Sétálj mellettem! (TodoBaku fanfiction)

4. rész - Kísérj el!

Bakugonak a kirohanása után nem volt kedve visszamenni a kollégiumba így az iskola parkjában sétálgatott. A keze eléggé vérzett de nem volt kedve vele foglalkozni. Érezte, hogy rezeg a zsebében a telefonja. Elolvasta a Todorokitól kapott üzenetet majd visszacsúsztatta a telefont a helyére.
- Az a barom. - motyogta maga elé és újra ökölbe rándult a keze. - Chh már megint őt hibáztatom a saját hülyeségem miatt. És még ő kér bocsánatot. Mégis mi ütött megint belém. Az a nyomi Deku folyton az utamba kerül. Elvesz tőlem mindent. De nem... azt a hülye jégcsapot nem fogja. Nem engedem. - előkapta a telefonját.
"Hol vagy?" csak ennyit írt Todorokinak és megindult a kollégium felé. Félúton meg is érkezett a válasz. " A szobámban."
A választ elolvasva egyenesen a félarcú szobájába ment. Be akart rontani de inkább kopogott. Todoroki a következő pillanatban már nyitotta is az ajtót. Meglepődve nézett az előtte álló fiúra aki véres kezében egy papírt szorongatott.
- Kisérj el! - emelte az arca elé Bakugo a papírt.
- Iskola elhagyási engedély? - olvasta fel Todoroki a papírt. - Nem jössz be?
Bakugo belépett a szobába majd bezárta maga mögött az ajtót.
- Kísérj el! - ismételte meg - Aizawa sensei azt mondta elmehetek hétvégén de vigyek magammal valakit. Kísérj el! - mondta harmadszorra is
- Rendben. - egyezett bele Todoroki
Bakugo feltűnés mentesen sóhajtott fel. Megkönnyebbült amiért a másik ilyen könnyen belement. Ki akarja engesztelni.
- Akkor megyek is. - fordult meg 
- Várj Bakugo. - szólalt meg halkan Todoroki
- He? - fordult vissza a szőke
- Végig gondoltam és nem a megfelelő választ adtam a kérdésedre. - Bakugo szíve hirtelen nagyot dobbant. "Csak nem? Ki ne mondd. Kérlek..." ismét ökölbe szorult a keze, ahogy a legrosszabbra számítva várta Todoroki következő mondatát.
- Azt kérdezted mit jelent nekem Midoriya. - kezdett bele - Erre a válaszom nem volt megfelelő.
- Kedveled őt? - kérdezte halkan Bakugo.
- Tudom arra gondolsz, hogy megváltozott vele a viszonyom. De csupán azért, mert felnyitotta a szemem. Segíteni próbált, igaz olyanba ütötte az orrát, ami nem az ő dolga. Mégis sikerült megmozgatnia bennem valamit.
Bakugo némán állt és hallgatta a szavakat. Várta, hogy Todoroki végre a szívébe szúrja a kést.
- De ennyi. - folytatta - Igen megváltozott a viszonyunk, mert rájöttem, hogy egyedül nem vagyok elég erős. Rájöttem, hogyha nincsenek barátaim, akkor csak ugyanolyan zárkózott és rideg leszek mint az apám. És épp ezt nem akarom. - emelte fel kicsit a hangját. - Azt kérdezed kedvelem-e? Fontos-e nekem? Igen, mint ahogy egyre több ember fontosabbá vált számomra. Uraraka, Iida, Yaoyorozu, tulajdonképpen mindenki az osztályból. - egy pillanatra elhallgatott - Főleg te.
Bakugo ökölbe szorított kezét kiengedte és csak állt, nézte a másikat.
- Tudom te nem örültél sose, amikor velem kerültél egy csapatba, mint például az erdei edzőtáborban. De én rájöttem, hogy melletted mennyit tudok fejlődni. A gondolkodásod és a cselekvőképességed nagyon gyors. Ehhez könnyen tudok igazodni és együtt tudok működni veled. Ezért örültem annak is, hogy a tanuló párom lettél.
- Értem. - csak ennyit tudott mondani a szőke fiú. - Azért vagyok fontos, mert tudsz mellettem fejlődni. - motyogta.
Todoroki szíve szerint leorditotta volna a másik fiút, hogy teljesen félre érti, de nem volt hozzá bátorsága. A csók óta nem beszéltek arról az estéről és a másik fiú kicsit sem közelített felé. Nem tudta mit kéne tennie.
- Jó éjszakát Todoroki - mosolygott rá halványan Bakugo és elhagyta a szobáját. Vegyes érzelmei voltak, nem tudta mit gondoljon. Kezdte idegesíteni ez a patthelyzet, de nem mert lépni. "Fontosabbá váltam neki?" morfondírozott. " Ő is fontosabbá vált nekem. Épp ezért nem akarok rá támadni. Ő biztos nem érez úgy ahogy én.... de az a csók." akaratlanul az ajkához ért, ahogy eszébe jutott.