Tolvajok hajnala

7.| Félelmek

- Nem! - üvöltök az előttem álló három férfi egyed arcába - Én aztán még tízezer suanért sem megyek fel oda!

- Kali kisasszony ne bolondozzon már! - sóhajt nagyot Arvid - Muszáj gyakorolnia a mászást, hisz lehet, hogy a Kalmen villába is így kell majd bejutniuk!

- Nem! Kizárt! - szegem fel az állam dacosan - Akkor sajnos más embert kell keresniük a munkára, mert az biztos, hogy én nem fogok felmászni arra a baromi magas épületre!

- Ó az ég szerelmére Blöki! Kezd elegem lenni a hisztidből! - mordul rám ingerülten Kael - Csak fogd magad és vonszold fel a hátsódat arra az átkozott tetőre!

- Nem! - kiáltom.

- Kérem Kali kisasszony, higgye el, hogy nem eshet bántódása! - próbálja diplomatikusan kezelni a helyzetet a munkaadóm, de látszik, hogy már ő is kezd kijönni a sodrából - Hisz ki lesz kötve! Még ha a véletlenül el is véti a kapaszkodást, akkor is megtartja az az istenverte kötél!

- Felejtse el! Vagy tán nem érti, hogy mit jelent az, hogy nem? - tiltakozom rendületlenül.

- Nagyon is jól tudom, hogy mit jelent az, hogy nem, de attól még nem tűröm, hogy valaki így beszéljen velem a saját otthonomban! - csattan fel Arvid.

- Szerintem az lenne a legjobb, ha most mindannyian megnyugodnánk. - szól közbe békítő hangon Xavér - Biztos vagyok benne, hogyha nem kiabálunk, akkor Kali nagyon szívesen megosztja velünk, hogy mi a problémája. Ugye Kali?

Összeszűkített szemekkel pásztázom a vöröshajú fiút, a rosszindulat akár legapróbb jelét keresve rajta. De bármennyit is méregetem, egy cseppnyi gonoszságot sem találok benne. Világos zöld szeme szelíd komolysággal csillog, a száján kedves, bátorító mosoly fodrozódik, vörös haja, egyenes orra és lágy vonásai pedig barátságos külsőt kölcsönöznek neki.

- Na jó. - sóhajtok nagyot.

- Tehát? - néz rám kérdőn és egy kicsit szemrehányón Arvid - Tán megjött a havi vérzése, és azért ilyen hisztis a kisasszony?

Megrökönyödve bámulok rá, és érzem, hogy az arcom kezdi felvenni egy érett paradicsom színét. Eközben Kael csak a hasát fogva, szinte már a földön fetrengve röhög.

- Na, de kérem, uram! - eszmél fel először Xavér - Ez illetlenség! Ha sértegeti Kalit, akkor bizonyosan nem fogja elmondani nekünk a valódi problémáját! Egyébként sem illik ilyet kérdezni egy hölgytöl!

- De hát miért? - értetlenkedik a férfi - Hisz ez a természet rendje!

Miközben a két férfi veszekszik, én azon gondolkodok, hogy mennyire lenne szánalmas a halálom, ha most fognék egy ásót, és elásnám magamat szégyenemben. Végül arra jutok, hogy nagyon, ezért inkább más tervhez folyamodok, hogy eltereljem a beszélgetést a "havi vérzésemről", ahogy a munkaadóm nem sokkal ezelőtt mondta.

- Félek a magasságtól. - suttogom lesütött szemmel.

- Tessék? Mit mondott? - kapja felém a fejét érdeklődve Arvid.

- Azért nem mászok fel, mert félek a magasságtól. - mondom már egy fokkal hangosabban.

- Mi? - döbben meg a férfi - Hát ez csodálatos mondhatom! Sikerült felbérelnem egy nyámnyila kislányt!

- Ön nyámnyila kislánynak nevezett? - háborodok fel - Egyébként is, ha az életem összes többi apró részletének utána tudott nézni, akkor egy ilyen meghatározó tényezőnek mégis miért nem?

- Igaz, hogy vannak kapcsolataim,és hogy jól informált vagyok, de gondolatolvasó attól még nem! - fakad ki - Ez tönkre teheti az egész betörést! Hisz a legjobb tervünk a bejutásra, a tető felől volt.

- Hát, akkor készítsen új tervet, mert én nem mászok fel sehova sem! - ezzel fogom magam és indulatosan betrappolok a villába.

Már egy ideje a szobámban ülök, és azon agyalok, hogy nem vagyok-e egy cseppet lobbanékony, mikor kopogás töri meg a csendet.

- Ki vagy? - kérdezem az ajtó felé fordulva.

- Kael - jön a válasz, melynek nem kifejezetten örülök.

- Ha piszkálni akarsz, akkor a te érdekedben várj még legalább egy órát, mert félő, hogy a jelenlegi állapotomban letépem a fejed, és kihajítom a legközelebbi szemetesbe. - közlöm a másikkal semleges hangnemben.

- Akármilyen csábító is az, amit az előbb elmondtál, most nem akarlak piszkálni. Csak beszélgetni szeretnék. Szabad? - kérdezi.

- Gyere! - sóhajtok.

Kael nem is habozik, ahogy kimondom a "varázsszót" egyből be is jön, és helyet foglal az ágy melletti széken.

- Mit akarsz, Mokka? - pillantok rá kérdőn.

- Azt szeretném tudatni veled, hogy most az egyszer nem hibáztatlak. - jelenti ki meglepően kedvesen - Lehet, hogy miattad új tervet kell kitalálnunk, de kivételesen nem neheztelhetek rád. Mindenkinek megvannak a maga félelmei, még Arvidnak is. Pontosan, ezért kéne megértenie a te félelmedet.
Megdöbbenve meredek a barna hajúra, eddig fogalmam sem volt, hogy ilyen empatikus is tud lenni.

- Hát csak ennyit akartam mondani, szóval inkább megyek is. - vakargatja meg a tarkóját, és már indul is az ajtó felé, de én még utána szólok.

- Miért vagy mindig olyan tapló, ha tudsz ilyen rendes is lenni? - kíváncsiskodok.

- Ne félj, amint kilépek ezen az ajtón, újra bunkó leszek. - mosolyodik el - Szóval készülj fel Blöki!