I love you more than...[MinSung]

14.fejezet

Jisung nagy szemekkel kíséri végig Minho minden lépését, ahogy a másik a mankójával támasztva magát mászkál a kórház előcsarnokában. Jisung jól tudja, hogy az idősebbnek ülnie kéne, de inkább hagyja élvezkedni, mert az elmúlt hetekben maximum a mosdóba jutott el egymaga, majd vissza az ágyáig, szóval biztosra veszi, hogy Minho jelenleg élvezi minden egyes lépését. Mind a ketten a szüleikre várnak, hogy végezzenek a bájcsevegéssel tőlük nem messze.

- Jisung? - ül le Minho a fiatalabb mellé. - Mikor mész vissza a suliba?

- Jövőhéten. Viszont semmi kedvem - sóhajt a szőke kissé bánatosan. Nem volt kellemes a kórházi lét, viszont Minhoval már annál inkább kezdte magát jól érezni. Amikor vele beszélt, vagy segített neki az idősebb, vagy csak szimplán videókat nézegettek egymás telefonján, Jisung úgy érezte biztonságban van. Nem harapdálta szét ajkait és nem karmolta szét a bőrét, nem érezte, hogy ne lenne elég. Csak ő és Minho voltak, ahogy elkerülve minden negatív érzést csak próbáltak hétköznapi fiatalok lenni. Viszont Jisung ennyi napos együttlét után se tudja a mai napig, hogy Minho mit csinált, amiért "hasonló problémák" miatt egy szobába került a fiatalabbal. Jisung nem akarta emiatt zaklatni az idősebbet, úgy volt vele, majd elmondja ő maga, ha esetleg készen áll. Hisz, úgy lenne fair, nem igaz? Ő is elmondta, hogy és mint zajlanak benne a dolgok, láthatta az egyik rosszabb oldalát, és még közel is engedte magához a másikat. Viszont Minho sose beszélt az ottléte pontos okáról, és így, az utolsó napon együtt már tényleg nagyon érdekelte Jisungot az a bizonyos ok.

- Nézz rám - fogta meg Minho a szőke állát, és maga felé fordítja a másik arcát. - Nincs baj, ha rosszul érzed magadat. Rendben? Ha úgy érzed gond van, kérj segítséget Felixtől vagy gyakorold az, amit mondtam, okés? Esetleg hívj fel.

Jisung nagyot nyel, ahogy Minho szemeibe néz, és elvész a csillogásban. A hatalmas barna szemek mintha csak jobban ragyognának a szokásosnál, szinte vasmarokként tartják Jisung íriszeit. Minho még pár percig nem mozdul, majd apró mosollyal az ajkán elengedi a másikat, és inkább csak elbambul a semmibe nézve.

- Mi lenne, ha egyszer együtt összeülnénk? A közeli barátaink már amúgy is ismerik egymást, és elég jól kijönnek egymással. - szólal meg pár perces csend után Minho. Hirtelen beszéde miatt Jisung kissé összerezzen, de amint belegondol abba, hogy megint Minho barátai között lehet, ráadásul Felix is, aki szintén élvezte a fiúk társaságát, azonnal elmosolyodik.

- Nem látom akadályát - von vállat a szőke. Minho elvigyorodik szavait hallva és jókedvében átöleli a fiatalabb karját, majd a vállára fektetve a fejét kezd el magában kuncogni. Jisung kissé feszeng a hirtelen közelség miatt, mert hiába szokta meg az idősebb érintéseit és öleléseit, ettől függetlenül néha még meg-megijed az ilyen és hasonló megmozdulásoktól. Viszont nem mond semmit, csak lassan megszokja, szinte már élvezi a másik pihenő fejét a vállán, és addig nem mozdulnak meg, amíg Jisung anyukája és Minho apukája hozzájuk nem lép, hogy ideje hazamenni.