Sétálj mellettem! (TodoBaku fanfiction)

1. rész - Te vagy a párom

- Jó reggelt diákok. - Aizawa a megszokottnál is fáradtabban és unottabban sétált be az osztály terembe. A köszönése nem igazán illett a napszakhoz, mert már délután 4 óra volt, de senki sem lepődött meg igazán. - Mindenki foglaljon helyet és figyeljen. - letette a kezében lévő noteszt az asztalra és végig mérte az osztályt - A következő 2 hónapban fel kell készülnünk a záróvizsgákra. Lesz írásbeli és gyakorlati is. - közömbös volt a hangja az osztály pedig feszülten figyelt. - Egyik sem lesz egyszerű ezért tanuló párokat fogtok alkotni és a következő 7-8 hétben együtt kell felkészülnötök. - Mindenki gyorsan forgolódni kezdett, hogy megtalálja magának a megfelelő párt. - Előre meghatározott párotok lesz, így kérlek ne forgolódjatok. Oké nézzük is.

Aizawa kivetítette a párokat a táblára:

Aoyama Yuga - Mineta Minoru
Kaminari Denki - Kirishima Eijiro
Midoroya Izuku - Iida Tenya
Bakugo Katsuki - Todoroki Shoto
Shoji Mezo - Tokoyami Fumikage
Tsuyu Asui - Uraraka Ochaco
Yaoyorozu Momo - Jiro Kyoka
Hagakure Toru - Ashido Mina
Ojiro Mashirao - Sero Hanta
Sato Rikido - Koda Koji

Todoroki, ahogy meglátta kivel is lesz izgulni kezdett. Mostanában felfigyelt a fiúra. Maga sem igazán tudta, hogy miért de sokszor azon kapta magát, hogy hosszasan elidőzik a szeme a szőkén. Tudta, hogy sokan idegenkednek tőle és talán meg félnek is a dühkitöréseitől, de őt soha sem zavarta ez igazán. Sokkal jobban érdekelte, hogy miért ilyen.

- Hé, jégcsap! - Bakugo kezével rácsapott a másik asztalára, ezzel kizökkentve azt gondolataiból. - Te vagy a párom. - jelentette ki hűvösen.
- Igen én is tudok olvasni. - emelte rá semmit mondó tekintetét Todoroki
- Jól van. Ugyan párosan kéne felkészülni de nekem nincs szükségem a segítségedre így ha nem bánod...
- Annyira jók a jegyeid? Az írásbelin is teljesíteni kell, nem csak a gyakorlaton.
- Chh.. - horkant fel a szőke. - A jegyeim tökéletesen jók. Nincs rád szükségem.
- Rendben van. - egyezett bele Todoroki - Ha mégis meggondolod magad tudod hol találsz.
Ezzel a mondattal lezártnak tekintette a beszélgetést, így mivel Aizawa befejezte az órát a vállára kapta táskáját és faképnél hagyta a másik fiút.
- Hé! - szólt utána, de Todoroki már kint is volt a teremből.
Belül talán kicsit csalódott volt, amiért a másik kijelentette, hogy nincs rá szüksége. Talán örült volna neki ha kicsit több időt töltenek együtt, és jobban megismerheti. A közös tanulás kifejezetten közelebb hozhatta volna őt a megoldáshoz, hogy mit is gondol a másikról. Párszor már eljátszott a gondolattal, hogy mi van ha tetszik neki, de ez valahogy soha nem sült el jól. Tudta, hogy Bakugo akkor sem érezne iránta semmit ha ő esetleg mégis. Mikor először eszébe jutott ez az abszurd gondolatmenet kicsit rosszul érezte magát. Aztán végül napról napra komfortosabb lett az elképzeléssel, hogy ő és egy másik fiú. Nem is... inkább, hogy ő és Bakugo. Így, hogy már nem akarta mindenáron elhessegetni ezt a gondolatot örült volna neki ha szintet léphet benne és megismerheti közelebbről.
- Várj már meg te idióta barom! - Bakugo ideges hangja zökkentette ki elmélkedéséből. - Nem hallod, hogy neked kiabálok!?
- Ne haragudj elgondolkodtam.
- Min lehet ilyen mélyen gondolkodni IcyHot?
- Azon, hogy te vagy a párom. - emelte rá hűvös tekintetét, bár teljesen másképp értette, mint a záróvizsga párokat.
- Igen, épp ezért együtt kell edzenünk, most mondta az a nyomi Deku. Ezért loholok itt utánad, mint egy hülye.
- Akkor mégis szükséged van a segítségemre? - vonta fel szemöldökét.
- Kicsit sincs. - vetette oda Bakugo.
- Menjünk vissza a koliba. - mondta Todoroki és elindult újra. A szőke követte dühösen.
- Hé! Mögöttem sétálj!
Todoroki a felszólítást szóra sem méltatta. Bakugo dúlt fúlt a fiú mögött így értek vissza a koliba.
- Én ma tanulni fogok a holnapi dolgozatokra, így nincs időm veled edzeni. Ha gondolod csatlakozhatsz hozzám. - nézett a másik izzó vörös szemeibe.
- Mondtam, hogy semmi szükségem rád.
- Rendben van. - hagyta ott Todoroki és felment a szobájába.
Bakugo forrt a dühtől, amiért a másik ennyire közömbösen kezeli de inkább ő is elindult a szobája. Tulajdonképpen nagyon is szüksége lett volna egy kis segítségre, de semmiképp sem akarta, hogy a felemás hajú fiú gyengének vagy hülyének nézze.
Leült az asztalához és belelapozott a füzetébe. Mindent leírt de semmit sem értett.
- Áhh. - túrt bele a hajába. - Picsába!
Több mint egy órát gubbasztott a füzetei és könyvei felett de nem bírta megérteni.
- Ezt kurvára nem hiszem el. - felállt, összeszedte a füzeteit és rohamléptekkel indult meg a felette lévő szobába.
Kopogott majd berontott az ajtón.
- Bocs bejövök. - jelentette be mérgesen. - Kibaszottul nincs rád szükségem de nem értem ezt az egészet.
Todoroki csak pislogott a hirtelen vendég láttán majd végül higgadtságot erőltetett magára.
- Mutasd melyik rész nem megy. - nézett a szőkére aki kicsit megkönnyebbült hogy a másik nem kezdte el cikizni. Mélyen legbelül meg hálát is érzett. Odasétált a fiúhoz és leült mellé. Ledobta az asztalra a füzetet.
- Ez. - mutatott végig a lapokon
- Aha. Szóval az egész?
Todoroki arcán egy egész halvány mosoly jelent meg, ahogy ránézett a másikra. Bakugo még sosem látta mosolyogni és most annyira közel volt hozzá. Még visszaszólni sem bírt, csak bólintott.
- Rendben, akkor gyere lássunk neki. - mostmár egészen látható volt a mosoly Todoroki arcán, amitől Bakugo teljesen zavarba jött. Egyszerűen nem tudta mit kezdjen a helyzettel. Annyira idegen volt neki ez a szituáció. Egy mosolygó Todoroki, akinek a szobájában ülnek a földön egymáshoz közel és tanulnak. Furcsa mód nagyon tetszett neki a másik közelsége és az a komolyság amivel magyarázott. De sajnos bármennyire is aranyosnak találta, rohadt unalmas is volt számára ezért el-el kalandoztak a gondolatai és a szeme. Először a másik arcvonásait vette szemügyre. Annyira lágyak voltak, szinte festőien tökéletes. A vékony álla, az apró orra a finoman ívelt szája. Aztán áttért a nyakára, a kulccsontjara. Egyszerűen nem lehetett más szót találni rá csak, hogy tökéletes. A kezeire pillantott. Az egyik a földön pihent mellette, a másikkal pedig a füzetben lapozgatott és mutogatott. Bakugo keze ösztönösen indult meg a másiké felé, s mire észbe kapott már a földön nyugvó hideg kézfejen pihent. Todoroki az érintésre azonnal megállt a magyarázatban és lenézett összekulcsolt kezeikre. Bakugo ekkor realizálta, hogy mit is tett.
- Sajnálom véletlen volt. - kapta el a kezét és próbálta menteni a menthetőt. Kicsit talán el is pirult.
- Semmi baj. - Todoroki becsukta a füzetet és a másikra nézett. - Legyen elég ennyi mára.
- Tényleg véletlen volt. Figyelek!
- Dehogy figyelsz. Már egy jó ideje csak a számat szuggerálod és attól félek, hogyha ez így megy tovább nem fogom kibírni, hogy ne csókoljalak meg. - Todoroki maga is meglepődött, hogy ez a mondat elhagyta a száját de a másik kezének érintése teljesen elvette az eszét. A szíve azóta is úgy kalapált, mint még soha.
- Miről beszélsz? - csattant fel Bakugo és rögtön fel is állt a másik mellől. Todoroki csak megvonta a vállát. - Ne űzz velem ilyen gyerekes játékokat. - mondta és gyorsan távozott is a másik fiú szobájából.
Szinte futva ment le a saját szobájába és hangosan csapta be maga mögött az ajtót. Egész testét egy kellemes remegés járta át, ahogy visszahallotta a másik kellemesen mély hangját a fülében. "Nem fogom kibírni, hogy ne csókoljalak meg." visszhangzott a másik mondata egyre csak a fejeben.
- Az a hülye barom. - dühöngött. Bár jobban belegondolva talán ő maga volt a hülye barom, amiért megfogta a kezét. De nem bírta ki, érezni akarta. Több, mint egy órán keresztül agonizált a történteken, majd egy hirtelen gondolattol vezérelve újra megindult Todoroki szobájába. Tudni akarta az igazságot az elhangzottak mögött.