Oneshot

#Pt.1 Peter Parker-Anya

Kérte: —
Szavak száma: 1958
Fandom: Marvel
Páros: (T/N) x Peter Parker

⚠️Itt (T/N) Peter anyukája!⚠️

Végre, eljött a nap mikor végleg haza jöhetek anélkül hogy bárkit is veszélybe sodornék. Ahogy végig hajtottam a városon, megrohamoztak az emlékek. 13 éve nem jártam itt, elég sokat változott Queens. Alig várom hogy láthassam Peter-t. Kicsit félek hogy nem akar látni engem amiért elhagytam, de nem tehettem mást. Így tudtam csak megvédeni. Miközben megálltam egy piros lámpánál, előkerestem May telefonszámát. Nagyon remélem hogy még mindig ezt használja és nem változtatta meg. Kicsöng, ez már jó. Nem kellett sokat várnom, egy női hang szólt bele.

"-Igen?-nem mertem bele szólni, mi van ha ő sem kíváncsi rám?-Haló?

-May, itt (T/N).-szólaltam meg reszketeg hangon. Egy darabig csend volt a vonal végén.

-Istenem. (T/N) tényleg te vagy az?

-Igen May, én vagyok az.-egy kis mosoly kúszott ajkaimra.

-Hol vagy most?

-Itt vagyok Queens-ben. Végre haza jöttem. Még mindig ugyan ott laksz? Vagyis laktok?

-Igen, persze.-felelte vidáman.

-Akkor nem lenne gond ha~

-Nem, dehogy is. Gyere nyugodtan.-nagyon belelkesedett mire felnevettem. A lámpa átváltott zöldre így elindultam a megszokott útvonalon.

-Köszi, majd nemsokára érkezek.-ezzel le is tettem."

Nem telt sok időbe, elég hamar oda értem az ismerős tömbház elé. Leparkoltam a fekete Camarot -ami kicsit elütött a többi ott parkoló autótól- majd felsiettem a lakáshoz. Szinte ráfeküdtem a csengőre. Az ajtó olyan lendülettel nyílt ki, azt hittem tokostól kiszakad. Az ajtóban May állt, mikor meglátott azonnal átölelt. Elkezdett sírni mire az én könnyeim is hullani kezdtek.

-Úgy hiányoztál. Azt sem tudtam mi van veled. Azt hittem meghaltál.-sírta a vállamba.

-Sajnálom. Akartam üzenni, de féltem hogy bajotok esik.-nyökögtem. Elengedtük egymást és beléptünk a kis lakásba ami semmit semmit nem változott. Leültünk a kanapéra, May hozott teát majd csak néztünk magunk elé.

-Mi történt veled?-még a suttogás is túl hangos volt ebben a csendben.

-Ígérd meg hogy végig hallgatsz, nem ítélkezel és nem mondod el senkinek.-néztem rá.

-Nem adom tovább, az ítélkezés meg távol áll tőlem.-vettem egy nagy levegőt és belekezdtem.

-Emlékszel mikor 13 éve egyik este kétségbeesve hívtalak hogy át hozhatom-e Peter-t?-kérdeztem mire bólintott.-Akkor este, nem dolgozni mentem, de szerintem ezt te is tudod már.-össze rezzentem az emlék hatásásra.-Menekültem. Egy szervezet üldözött mert túl sokat tudtam. Szerintem mondanom sem kell, elkaptak. Európába vittek, megkínoztak, kiképeztek. Embereket öltem May, érted?-teljesen kiakadtam.-Egyszer lefagyasztottak majdnem 4 évre.-a könnyeim ismét kibuggyantak, majd végig szántották az arcom.-Olyan 1,5 éve hogy sikerült elszöknöm, de nem mertem ide jönni. Féltem hogy bántanának titeket. De most hogy már nincs ez a szervezet, eljöttem. Remélhetőleg így már nem eshet bajotok.-a mondandóm befejezte után May nem szólt semmit ezért felé néztem. Csendben meredt a bögréjére.

-Annyira sajnálom. El sem bírom képzelni min mehettél keresztül.-suttogta megtörten. Kedvesen elmosolyodtam és a vállára tettem a kezem.

-Peter hogy van? Hol van most?