I love you more than...[MinSung]

2.fejezet

Jisung néma csendben néz ki az ablakon, és várja, hogy a szokásos arcok nagyjából ugyanabban az időpontban körbevegyék, és mindenféle fárasztó kérdéssel bombázzák, ahogy az elmúlt napokban is tették. Az ajtó nyitódásának  a hangjára csak megforgatja a szemeit, és már épp morogni kezdene, ahogy az elmúlt időben tette, ha nem egy ismeretlen női arc mosolyogna rá. A száját azonnal becsukja, és érdeklődő tekintettel figyeli, ahogy a fiatal nő becsukja maga mögött az ajtót, és az ágy melletti székbe lassan letelepedik egy füzettel és pár kisebb, ráadásul Jisung számára ismerős könyvvel. 

- Szervusz, Jisung - nyújtja ki a kezét, hogy kezet fogjanak,  de a szőke hajú fiú csak kelletlenül belemarkol az ágyneműjébe maga mellett. - Értem én, nem a te stílusod a kézfogás. Nekem se, de a munka miatt ez a kötelességeim közé tartozik.

A nő arca grimaszba torzul, ahogy a gondolatait megosztja a fiúval. Jisung, még ha nem is akarja bevallani, de jól szórakozik a fiatal asszonyon. Még a szája sarka is megremeg az elfojtott mosolya miatt, de ezt se ő, se a másik szobában tartózkodó személy okkal nem említi meg.

- Doktor Ahn Eunsuh vagyok, örülök, hogy megismerhetlek. Kim doktor úr  küldött hozzád, mert szerinte nem rájuk van szükséged, hanem egy szakértőre, ami jómagam lennék, és végre visszatérhettem a munkába. A pszichológus szerepet töltöm be a kórházban. Bemutatkozol?

Jisung nagyra nyílt szemekkel hallgatja a nő szövegelését, de határozottsága ellenére nem kelti a fiúban a szokásos nyomott érzést, ahogy a legtöbb "agytúrkász" szokta. Más szakértők ledarálják a szokásos sablonszövegüket, és várják a csodát, de ez a nő árasztotta magából a jó kedvet és a nyíltságot, a segítségadást. Talán egy próbát megérhet, hisz eddig nem egyszer említette meg ezt is Felix, viszont sose hallgatott rá, csak zavarodott és dühös lett a pszichológus hallatán is. 

- Han Jisung - szólal meg rendesen rekedtes hangján először az elmúlt napokban a fiú. Az elmúlt időszakban szinte már néma Jisung meglepően jól kijött a doktornővel. Könnyebben válaszolt ugyanazokra a kérdésekre, amiket eddig az orvosok csak faarccal kérdeztek tőle, és igaz, ugyanúgy nehézkesen megy neki a kommunikáció, de még mindig nem annyira nehezen, mint mondjuk a tegnap esti viziten, ahol az egyik nővérke hiába kérdezgette őt, vagy egyáltalán nem, vagy  csak  morogva válaszolt. Talán még maga Jisung is meglepődött a viselkedésén. Kiderült, hogy a hölgy mangákat hozott neki érkezésekor, mert mielőtt bejött volna hozzá a szobába, váltott pár szót a legjobb barátjával, aki ezek szerint elárulta a nőnek a kedvenc elfoglaltságát. Felix azóta is úgy jár be hozzá nap, mint nap, mintha csak muszáj lenne neki.

-Nem ez a dolga a legjobb barátoknak? - válaszolt Jisungnak mosolyogva, mikor ezt tőle is megkérdezte személyesen. Természetesen a fiú szemei azonnal bekönnyesedtek, és egész végig, amíg Felix meg nem nyugtatta, csak azt tudta hajtogatni, hogy nem érdemli meg őt, mert egy szörnyű barát. Jisung akkor látta be, hogy ha mással nem (még magával se), legalább a barátjával őszintének kellett volna lennie.

- Lehet egy kissé személyes kérdésem? - szólal meg Jisung, miközben a kócos hajába túr. Doktor Ahn csak mosolyogva bólint, hogy ezzel is a beszédre biztassa. - Miért nem előbb jött? Mármint...

Nem tudja hogy megfogalmazni a kérdését, ezért segítség kérően néz a nőre, aki szerencsére azonnal veszi a lapot.

- A fiam hasonló korú, mint te, és hasonló a gondolkodásotok is pár dologban - ezzel ki is megy a szobából, Jisungot továbbra is a kérdései között hagyva, de úgy van vele, hogy ő nem turkálhat más magánéletében, mert ehhez már nincs joga.