Bármi megtörténhet - IOV

- 5 -

Adrival a szobában ücsörögve hallgattuk a két világoszöld lány, Hajni és Kata civakodását - pozitívum, hogy ezáltal legalább fény derült a nevükre - , aminek az oka, ha jól értettem, hogy Kata valami hülyeséget csinált, ami Hajninak nem tetszett, és ezen tulajdonképpen egészen vad vitába kezdtek volna, ha nem szakítja félbe őket a kopogás.

– Gyere! – kiáltottam ki, azonban úgy gondoltam, az ajtó kinyitását az illető egyedül is megoldja, így nem mozdultam a helyemről.

Levi és Olivér futottak be, kezükben egy világoskék borítékot lobogtatva. Hiába mondtam éppen én, hogy ne számítsunk pihenőre, azért örültem volna, ha az első nap nem tartogat több eseményt. Számomra épp elég volt kulcsot keresni a szénakazalban, ami minden egyes alkalommal, amikor rágondoltam, egyre komikusabban hatott.

– Micsoda, máris feladat van? – döbbent le Hajni. – Akkor mi elmegyünk megkeresni a srácokat, ti beszéljétek meg nyugodtan itt! – kapta fel a pulóverét, és a másik lánnyal a nyomában kiviharzott.

– Kibontottátok már? – érdeklődtem.

– Nem, nem akartuk nélkületek – magyarázta Levi.

– Akkor gyerünk – sürgettem.

A borítékban lévő képen egy viszonylag kicsinek mondható keresztrejtvény szerepelt, és annyi kiegészítés, hogy a feladatra egy főt kell kijelölnünk, akinek a nevét délután fél háromig le kellett adnunk.

– Nekem ez elég egyértelműnek tűnik – jelentette ki elsőként Olivér.

– Gyanúsan – egészítettem ki.

– Ez egy keresztrejtvény, semmi több – állapította meg Adri is. Levi elforgatta minden irányba, összehajtotta félbe mindkét irányból, de semmi oda nem illőt vagy másra utalót nem fedezett fel.

– Oké, szóval keresztrejtvényt kell fejteni. Időre? – töprengtem.

– Szerintem igen. Akinek utoljára jön ki a megoldás, az kiesik – gondolta tovább Levi, ami tökéletesen logikusnak is hangzott.

– Nagyon jó, és kit küldünk? – tért a következő problémára Adri. – Az adott, hogy nem engem, mert én ehhez nem értek.

– Én sem vagyok túlzottan oda érte – közölte Olivér.

– Levi? – pillantottam a srácra, tudva, hogy ketten maradtunk potenciális jelöltek.

– Háát, ha nem bánod, én ezt most lehet, hogy inkább átadnám – passzolta le nagyon óvatosan ő is.

– Én néha fejtek keresztrejtvényt, ha unatkozok, úgyhogy megoldom, ha kell – vállaltam magamra, a többiek pedig biztosítottak róla, hogy szerintük meg tudom csinálni, legalábbis ezt mondták, hogy el is hitték-e, az más kérdés.

– Szuper! – csapta össze a kezét Adri. – Ki megy el feliratkozni, és ki beszélget Mayerrel?

– Én jelentkezem, Mayernak meg írjatok egy e-mailt – oldotta meg Olivér, és el is indult a főépület felé.

– Tényleg, még a képet is át kell küldenem neki – állapítottam meg, és még mielőtt újra elfelejthettem volna, elintéztem a dolgokat a mobilomon, aztán ha már a kezembe akadt, megszokásból végigpörgettem az Instát, ahol Lizi és Bia is megosztották a suli posztját, megjelöltek engem, és különféle gif-ekkel kifejezték a szurkolásukat, amit úgy gondoltam, illene megköszönnöm.

– Kimegyek telefonálni egyet, ha nem gond – szóltam Adrinak és Levinek, ki tudja, miért hisz ők épp nem figyeltek rám, de egy bólintással tudomásul vették.