Izgatottan lépek ki az utcára, Xavérral és Kaellel az oldalamon. Az előbbi érdeklődőn kapkodja a fejét a sok látványosság között, az utóbbi viszont csak álmosan dörgöli a szemét a korai idő miatt. Ezzel szemben az én szám fülig ér, kedvem lenne dalra fakadni. Kár, hogy repedt fazék hangom van.
- Szóval, ha láttok egy körülbelül huszonnyolc éves, szőke hajú, kékeszöld szemű nőt, mindenképp szóljatok - ismétlem el már harmadszorra.
Xavér biccent, Kael továbbra is csak ásítozva mered maga elé. Ezt egy igennek veszem.
Szinte ugrándozva haladok előre a hatalmas tömegben. Való igaz, Karnikban mindig rengeteg ember tartózkodik, de a mai nap más. A fesztiválra egészen messziről, még Esmából és Eldinből is érkeznek. Ám én a három hónapja tartó jólétben kikupálódtam, igyekszem elterelni a figyelmem a sok könnyen megszerezhető erszényről. Hisz egy jó, becsületes ember, és én ugye az vagyok, ilyet már nemigen csinál, csak szükség esetén... Na jó, kit akarok én átverni?
- Eszedbe se jusson! - ragadja meg a csuklóm Xavér, és odébbhúz. - Tudom, hogy mire készültél.
- Kikérem magamnak! - háborgok. - Ez aljas rágalom! Nem készültem én semmire, csak nézelődtem!
- Én meg majd el is hiszem! - horkan fel, de a szemében pajkosság csillan. - Kérlek, ma ne! Csak élvezzük a karnevált, és legyünk normálisak!
A szívem kicsit hevesebben kezd verni, amint a másik az én mocsárzöldembe fúrja az ő smaragd tekintetét. Xavér óvatosan összekulcsolja a kezeinket, majd gyorsan elfordul, de az érintést nem szakítja meg.
- Csak, hogy el ne kószálj - motyogja, én pedig meglepődök a hangja bizonytalanságán.
Lopva rápillantok. Habár nem látom teljesen az arcát, a fülén és nyakán egyre jobban elterjedő vörösség arra utal, hogy zavarban van. Erre egy kicsit megszorítom a kézfejét, hogy tudassam vele, hogy nem kell így éreznie, nekem sem okoz problémát. Halványan elmosolyodik. Melegség önt el, de nem a láztól. Fogalmam sincs, mi lehet az okozója, de nem is nagyon érdekel. Jól érzem magam.
Finom illat kering az egész városban, friss virágok, még meleg sütemények, és különböző gyógyfüvek árasztják magukból. A sok érdekes portéka vonzza az ember figyelmét. Színes ruhák és fátylak libbennek, értékes ékszerek hívogatják a vásárlókat és minden sarkon egy ételes pult látható. Nem is beszélve a teák, mécsesek, kabalák és "varázsitalok" tömkelegéről.
- Adala? - kerekedik el a szemem, mikor meglátok megvillanni egy szőke loboncot az egyik mellékutcában.
Elengedem Xavért, majd elkezdek előrenyomulni a csőcselék közt. Hallom, hogy a fiú még utánam kiált, de az emberáradat elsodor minket egymástól. Hamarosan már nem is látom őt a színes sokaságtól, pedig vörös haja igen ritkának számít.
Töretlenül igyekszem eljutni a célomhoz, de ahogy végre ténylegesen odaérek, a szőkeségnek már nyoma sincs. Dühömben szitkozódok, és egy jó erőset belerúgok a legközelebbi ház falába. Az már így is elég gyenge, gyanúsan lyukacsos és mállós volt, de mozdulatom hatására kitört még egy darab az oldalából. Egy mérges pillantást gyűjtök be a benne élő öregasszonytól.
- Meg kéne nézetnie egy kőművessel - emelem fel a kezeimet védekezőn, mintha én teljesen ártatlan volnék. Az idős nő, ezt nem értékeli túlzottan, morog valamit, majd becsapja az ablakot.
- A fenébe! - nyögök fel, és a falhoz simulva lecsúszok a földre.
Adala nincs meg, és már Xavér is eltűnt, pedig még a kezemet is megfogta. Olyan balfék vagyok! Miért nem mentem vele tovább? Hisz együtt könnyebben megtalálhattuk volna az általam keresetett, ráadásul Xavérral sokkal nagyobb biztonságban is éreztem magam. Bevallom elpuhultam az utóbbi időben, de ez valami különös oknál fogva nem zavar. Már vannak bajtársaim, így nem kell egyedül harcolnom. Vagyis nem kellene, ha nem lennék olyan ostoba, hogy otthagyjam őket.
- Elvesztél, kislány? - lép elém egy férfi a semmiből, mire én magamhoz nagyon nem illően, egy aprót sikkantok. - Én szívesen segítek.
- Nem kell, köszönöm - válaszolom, és egyből kiutat kezdek keresni, de az ismeretlen sarokba szorít a sikátorban.
- Biztos vagy ebben? Egy ilyen törékeny lányka nagyon pórul járhat egyedül - közelebb férkőzik hozzám, forró lehelletét érzem az arcomon, izzadt tenyerét a vállamra helyezi.
- Vedd le rólam a mocskos kezed, te vadállat! - Régi énem végre újra visszatér, idegesen, de határozottan üvöltök az arcába.
Borzalmas hányinger tör rám, de mégis kényszerítem magam a cselekvésre, addig amíg a férfi döbbenetében óvatlan marad.
A jól bevált taktikához folyamodom, villámgyorsan lendítem a térdem, ami ágyékon is találja. Fájdalmasan felmordul, és összegörnyed. Azonban nincs ilyen könnyű dolgom, amint menekülőre fognám, varázslatos gyógyuláson megy keresztül, és utánam kap. Koszos körmeit az alkaromba vájja, a szemem bekönnyezik. De nem adom fel, ha ő így akarja, akkor így játszunk.
Bokán rúgom, minek következményeként, enged a szorításából, én sikeresen kiszabadulok, és az arcába karmolok. Ám megint túl korán örülök a sikeremnek, a hajamba markol, és erősen visszaránt. A homloka négy vékony csíkban vérzik.
- Na megállj, te kis patkány! - Gyilkos harag árad minden porcikájából. - Most aztán...
- Engedje el a hölgyet!
A parancsoló, hűvös hang irányába kapom a fejem. Kiráz tőle a hideg, de közben valahogy ismerősen és kellemesen cseng. A hang tulajdonosa hosszú, fekete szövet kabátot és elegánsan szabott, drága nadrágot visel. Valahol láttam már ezt az öltözéket, de mégsem tudom felidézni, hogy hol.
- Tán nem hallotta? Engedje el, vagy isten bizony lecsapatom a fejét - sziszegi az újonnan érkezett.
- Miért ki maga? A király személyesen? - kérdezi gúnyosan a támadóm. - Hajbókolnom is kéne?
- Higgye el, lehetséges, hogy még a királynál is nagyobb hatalmam van - húzza mosolyra a száját a puccos ruházatú. - Vagy nem hallotta még az Antos Kalmen nevet?
Az utolsó mondat hallatán a bandita megmerevedik, csakúgy mint én.
- Most pedig takarodjon! - Antos szinte köpi a szavakat.
A bűnöző nyomban elenged, olyan hirtelenséggel, hogy megbotlok és a földre esek, majd a megmentőm bocsánatáért esedezve kitántorog a sikátorból.
- Jól vagy? - nyújtja felém a kezét kedvesen, de én nem fogadom el.
Sajgó tagjaim ellenére felpattanok, és ökleimet előre szegezve támadó állásba helyezkedek. A sebeimnek lesz még ideje gyógyulni, de most meg kell védenem magam. Xavér egyébként is biztos ismer valami csoda kencét rájuk.
Bizalmatlanul méregetem a fekete hajú férfit, amint akárcsak a aprót mozdul, és is úgy teszek. Muszáj ébernek maradnom, már az előző küzdelmet is majdnem elvesztettem.
- Pont olyan harcias vagy, mint az anyád! - kacag fel hangosan, nekem pedig leesik az állam. - De a humorodat tőlem örökölted.
- Tessék? - tátogok meglepetten az éles váltás miatt. Az előbb még fenyegetőzött, most meg már viccelődik.
- Így van, Kali - szól vidáman. - Én vagyok az apád!
ESTÁS LEYENDO
Tolvajok hajnala
FantasíaKali egész életében egyedül volt. Se család, se barátok, se vezetéknév. Békésen élte a csavargó tolvajok mozgalmas életét, és várta, hogy a rendőrség megtalálja, és megtorolja rajta az egy évvel ezelőtt elkövetett bűntettét. Csakhogy ez utóbbi nem k...
