Stray kids x reader

Amikor..

Amikor nincs tovább

HYUNJIN

-Te mit gondolsz a szerelemről?

-Mindenkinek mást jelent. Nekem azt, hogy éveken keresztül nem is kerestem, hisz, volt egy álmom amit elértem és a mai napig azt csinálhattam. Majd mikor már azt hittem minden megvan amit csak akartam, egy érzés fogott el. A magány. A magány amit csak egy pár évvel később hirtelen megjelent személy töltött be. Hogy mivel? Először barátságával, majd később szerelemével... Egy személy aki mellett felszabadultnak éreztem magam, aki mellett nem kellett elrejtenem valós oldalamat... aki mellett, úgy érzem a halál is gyönyörű... hisz a sok emlék után ezt is együtt éljük meg..... Veled.... - húzott közelebb fekvő testéhez Hyunjin és karjaiba zárt utolsó erejével.

-Nekem te.. jelented a szerelmet...-majd azzal utolsó lélegzetével csókot lehelt homlokodra. És mikor már egyikőtök se bírta tovább, lehunytátok szemeiteket.

MINHO

-Remeg a kezed...

-Tudom..

-Miért?

-Mert félek..

-Mitől?

-Attól, hogy nem lehetek veled...

-De hisz már egy ideje nem vagy velem.

-Tudom..és már nem bírom tovább..

-Akkor most tényleg ezt szeretnéd?

-Hát ha ez kell ahhoz, hogy megint együtt legyünk....igen...szeretném.

-Nem kell ezt tenned.. Még lehetsz boldog..

-Nem, Minho.. nem tudok többé boldog lenni,hisz régen se voltam az..csak miután az életem része lettél. Mintha hirtelen fejest ugortam volna egy nagy tál boldogságba...de most...

-Ne tedd.. kérlek...

-Te nem akarsz velem lenni?.

-De! Mindennél jobban.... Ahogy azt is hogy reggel és este a karjaimban kelj fel és aludj el.. Azt hogy a távolságot  bőrünk közelsége szüntesse meg.. Azt hogy ajkad melegségét érezhessem.

-Látod, ezért kell utánad mennem...

-Hát legyen... - majd azzal a melletted ülő szép lassan elhalványult és eltűnt.

Utoljára még felnéztél a csillagokkal teli éjjeli égboltra és kifújtad minden fájdalmadat. Egy nagyot löktél ülő testeden és a hídról egészen a hideg vízig szinte repültél. Repültél a mélybe, ahol a sötétséget a fény követte végén szerelmed, Minho.