Tolvajok hajnala

22.| Minden jó, ha...

Félek. Remélem, hogy sötétzöld, csipkével és fodrokkal díszített maszkom leplezi idegességem. Izzad a tenyerem, díszes szoknyámba törlöm. Kétségbeesetten próbálom elnyomni kezem erős remegését, ökölbeszorítom, majd kiengedem. Rengetegszer megismétlem ezt a folyamatot, de nem segít.

Xavér oldalán, összefűzött ujjakkal lépkedek, Kael mögöttünk jön. Igyekszem kihúzni magam és felszegni az állam, felvenni egy igazi úrihölgy lenéző, büszke pillantását. Nagy levegő, ki és be. Nincs baj, mindjárt bent vagyunk.

Nem igazán figyelek a körülöttem lévőkre, inkább csak némán szemlélem a terepet, ami tőlem igazán szokatlan. Hagyom, hogy Xavér húzzon, és intézze a bejutást, nekem nem kell tennem semmit. A vörös hajú fiú felmutatja a meghívót, vált pár szót az őrökkel, de nem tudom, hogy pontosan mit, elveszek a környezetem szemlélésében.

Egy hosszú, széles lépcsőn lépkedünk a terebélyes, faragott kétszárnyúajtóhoz.
Szinte elsüllyedek a minden bizonnyal drága, bársonyos piros szőnyegben, a színes üvegű lámpások szivárvány színnel ragyogják be az éjszakát. A hely elegáns, fenséges és egyértelmű, hogy gazdagok lakják, de mégis, valamiféle barátságos szerénységet áraszt, képtelenség lenne megmagyarázni, hogy pontosan mit is. Érthetetlen módon, egyszerre szörnyen ismerős és idegen.

A bálterem még az eddigieknél is pompásabb. A plafonról két óriási üveg csillár lóg, látszik, hogy az összes darabjukat nagy odaadással készítették el, abban bízva, hogy később valaki jó pénzt fizet értük. Hatalmas ablakok sorakoznak egymás mellett, keretüket arannyal vonták be, és napközben puha, vörös selyem függönyök takarják el őket a kíváncsi szemek elöl. Hogy a táncot könnyebbé tegyék, itt nem borították a márványpadlót süppedős szőnyeggel.

- Kali, jól vagy? - keresi tekintetemet Xavér, enyhén felemeli a fejem. Aggódóan vizslatja vonásaimat, sejtésem szerint annak a jelét kutatva, hogy elbizonytalanodtam. Természetes, hogy visszafordulnék, de nem adom fel, megacélozom elmémet.

- Jól, persze - felelem, és gyorsan elnézek felőle. Olyan, mintha íriszei még az egyszerű, királykék álarca mögül is átlátnának hazugságomon. - Kael?

- Ott van - mutat a folyosóra kikémlelő srác felé, arcára nyugtalanság ül ki. - Itt el kell válnunk. Ígérem feltartom Antost, még véletlenül sem fog a kincstár felé menni, rendben? - Bólintok, ő folytatja. - Ne aggódj, nem lesz baj. Nem hagyom, hogy közel menjenek hozzátok. Nektek csak annyi a dolgotok, hogy kihozzátok a brosst.

- Igen, csak ennyi - mosolygok végtelenül erőltetetten.

- Vigyázzatok magatokra! - mélyül el hangja, amitől a mondanivalója még jelentőségteljesebbnek hangzik. Biccentek és enyhén ráharapok alsó ajkamra.

- Megyek - jelentem ki, cseppet sem magabiztosan. Mennyivel nyugodtabb lennék, ha Xavér mellett maradhatnék!

Egy pillanatra úgy látom, hogy szemeiben tompán fájdalom csillan, de hamar tovaszáll, és arra jutok, hogy csak képzeltem. Egy percig úgy látszik, hogy Xavér utánam akár nyúlni, de leküzdi a késztetést. Tisztában van vele, hogy egy ilyen helyen, egy ekkora tömegben sok embernek feltűnne, nem lenne illendő. Most nem Karnik piacán vagy a Vorden villában vagyunk, hanem egy bálon telis-tele a város legbefolyásosabb és egyben legmaradibb uraival és hölgyeivel.

Egy utolsó pillantást vetek a másikra, majd Kael felé indulok. A színes anyagok, csillogó ékszerek, orrfacsaróan erős parfümök, behízelgő kacagások és szavak, és a zene kavalkádjában török előre. Megszoktam már a fülledt zsúfoltságot, és a rengeteg egyszerre érkező ingert, de ez most más. Felfordul a gyomrom a sok pénzes pojácától, akik itt bájolognak egymással, és esküdni mernék rá, hogy az előbb egy arany fogat láttam felvillanni.