Az Iskolák Országos Versenye első napjának reggelén, pontosabban hajnalán valamilyen különösen működő ösztönömnek köszönhetően az ébresztőm előtt néhány perccel keltem, ahogyan az minden jelentősebb esemény alkalmával történni szokott.
Komótosan készülődtem a fürdőszobában, miközben a korai óra ellenére is igyekeztem valamilyen szinten spannolni magamat, megfelelő hangulatba kerülni, átlényegülni, de a világoskék hajpántom és minimális sminkem ellenére is egy nagyon fáradt Helga nézett vissza rám a tükörből. Belebújtam az előre kikészített melegítőbe és a kenguruzsebes pulcsiba - nem mintha sok lehetőségem lett volna variálni az öltözködésemet - , majd körülnéztem a konyhában valami olyan élelmiszer után kutakodva, amiből energiát nyerhetek. Apu tájékoztatott róla, hogy ennek a kritériumnak bármi megfelel, ugyanis ez a rendeltetésük, és csinált néhány melegszendvicset. Anyu triplán - vagy talán annál is többször - leellenőrizte csak úgy felületesen, hogy mindent elcsomagoltam-e, mondjuk jó, hogy ezt megtette, mert másképp elindultam volna telefontöltő nélkül, amit így már csak a hátizsákomba dobtam be. Apu begyűrte a bőröndömet a csomagtartóba, bezártuk a házat, beültünk az autóba és már majdnem elindultunk, amikor kitaláltam, hogy visszaszaladok a napszemüvegemért, és útközben felnyaláboltam még egy csomag ropit is.
A suli parkolója természetesen üres volt, még a gondnok és a takarítók sem kezdték meg a munkát, egyedül Mayer ácsorgott ott a tőle megszokott formális szerelésben, kosztümben és hozzá illő nadrágban. A szüleim, főleg anyu, kimondottan örültek, hogy válthatnak vele pár szót, én pedig az autónk oldalát támasztottam egészen addig, míg meg nem érkezett a Milák család. A felnőttek csatlakoztak a nekik fenntartott beszélgetésbe, Adrival pedig egymással szemben állva szobroztunk tovább saját autóink mellett. Befutottak Heiligék is, kis idő múlva Szabó Levi és családja, végül, de nem utolsó sorban pedig Máté bá, aki a kísérőnkként azt is magára vállalta, hogy mindannyiunk szülei egyszerre rohamozták meg és kezdtek beszélni hozzá.
Rövidesen begördült a Várnai elé egy fehér kisbusz, az oldalán Iskolák Országos Versenye felirattal, és annak logójával, egy homokórával. A sofőr leszállt, kezet fogott az igazgatóval és a tanár úrral, zavartan fogadta a hozzá irányuló kérdéseket, amik főleg a helyszínre vonatkoztak, ezt azonban nem árulhatta el. Amint ez eszébe jutott, tekintetével megtalált minket és felénk intézte szavait:
– Világoskék csapat, üdvözöllek titeket, és szeretném átadni nektek ezt itt – húzott ki a zsebéből egy világoskék borítékot. Olivér elvette a kezéből, kibontotta, aztán ahelyett, hogy olvasni kezdte volna, átadta Adrinak. Időnk sem volt megrökönyödni ezen, a lány azonnal olvasni kezdett:
Kedves Várnai Zseni Gimnázium! Köszöntünk titeket az idei Iskolák Országos Versenyén, ami ebben a percben kezdetét vette számotokra! Mostantól bárhol, bármikor számíthattok feladatra. A verseny helyszínére vonatkozó információkért illesszétek össze a borítékban található képeslapdarabokat. Sok sikert kívánunk nektek! – fejezte be.
A levelet kivéve megtaláltuk az említett cetliket, amiket jobb híján a parkoló betonján kezdtünk összeilleszteni, mivel viszonylag nagy darabokra volt felvágva a kép, hamar összeállt. Egy dimbes-dombos, erdős táj szerepelt rajta, a tetején pedig egysoros szöveg.
– Üdvözlet a Mecsekből! – olvasta fel Levi.
– Nagyon jó! – csapta össze a kezét elégedetten Mayer, és Máté bá is boldogan bólogatott.
A sofőr bepakolta a csomagjainkat a buszba, amíg mi a szüleinktől búcsúzkodtunk.
– Minden este hívj majd fel – ölelgetett anyu.
KAMU SEDANG MEMBACA
Bármi megtörténhet - IOV
Fiksi RemajaMindenki ismeri az Iskolák Országos Versenyét, és arra vágyik, hogy részt vehessen rajta. A Várnai Zseni Gimnázium négy diákjának megadatik ez a lehetőség. A világoskék csapatban Benedek Helga, Heilig Olivér, Milák Adrienn és Szabó Levente küzde...