I love you more than...[MinSung]

1.fejezet

Az eső igaz, hangosan kopog minden háztetőn, az embereket esernyő alá kényszerítve, a nedves utakon mégis egy vörös hajú fiú rohangál, nem egy ember vállának nekiütközve, ezzel a nyűgös, alapvetően is rossz kedvű emberekből egy nem tetsző morgást kiváltva, van, amelyik elküldi szegény fiút melegebb éghajlatra. De ha tudnák, hogy azért fut ilyen sebesen, mert egy bajban lévő lelket akar megmenteni, biztosan arrébb állnának - vagyis, Felix ezt csak remélni tudja. Mivel nincs ideje minden egyes embernek magyarázkodni, csak egy szó nélkül fut tovább az ismeretlenbe. Erősen felzaklatta a legjobb barátjától kapott hirtelen üzenet, amit az óra közepén kapott meg. Szerencséjére a tanár lebetegedett, a helyettes tanár pedig csendes szabad foglalkozást szabott ki a diákoknak, ezért sokan éltek a lehetőséggel, és a telefonjukat kezdték bújni, ahogy Felix is. Talán ez csak a puszta véletlen volt, vagy a szerencsén múlott, de épp Jisungra akart ráírni a másik osztályból, mert látta, hogy ő is elérhető volt, amikor megkapta a szinte már búcsúlevélnek hangzó hosszú üzenetet a fiútól. A külföldi fiú szinte pánikolva hagyta el az iskolát, az se érdekelte, ha igazolatlant vagy beírást kap, mert  neki a barátja épsége fontosabb volt, mint egy vacak papír. Ezért van az, hogy most is a város utcáit járja, és Jisungnak hiába nyomát se látta azóta se, de még nem hagyta el a remény, hogy esetleg még megmenthesse beteg barátját - mert Jisung beteg volt. Mentális beteg volt, pontosabban Felix meglátása szerint erős depresszióban szenvedett,  ami sok esetben ezeknél a betegeknél a kezelések ellenére is megmarad vagy éppen sikeresen zárják le, de Jisung még kezelést se kapott, hisz ezt magának se akarta bevallani. A megfelelési kényszere és az esetleges veszteség miatti rosszkedv ezt elnyomta benne, a gondolatot, hogy talán profi segítséget is kaphat. Nem egyszer voltak dühkitörései, amikor a fiú a benne dúló háború miatti felgyülemlett stresszt tombolással, rombolással vezette le. Felix ezt tudta nagyon jól, de azon kívül, hogy próbálta pozitívabb belátásra bírni a fiút, mellette lenni és támogatni, nem tudott mást tenni.  Csak vigasztalni, és utána futni a lehetetlenig, ahogy most is teszi.

- Jisung! - torpan meg a fiú, amikor az egyik utcáról kifordulva meglátja barátját a hídnak a peremén álldogálni, mintha nem éppen egy vihar tombolna felette, de Felix tudja nagyon jól, hogy Jisungban nagyobb az érzelmeinek szele, és több a könnyekben megmutatkozó esőcseppek száma is. A  sebzett fiú mit sem érzékel a bőrére hulló hideg pettyekből, vagy a hangos dörrenésekből; ugyanúgy réved a semmibe érzelemmentes szemeivel. Az egyetlen dolog, amit érzékel, az a lelke fáradtsága. Mintha a mellkasa ólom súlyú lenne, mintha valami le akarná húzni őt a mélybe, le a földre, a föld alá, talán a pokolig meg se állna, de jelenleg csak a csábítóan végtelen mélységű vizet látja maga előtt.

- Egy...

- Jisung, hallasz? - lépked felé barátja, és reméli, Jisung végre észreveszi a jelenlétét.

- Kettő...

- Állj meg, hallod? - emeli fel Felix a kezeit, hogy  reményei szerint még időben elkaphassa barátja lábát.

- Három...

Felix épp elkapná Jisung nadrágjának a szárát, de kicsúszik ujjai közül az anyag, épp úgy, ahogy Jisung ajkai közül is kiszáll az utolsó lélegzet. Az ausztrál fiúban azonnal benne akad a levegő. Épp csak hallja a vízbe csapódást, a mentősök és a rendőrök pár pillanat múlva ott is teremnek, ugyanis Felix még az előtt hívta őket, hogy elindult volna a barátja fele, akit most a profi életmentők keresnek.

- Kérlek, ne legyen semmi bajod - imádkozik a fiú a könnyeivel küszködve, miközben figyeli a cselekményeket. Amikor az egyik férfi kiáltását  meghallja, miszerint megtalálták a mostanra ájult fiút, szinte kiköpi a tüdejét, olyan gyorsan fut a partra érkező csapathoz, akik a szőke hajú barátját tartják maguknál. - Jisung!

- Bevisszük a legközelebbi kórházba. Maga a hozzátartozója? - kérdezi az egyik férfi, amikor barátját sikeresen újraélesztették, hogy újra kapjon levegőt, viszont tudatlan maradt, úgy rakták be a kocsiba.

- Jelenleg igen, de tudom értesíteni az anyukáját - mondja a férfinek, és amikor az bólint, hogy felszállhat Jisung mellé a mentőautóba, egy pillanat alatt ott terem a fiú mellett, és amíg egyik kezével összefonja ujjaikat, addig a másik kezével telefonját nyomkodja, és azonnal tárcsázni kezd, amint megtudakolta a célba vett kórház nevét.