Tolvajok hajnala

4.| Az edzés

- Felkelni! - hallok egy hangos kiáltást, majd érzem, hogy hirtelen valami hideg és nedves ömlik a nyakamba.
A hideg víz hatására, egyből felélénkülve ugrok ki az ágyból.

- Ön meg mi a lótúrót képzel magáról? - nézek dühösen Arvidra, aki egy hatalmas, mostmár üres vödörrel a kezében áldogáll az ágyam mellett - Attól még, hogy gazdag, nem önthet le békésen alvó embereket csak úgy!

- Igazság szerint de. Igenis megtehetem. Te vagy az egyik élő példa erre - emeli fel nagyképűen a fejét a férfi.

- Az egyik? - értetlenkedek - Milyen szerencsétlent öntött még le rajtam kívül?

- Kaelt - feleli tömören, nekem pedig még a rengeteg kivetnivalót maga után hordozó ébresztés ellenére is egy hatalmas, kárörvendő vigyor kúszik az arcomra.

- Most meg mi a fenéért vigyorog olyan bárgyún? - teszi tönkre a vidám pillanatomat Arvid, és odadob elém néhány ruhát - Inkább öltözzön, lehetőleg minél gyorsabban.

Ezzel a férfi méltóságteljesen kitrappol a szobából, én pedig érett viselkedést tanúsítva kiöltöm rá a nyelvem, mikor már nem látja.

Lassan kikászálódok az ágyból, majd úgy döntök, hogy jobban megnézem, a szinte hozzám vágott öltözéteket. A blúz bőszabású, és puha anyaga világos kék színben pompázik. A sötét barna nadrág, habár szintén elég laza, de kissé vastagabb és érdesebb szövete miatt már kevésbé kényelmes.
Pár perc alatt magamra kapom az újonnan szerzett hacukámat, és könnyed copfba fogom a víztől csöpögő, rövid, fekete hajamat.

Lesietek az óriási ház lépcsőjén, a többiek már az előtérben toporogva várnak rám. Arvid és Xavér hátrafésült hajjal és tökéletesre vasalt inggel állnak egymás mellett, csak Kael nem illik be a sorba, igencsak szerencsétlen kinézetével. Barna tincsei olyan csapzottan lógnak a szemébe, mint nem sokkal ezelőtt még nekem is, szemei alatt sötét karikák díszelegnek, az inge gyűrötten lóg rajta. Úgy tűnik ő még az enyémnél is borzalmasabb ébresztést kapott.

- Lassabban nem tudtál volna elkészülni? - szúrja oda az előbb említett pocsékul festő srác, amint meglát.

- Én legalább nem úgy nézek ki, mint akit háromszor megvertek, aztán benyomták az árnyékszékbe a fejét - szólok neki vissza.

- Ezek szerint nem láttál ma még tükröt - horkan fel a fiú, és bizonyára nagyon viccesnek hiszi magát.

- Ja, de csak azért, mert mindegyik amibe belenéztél széttört, így nekem már egy sem maradt - veszek elégtételt az előző megjegyzésért.

- Elég legyen! - néz ránk figyelmeztetőn Arvid - Ha kérhetem, akkor később essetek egymás torkának, mivel most dolgunk van.

Nem sokkal később rá is jövök, hogy mit is jelent a kiképzés, amiről a munkaadóm beszélt.

- Ma erősíteni fogunk - jelenik meg a férfi szája sarkában egy szadista vigyor. - Vagyis pontosítok. Csak ti hárman fogtok erősíteni, én pedig ellenőrzöm, hogy mindent helyesen csináltok-e. Bemelegítésként kezdjétek öt kör futással a villa körül.

Tágra nyílt szemekkel bámulok először Arvidra, majd a hatalmas építményre. Én ezt még egyszer sem tudom körbe futni, nemhogy ötször! Ráadásul még reggelit sem kaptam!

Ám legnagyobb meglepetésemre két társam, Xavér és Kael nem szól vissza, csak engedelmesen róni kezdik a köröket. Nem tudom eldönteni, hogy azok ketten buggyantak-e meg teljesen, vagy csak nekem kéne többet edzenem. Végül arra jutok, hogy nyílván az első opcióról lehet szó, mivel eddig még senki sem kapott el azok közül akiket megloptam, átvertem vagy legalább csak egy kicsit megkeserítettem az életét.

Egy ideig még gondolataimba merülve álldogálok egy helyben, aztán rájövök, hogy utol kéne érnem a többieket, és futásnak eredek.

Meg kell, hogy mondjam én vagyok az, aki hármunk közül, a legkevesebbet várta el magától a sportok terén, de még így is nagyot kell, hogy csalódjak magamban. Az utolsó körnél tartunk, és Xavér szinte már a hátán cipel, attól tartva, hogy bármelyik percben összeeshetek a megerőltetéstől.
Érzem, hogy a támaszom is kezd fáradni, de még ennek ellenére is lovagiasan hagyja, hogy rátámaszkodva vánszorogjak el a célig. Odaérve én rögtön lerogyok a szabályosra nyírt, puha zöld fűre, és irigykedve figyelem a két fiút, akiken szinte alig látszik a kimerültség.

- Na mi van? Megártott egy kis kocogás? - pillant rám Kael, és most mintha egy kicsit kevesebb gúny vegyülne a hangjába.

- Rá se hederíts! - legyint Xavér - Nekünk már két hónapja edzenünk kell, de hidd el elsőre neki sem sikerült jobban.

- Ne lazsáljatok! - szól ránk Arvid, mikor észreveszi, hogy a fűben ülve beszélgetünk - Még harminc guggolás, húsz fekvőtámasz, és ötven felülés. Rajta!

Rögtön kővé dermedek, amint meghallom ezt a sok feladatot. Ezután a rengeteg futás után még ezeket is meg kéne csinálnom? Lehetetlen. Kezdem úgy érezni, hogy ez nem is kiképzés a betöréshez, hanem sokkal inkább kínzás. Kétség sem fér hozzá, muszáj valahogy megmenekülnöm. Így hát jobb ötlet híján, vetek egy könyörgő pillantást Xavérra, és reménykedem, hogy veszi az adást.
Szerencsém van, egy percnyi néma esdeklés után végül beadja a derekát, és Arvidhoz fordul.

- Uram - kezdi a megmentőm - Kalinak ez az első edzése, és még reggelit sem kapott. Nem lehetne befejezni? Kérem.

A férfi egy ideig csak hideg tekintettel méreget minket, de mikor meglátja milyen szörnyű állapotba kerültem már ennyitől is, kőszíve megenyhül.

- Na jó, menjetek egyetek valamit. Majd holnap folytatjuk - sóhajt egy nagyot, és csendesen beballag a házba.

- Köszönöm - nézek hálásan Xavérra, és a két fiút követve elindulok a konyha felé.