I love you more than...[MinSung]

24.fejezet

- Anya szeretne grillezni menni és örülne, ha velünk jönnétek.

Jisung csak nagy szemekkel néz az idősebbre, ahogy végighallgatja. Hirtelen érte kérdése, tekintve, hogy eddig meg sem szólaltak. A két fiú Jisungék kertjében üldögéltek a hatalmas cseresznye fa alatt, árnyékba menekülve a forró napsütés elől, viszont, a meleg, tavaszi szellőt már annál inkább élvezték. Míg a szőke ölében az irodalomkönyve lapul, az idősebb csak a leterített pokrócon elheveredve hallgatja a madarak csicsergését és Jisung motyogását, ahogy a változatosság kedvéért jelen helyzetben is tanul. Az elmúlt egy hónapban Minho új hobbija lett, hogy betelepszik a másikhoz és csak nála pihen, figyeli a fiatalabbat, vagy épp rajta lógva - szó szerint - mutatja ki unalmát.

- Kivel? - ráncolja össze a szemöldökét Jisung, mire Minho csak megforgatva a szemeit ül fel, majd néz rá a fiatalabbra, aki inkább becsukva a könyvét néz az idősebbre, hogy minden figyelmével rá koncentráljon.

- Anyukáddal, ki mással? - kérdezi félrebillentve a fejét, majd gondolva egyet megragadja a tankönyvet a fiatalabb ölében és elég messzire eldobva, hogy a másik ne érje el, a fejét az ölébe hajtva éri el, hogy a szőke nyugton maradjon. Jisung érzi, ahogy az arca enyhén elpirul, de próbál úgy csinálni, mintha észre sem venné az érzést és úgy néz le az idősebbre, aki cicás mosolyát megvillantva néz fel rá, csillogó szemekkel. - Mivel mindegyik barátom szüleit ismeri, szeretné, ha a te családodat is megismerhetné, meg téged is a kórházon kívül. 

Jisung elgondolkodik a hallottakon. Hátránya úgysem lehet ebből és az anyukája is biztosan értékelné, ha kicsit kimozdulhatna  a mindennapi mókuskerékből, szóval egy vállvonás után bólint is. 

- Megkérdezem, de szerintem nem lesz gond. 

- Tökéletes - vigyorodik el az idősebb, jobban elhelyezkedve Jisung ölében, majd lehunyva a szemeit pihen tovább. Jisung csak egy halvány, szinte észrevehetetlen mosollyal néz végig lassan a másik ellazult arcán, hosszú pilláin, amik árnyékot vetnek az orcájára, formás ajkain, majd le végig teljesen elterült testén. Ha eddig nem dobogott volna eléggé a szíve, most garantált, hogy ki akar ugrani, főleg, ahogy egyik kezét felemelve lassan az idősebb arcához emeli és ujjaival óvatosan megérinti az idősebb puha bőrét. A másik megrezzen, de nem nyitja ki a szemeit, így Jisung megbátorodva vezeti végig ujjait Minho arcvonalain,körberajzolva az ölében fekvő szemöldökeinek vonalát, szemeit, majd onnan hideg ujja lesimul Minho orrára, orcájára, kezei pedig még jobban remegni kezdenek, mikor a másik ajkai felé veszi az ujja az irányt. Egy pillanatra megtorpan, majd mégis vesz magán elég erőt, hogy megérezze ujja alatt a puha ajkakat, de szíve annyira dobog, hogy rövid időn belül el is vezeti azt és bizsergő ujjait Minho állára vezeti inkább. Jisung észre sem veszi, hogy alsó ajkát beharapja, csak mikor keze lesiklik Minho nyakára és ujja beleakad egy láncba, amit eddig észre sem vett az idősebb nyakában tekintve, hogy a pólója alá volt rejtve az ékszer. 

- Mi ez? - kérdezi érdeklődve, mire Minho csak hatalmasra kinyitva a szemeit néz fel rá. Egy pillanatra mindkettejükben megakadt a levegő, hisz ennyire közel még sosem voltak egymáshoz arcukkal, mint ahogyan most. Pár pillanatig teljesen elvesznek egymás tekintetében, de ezt az idilli jelenetet Minho szakítja meg, ahogy egy enyhét köhintve vezeti le tekintetét a nyakláncra, amin egy kis medál van, benne egy apró virággal. 

- Fátyolvirág - mondja a fiatalabbnak. - Anyátol kaptam, mikor betöltöttem a tizennyolcat. Ez a kedvenc virágom.

Hátra nyúlva babrál valamit a tarkójánál, majd pár pillanat szerencsétlenkedés után Jisung már a saját ujjai között találja az ékszert. 

- Ez gyönyörű!

- Megkaphatod - Minho ezen szavaira Jisung csak hatalmasra nyílt szemekkel néz a még mindig ölében fekvő fiúra, de még mielőtt bármit is mondhatna, vagy bármennyire is ellenkezhetne, Minho csak felülve vele szemben veszi újra a kezei közé az apró tárgyat és közel hajolva Jisunghoz nem sokra rá már a szőke nyakában díszeleg a gyönyörű tárgy. - De vigyázz rá! 

Jisung az eddigieknél is vörösebb arccal néz az idősebb barna szemeibe, majd nagyot nyelve bólint és míg Minho visszafekszik az ölébe, ő egy boldog mosollyal az arcán forgatja az immár az ő nyakában lógó, apró, de annál nagyobb jelentőséggel bíró ékszert.