I love you more than...[MinSung]

11.fejezet

Minho türelmetlenül fekszik az ágyában, ujjaival az ölébe fektetett könyv borítóján kopog gyors ritmusban. Ajkait beharapja, feszült tekintete az ajtó és az óra között cikázik, mióta Jisungot elvitték a nővérek.

- Volt már ilyen eset a jelenlétedben? - néz Felixre, aki eddig teljesen csendben ült Jisung ágya mellett, és a leckéjét írta. Minho hangjára összerezzen, és még a keze is megremeg, ami miatt a tolla egy szép, hosszú csíkot hagy maga után a füzetének a lapján.

- Volt, nem is egyszer. De ez még egy "enyhe" kifakadás volt - fordul az idősebb felé, macskakörmöket imitálva ujjaival. - Plusz, itt most segítettek neki, talán nyugodtabb lesz, amikor visszajön.

Minho csak bólint egyet, és gondolataiba merül, ezzel megadva a fiatalabbnak az esélyt, hogy tovább tanulhasson. Szóval Jisungnak voltak már kitörései, ezek szerint olyanok is, amiket sokkal nehezebben kezeltek. A barna hajú a tenyerére néz, hisz amikor megfogta Jisung remegő kezeit, azonnal magához akarta ölelni a testét, beletúrni puha hajába, és megnyugtatni a kisebbet. Amikor ujjaik egymásba voltak fonódva, és szemeik találkoztak, Minho tudta, érezte, hogy Jisungnak csak erre van szüksége. Valaki, aki nem gyógyszerrel áll elé ijedt tekintetekkel, hanem egy biztos kéz, egy személy, aki vigasztalni akarja, aki csak segíteni akar neki, hogy megtalálhassa önmagát és a kétségbeesett kérdéseire a választ. Minhot most elöször bántja a gipsz a lábán, és a tény, hogy az ágy mellett lévő mankó segítsége nélkül teljesen ágyhoz van kötve.

Hirtelen kinyílik az ajtó, és amint felbukkan a szőke buksi, Felix azonnal felpattan, és odalép a nővérhez, hogy együtt támogathassák az ágyára a kissé még szédelgő fiút. Miután lefekszik, és a nővér is magára hagyja a három fiatalt a szobában, Felix és Minho is csak a nagyokat pislogó Jisungot nézi, aki viszont még mindig kissé összezavarodva pillant vissza rájuk. 

- Minho? - fordul az idősebb felé, és kinyújtja felé a kezét még a távolság ellenére is. - Nagyon sajnálom az előbbit.

- Ugyan - mosolyog rá a barna hajú, és ránéz Felixre, aki eközben elkezdte simogatni Jisung fejét, hogy elaludjon, és tudjon pihenni. Mikor sikerrel jár, Minho még vált pár szót a szeplőssel, majd ő elhagyja a szobát, Minhot és az alvó Jisungot magára hagyva a nap további részére. Felix távozása után nem telhetett el sok idő, nagyjából egy óra, amikor Jisung hangosan szusszantva kezd el pislogni a délutáni órákban. Minho azonnal lerakja a telefonját, és minden figyelmét az ébredező szobatársára irányítja, figyelve, ahogy  a másik még kissé kómásan ül fel az ágyában. Amikor Jisung meglátja, hogy a másik őt figyeli, azonnal elszégyenli magát. Nem is tud ránézni az idősebbre percekig, de amikor Minho többször is megszólítja, nagy nehezen megteszi, amit kér. 

- Jisung, ez nem egy olyan dolog, amit szégyelni kellene - rázza meg a fejét Minho, hogy a szőke komfortosabban kezdje érezni magát, de amikor látja, hogy Jisung nem tud anniyra ellazulni, csak a szekrényére nyúl, és felülve az ölébe veszi a korábban eldobott könyveket, amiket Felix adott oda neki korábban. - Akkor legalább a leckét fejezd be. 

Jisung a lecke hallatára azonnal felkapja a fejét, és lesüti a szemét, amikor ránéz a gyűrött lapokra. Feláll, hogy elvegye Minho kezéből őket, de az idősebb elhúzza előle a könyveket, nemlegesen megrázva a fejét. 

- Velem fogsz tanulni, szóval ülj le mellém, és nincs nemleges válasz. 

  Jisung szájhúzva, de teszi amit kér, és Minho mellett elkényelmesedve kezd el figyelni a másikra.