I love you more than...[MinSung]

16.fejezet

Felixet mindenki úgy ismerte az ismeretségi körében, mint egy energikus, mindig vidám srác, akit nem lehet nem szeretni. Ezért se értették sose, hogy lehet a legjobb barátja egy olyan melankolikus és depresszív fiú, mint Jisung, viszont ezt csak ők ketten tudhatták. Felix tisztán emlékszik, amikor frissen költöztek koreába, ő még egy betűt se tudott a nyelven beszélni, és a szülei is épphogy csak makogtak. Ezért döntött úgy a kis hat éves Felix, hogy ő a nyelvi nehézségek ellenére is fog legalább egy barátot szerezni, amire ennyi idősen tökéletes lehetőség volt a következő utcában elhelyezkedő játszótér. A szüleik szerették őt és a húgát kivinni a szabadba, hogy kitombolhassák magukat, tekintve, hogy mind a ketten energikus gyerekek voltak.

A kis szeplős ausztrálnak bele tellett pár percbe,  míg kiszúrta a sok játszadozó és rohangáló gyerkőc között a kis Jisungot, aki egymagában épített a kövekből valamiféle tornyot, de szemre láthatóan élvezte a dolgot. Felix mindenféle gondolkodás nélkül ült le az másik mellé, és nem érdekelte, hogy egy szavát se érti annak, amit Jisung mondott neki. Megpróbált neki segíteni, de csak ledöntötte az eddig szépen egymásra rakosgatott köveket, amiért Jisung kiabálni kezdett vele, majd egy erős lökés után, amivel felborította a másikat, hogy az elterüljön a földön, eltrappolt. A szeplős hatalmas szemekkel nézte végig, ahogy Jisung odamegy az anyukájához, és inkább leül mellé mindenféle szó nélkül. Ez nem tántorította el őt a céljától, hogy az akkor még ismeretlen Jisungal barátok legyenek. Mintha a sors is csak azt akarta volna, Jisungal egy osztályban kezdte az iskolát, és őt nevezték ki mellé, hogy segítsen neki, ha esetleg elakadna valamiben a nyelvi nehézségek miatt. A tanév végére már Jisung maga ragaszkodott a másikhoz, ezért Felix csak jól megveregette a saját vállát. Talán élete legnagyobb kihívása volt, hogy Jisungal barátok legyenek, tekintve, hogy a másik nagyon elutasító minden újdonsággal szemben, és egyáltalán nem szereti, ha a napi ritmusát valamivel megzavarják. Pedig Felix igen gyakran megtette, főleg, amikor mindenféle bejelentkezés nélkül ment át hozzá, hogy ők már pedig játszani fognak.

Viszont évről évre ők is változtak, ahogy az lenni szokott, és a barátságukban is voltak hullámok. Jisung az idő elteltével egyre több időt tanult, és egy bizonyos kor felett már nem is akart játékról hallani, míg Felix hiába volt vele egyidős, őt még a fára mászás és a biciklizés jobban érdekelte, mint a matekkönyv bújása. Többször is összekaptak emiatt, volt, hogy Felix maga mondta, nem akar többet Jisung barátja lenni. Viszont amikor látta az iskolában, hogy Jisunghoz senki, de senki nem ment hozzá rajta kívül, és csak rosszakat mondtak róla a többi osztálytársaik, mindig megesett a szíve a másikon. Az ausztrál sose értette, hogy az emberek, főleg a gyerekek hogy lehetnek ennyire gonoszak egymással. A végén mindig Jisung mellett kötött ki, mert nem volt szíve a legjobb barátját magára hagyni. Főleg, mikor Jisungnál előjöttek a mentális problémák. Felix félt minden egyes nap, hogy hogyan vigyázhatna barátjára, mert napról napra romlott az állapota. Néha volt időszak, mikor Jisung lazább volt, boldogabb, többet nevetett, viszont voltak olyan napok, amikor az idővel kiszőkített hajú fiú ajkai egyáltalán nem görbültek felfele. Ő maga sose vette ezeket észre, viszont Felix és Jisung anyukája rendszeresen beszéltek róla, hogy hogyan segíthetnék őt a háttérből. Ez egészen addig a napig működött is, amíg meg nem kapta azt a bizonyos üzenetet Jisungtól. Mikor meglátta az eszméletlen barátját, az egész barátságuk, minden egyes együtt töltött napjuk levetült a szeme előtt, ahol úgy érezte, többet is tehetett volna a másikért. Pedig Felix a szíve mélyén tudta, ennél többre ő se lett volna képes, még akkor se, ha hirtelen szuperereje lenne. Viszont így is úgy gondolja a napokban, hogy Jisung kórházba jutása talán az egyik legjobb dolog, ami a szőkével történhetett. Jó kezekbe került, kezelve van, és találkozott olyan emberekkel, akik látszólag szebbé teszik a napjait. Nem is tudja megmondani, hogy mikor látta utoljára Jisungot ennyire izgatottnak, mint most, ahogy az étterem felé sétálnak. Felix nyugodtan megállapítja magában, miközben a magához képest a jelenleg elég beszédes Jisung mellett sétál, hogy nem bánja megosztani másokkal legjobb barátját, mert ő is megérdemli, hogy végre boldognak érezze magát, ennyi év magány és szenvedés után.