat okozni neked, ahogy magamnak se. Mert amikor csak veled vagyok a szívem úgy kezd el dobogni, ahogy még soha. Mintha a közelséged kellene ahhoz, hogy azt érezzem élek.
Hyunjin el emelte fejét a vállamról és egy puszit nyomott a homlokomra.
-Akkor próbáljuk meg újból. -mondta és megcsókolt.

Jeongin
Isa hazatérése óta már 8 hét telt el. Úgy tűnik egyre jobban kezd felszabadulni mellettünk. Hyunjinnal már több hete újból együtt vannak, a többiekkel pedig már úgy viselkedik mint a baleset előtt. Persze ez nem azt jelenti, hogy a régi emlékek jöttek vissza, hanem az újak amiket át éltünk hoztak közelebb egymáshoz. Most is éppen a parkban piknikezünk és csak jól érezzük magunkat. Én Seungminnal társalogtam, amikor egy nekem jött üzenet szakított félbe. A telefont megnézve Luu írt. Chan felé mutattam az üzenetet és ő csak bólintott egyet. 

A nap végére haza indultunk. Mindenki a cipőjét ledobva a földre beljebb került. A parkban már megbeszéltük, hogy miután haza értünk közösen megnézünk egy filmet. A többiek már a nappaliban elhelyezkedve párnát szorítottak magukhoz, vagy egymást - ugyebár Changbin Felixet, Minho pedig Jisungot-.  Hyunjin is már leült a kanapéra és Seungminnal várták már a ki pattogatott kukoricát meg az édes italokat. Chan és Isa volt aki elintézte a nassolni valókat, amit ki is borítottak pár tányérba és a srácoknak oda vitték. Én a bejárati ajtónál álltam még pár percet, hisz vártam valakit. Abban a pillanatban kopogtattak az ajtón és kinyitva azt Luu jött be. Engem át ölelt, majd a többieknek kiabálva köszönt. Levette kabátját és cipőjét, azután bekísértem a nappaliba. Luut látva mindenki köszönt neki, kivéve Isa. Azt gondoltam, hogy csak azért mert mióta kijött a kórházból nem találkoztak és őt is elfelejtette. Viszont nem ezzel volt a baj, ugyanis amint meglátta Isanghan Luut a kezében lévő egyik tányért leejtette. A lányra mutatott és azt mondta:
-Te mit keresel itt?!
-Oh hát rá emlékszel Isa? -kérdezte Chan.
-Hogy felejteném el annak az arcát aki miatt eltűnt minden emlékem rólatok.
Majd a mondat után mindenki Luut nézte, de ő csak Isahoz ment és a kezét megfogva szólalt meg.
-Annyira hiányoztál barátnőm!

Isanghan
Minden jól ment, addig a percig amíg meg nem jelent. Hirtelen az arcát nézve meg annyi kép ugrott fel. Az eddig homályos dolgok most egy pillanat alatt megtisztultak. Ő volt az, aki elvette tőlem a számomra legfontosabb emlékeimet. Leejtettem a tányért, ami szét tört és a kisebb szilánkjai a lábamba fúródtak, amitől elkezdett vérezni. Valahogy most nem is érdekelt, hanem az lány aki most a kezemet fogva azt mondja, hogy "hiányoztál barátnőm". Félre löktem és minden erőmből kiabálni kezdtem.
-Nem merj még egyszer hozzám érni. Emlékszem mindenre.
-Ezt, hogy érted Isa? -kérdezte Jeongin.
-Rátok. Amik történtek velünk az elmúlt 2 évben. Arra a napra amikor egy család lettünk. Mindenre és mindenkire. Főleg rád. -mutattam Luu irányába. -Te voltál az aki az útra lökött és ezzel balesetet okozott. Azt hitted, hogy belehalok, bár ne jöttél volna ide többé,  akkor talán most nem jutott volna eszembe az egész.
-Miről beszélsz? -kérdezték a fiúk.
-Arról, hogy neki hála felejtettem el a veletek töltött időmet.
Majd azzal mindenki Luura nézett és zavartan nézték, hogy igaz e.
-Csak nem hiszitek el. Persze, majd pont miattam jött vissza minden emléked. Na ne nevettess, te voltál az aki épp el  akarta venni tőlem a fiúkat. -mondta Luu flegmán.
Luut félbe szakította Jeongin, azzal hogy belecsapott a falba és az úgy mond barátnőjére nézett.
-Igaz ez? -kérdezte Luut.
-Ugye nem hiszel neki édesem?
I.N rám szegezte tekintetét. Én csak a szemébe néztem, majd a többiekre.
-Nem várom el, hogy higgyetek nekem, de azt se hogy neki.
Luu Jeongin arcához nyúlva, azt kérte tőle, hogy neki higgyen. A fiú megfogta kezét és azt mondta:
-Menj el Luu és soha ne lássunk. Ugyanis te voltál az az ember aki evett tőlük egy darabot az életünkből. Aki a szemünkbe hazudott és azt állítani, hogy mi a tiéid vagyunk. Pedig mi már rég csak Isanghanhoz tartozunk és ő hozzánk. Szóval, ha nem akarod, hogy most azonnal ide hívjam a rendőröket akkor tűnj el örökre.
Luu könnyes szemével hallgatta végig a fiatal fiú szavait, majd mindenkit végig nézve egy nagyot sóhajtott. Nem mondva semmit elhagyta a házat végleg.

Chan
A munkából haza fele tartottam, amikor a játszótéren keresztül egy lányt láttam meg. Oda mentem, hátha valami baj van vele.
-Elnézést hölgyem, jól van?
Rám nézett csillogó szemmel miközben a szája mosolyogni kezdett.
-Hölgyem? -kérdezte nevetve.
-Nem mondanám, hogy minden rendben. A szüleim halála óta árva házban nevelkedek. És már a 18-at is betöltöttem, de semmi pénzem így nem tudok sehova menni, ugyan is az árva házba se mehetek többé vissza.
-A rokonaid?
-Azt mondták, hogy elvileg nem is tudnak a létezésemről vagy csak nem akarnak. -rázta meg a vállát.
-Velem tartasz?
-Miért fogadnál be engem?
-Mert érdekesnek látszol és mert ezt akarom.
-Köszönöm. -felállt a hintából és velem tartott a otthonunk felé.

Hyunjin
Chan az egyik este egy pár évvel fiatalabb lánnyal állított be. A tekintetét először le szegezte, de elég ismerős volt, ezért oda szóltam neki.
-Mi már találkoztunk? -rám nézett és nyitott szájjal mondta.
-Te vagy az akinél a játszótéren találkoztam.
-Igen. -mosolyogtam el.
-Ez remek én is most ott találtam meg. -mondta Chan.
-Csak nem rám vártál?
-Talán. -mondta szégyenlősen.
Meglepődve néztem és csak annyit tudtam kinyögni.
-Üdv itthon!

Jisung
Egyik este egy lány társaságában jött haza Chan.
-Ki ez a lány? -kíváncsiskodva kérdeztem.
-Ő itt Isanghan. -mutatta be Chan. -Mostantól velünk fog élni.
Látva a lány arcát még nagyon fél tőlünk, ezért megragadtam a kezét és körbe vezettem a ház körül, majd másnap a környéken is. Még közelebb kerültünk egymáshoz, amikor pár hónap után Isa azt kérdezte tőlem.
-Miért nem vallod be neki?
-Még is mit?
-Minhonak az érzéseidet. Látom ahogy rá nézel és vágysz rá.
-Nem tudom, hogy mit gondol rólam. Na meg ha sikerül is össze jönnöm vele akkor a többiek mit szólnának hozzánk.
-Ne foglalkozz ilyenekkel, én melletted leszek és segítek. Nem is kellett sok idő mire Minhoval egy más szinten kötöttünk ki, hála Isanak.

Jeongin
A szívem szinte vérzik attól a kíntól, amit az első szerelmem okozott mindenkinek. A földre hulltam és sírás tört ki belőlem. Isa hozzám futott és kezét a hátamra tette.
-Sajnálom Jeongin.
-Én sajnálom Isa. -kinyítva szememet a vérző lábát láttam meg. -Úristen Isa te vérzel!
Changbin felkapta gyorsan az ölébe és a szobájába vitte. Az ágyra rakta, majd Minho a maradék szilánkot kiszedve lábából bekötözte azt. Mindenki körbe állta Isanghant és kérdően néztek rá.
-Tényleg emlékszel mindenre? -tette fel a kérdést először Felix.
Isa csak bólintott egyet.
-Igen mindenre. Arra, hogy miért szereltek titeket annyira.
A lányt átölelte mindenki és a sírás, majd a nevetés lett úrrá rajtunk.

Isanghan
Vég szóra azt tudnám mondani, hogy naivitásom miatt egy olyan lány lett a legjobb barátnőm, aki csak rosszat akart nekem. De újból közel kerülve a srácokhoz új emlékeket tudok felmutatni. Miután a régi emlékek is vissza jöttek az életünket ott folytattuk, ahol abba hagytuk.

VÉGE

Sziasztok! Reméljük, hogy elnyerte a tetszéseteket e röpke kis történet. Ha szeretnétek még hasonlót azt jelezzétek és készítjük is. <3