Tolvajok hajnala

20.| Váratlan fordulat

- Furcsa vagy ma - állapítom meg Xavért vizslatva.

- Tessék? - rezzen össze Xavér.

- Rossz a lelkiismereted? - tudakolom, és egyre csak a másikat méregetem. Valóban különös látványt nyújt ma.

Vörös haját meg sem próbálta megfésülni, a ruhái gyűröttek, mintha csak a tegnapiakat szedte volna fel a földről. A szaguk is erről tanúskodik. Zöld szemei enyhén pirosak, sírásról árulkodnak. Várjunk csak... Sírásról? Nem, az kizárt. Xavér nem sír, nincs oka rá. Akkor biztosan megcsípte őket a kinti hideg. Igen, ez lehetséges. Biztosan kint járt ma, amíg én aludtam. Ekkor az is eszembe jut, hogy az egész estét egy széken töltötte, tehát a megviseltségének is ez a kiváltója. Enyhe bűntudat fog el, ez az én hibám.

- Mi? - értetlenkedik, és megdörzsöli az arcát.

- Összerezzentél - magyarázom. - Az rezzen össze, akinek rossz a lelkiismerete. Ezt tapasztalatból mondom.

- Ez badarság - nyögi, miközben nyújtózkodik egyet, és kiropogtatja a nyakát. - Azért rezzentem össze, mert nem láttam, hogy mögöttem vagy, és megleptél. A lelkiismeretemnek semmi baja sincs.

Ez hazugság. Villan át elmémen a felismerés. Az utolsó mondatnál megremeg a hangja, a szája szélét egy picit beharapja. Nem tartom magam jó megfigyelőnek, se jó emberismerőnek, de ez még nekem is feltűnik. Igaz még csak pár hónapja ismerem a fiút, de nem tagadhatom, hogy igen közel áll hozzám. A világért sem ismerném el hangosan, de azt hiszem kedvelem és egy néhány dologban fel is nézek rá. Megnyugtat, hogy mikor ott van, akkor végre súlytalan lehetek. Nem hagyja, hogy elkallódjak, és valami olyat tegyek, amit később megbánnék. Tudom, hogy felelőtlen és meggondolatlan vagyok, éppen ezért van szükségem rá. Rá, a biztonsági hálómra.

Aggodalom fog el, de igyekszem elnyomni. Nem járok sikerrel.

- Jól vagy? - bukik ki belőlem a kérdés.

Xavér már válaszra nyitja a beszélőkéjét, azonban az ajtó nyílása félbeszakítja.

Arvid lép be a helyiségbe. Acélszürke tekintetét fagyosan vezeti végig a szobán, majd rajtunk állapodik meg.

- Xavér, Kali kisasszony - ejti ki a nevünk ridegen, én pedig megborzongok. - Jöjjenek utánam! Híreim vannak.

Ezzel ki is lép a folyosóra. Hozza a szokásos formáját. Teljesen hirtelen megjelenik, mondd néhány szót, a zord kisugárzásával megfagyasztja a vért mindenki ereiben, majd nyugodtan elsétál. Képtelen vagyok tenne ellene, de feláll tőle a hátamon a szőr.

- Menjünk! - húz fel az ágyról a barátom.

Az ujjai szokatlanul hidegek, de mégis melegség telít  el, ahogy gyengéden rákulcsolja őket a csuklómra. Akaratlanul is az arcát kezdem tanulmányozni. Egyáltalán nem hibátlan, de én mégis kellemesnek találom a látványt. Szemeit összeszűkíti, valószínűleg nem érti, hogy miért meredek rá ilyen hosszasan. Ezzel nincs egyedül, én sem értem. Mindenesetre is, jólesik.

Fogalmam sincs róla, hogy mit csinálok. Mármint láttam már másoktól is, az utcán vagy a Hétszárnyú sasban, de én még sosem próbáltam. Ennek ellenére ösztönösen jön minden. Egy kissé ügyetlen vagyok, egyszer még az orrába is beleütközöm, de ez nem tántorít el. Lassan közelítek hozzá, és ő nem lök el vagy hátrál meg. Ezek szerint annyira béna nem lehetek.

Remegve fújom ki a levegőt. Ez az, menni fog.

Ajkaimat az övére tapasztom, mélyen beszívom az illatát. Xavér bár meglepettnek látszik, nem tiltakozik. Ezen felbátorodva, még közelebb férkőzök, és karjaimat a nyaka köré fonom. Erre ő finoman elveszi a tenyerét a vállamról, és a derekamra vezeti.

A szívem hevesebben kezd verni, boldogság önt el. Egy szó rajzolódik ki agyamban. Végre. Eddig még nem tapasztaltam ekkora szükséget arra, hogy a srácot így magamhoz szorítsam, de most el sem akarom engedni. Olyan jó érzés, ahogy a megtart, ahogy a haja a homlokomat csiklandozza, és ahogy légzésünk összehangolódik. Nem szeretném, hogy vége legyen.

Óvatosan válunk szét egymástól. Xavér a padlót kezdi bámulni, de még így sem tudja elrejteni pirulását. Én úgy vigyorgok, mint a tejbe tök, a mosolyomat semmivel sem lehetne letörölni.

- Mennünk kéne - szól halkan.

Aprót bólintok, és egy kicsit belém férkőzik a csalódottság. Nem néz rám. Miért nem néz rám? Nem kellett volna ezt tennem? Talán ostoba ötlet volt, és most megutált. Talán...

Megrázom a fejem. Ez hülyeség, Xavér nem utálna meg emiatt. Ráadásul múltkor megfogta a kezem, megölelt, és még a széken is eltöltött egy éjszakát a kedvemért. Arról már nem is beszélve, hogy segített a nyomozásban, és még Arvidhoz is betört velem. Sokra nem jutottunk, de segített. Ha teljesen közömbös lenne az irányomban, akkor nem tett volna értem ennyit. Biztos csak zavarban van, az jellemző lenne rá. Őszintén szólva és is cseppet zavarban vagyok.

- Na, jöttök már? - hallom Kael türelmetlen hangját a földszintről.

- Igen, egy pillanat! - kiáltok vissza.

Kézen ragadom a megilletődött Xavért, és már száguldok is le a lépcsőn. Kael és Arvid a hatalmas ebédlőasztalnál várakozik ránk.

- És méltóztattak megjelenni! - Kael morcosnak hangzik.

- Mi van, bal lábbal keltél fel? - csatlakozok be a csipkelődésbe.

- Csend! - csap az asztalra Arvid, pedig az igazi vita még el sem kezdődött. Ideges. - Fontos dolgokról kell beszélnünk.

- És mik lennének azok? - érdeklődök ártatlanul.

- Megvan, hogy hogyan fognak bejutni a Kalmen villába - feleli. - Falmászás nélkül.

Elnémulunk. Nem gondoltam, hogy tényleg el jön ez a pillanat, rémület fog el. Az előző nagy akcióm szörnyen sült el. Épp hogy lecsengett az előző visszhangja, de én máris egy új rablásra indulok. Ez őrültség, óriási őrültség. Egész eddig nem tűnt valóságosnak, csak egy homályos és távoli célnak, ami majd csak pár év múlva következik be. Olyan jól megvoltam. Életemben először nem kell rejtőzködnöm, és küszködnöm. Ám nincs más választásom, már nem hátrálhatok meg. Elvállaltam a munkát, innen már nincs visszaút.

Nem kéne ennyire félnem. Ha sikerül, akkor gazdag leszek, és soha többé nem bánthat senki. Beköltözhetek egy nagy, de takaros házba Adalával, és minden nap lesz mit ennünk. Xavér ott lesz, benne bízom. Kael meg van olyan jó tolvaj, mint én. Nem mehet félre semmi.

- Hogy jutunk be? - töri meg a hallgatást Xavér.

- Egyszerű. - Arvid éles mosolyra görbíti száját. - Maguk hárman bálba mennek.