Kim Taehyung || Tae ff

15.rész

Tae :

  Megint zajra ébredtem, és abban a pillanatban ahogy a hangok a tudatomig el jutottak ugrottam fel. Jungkook-ot nem kellett ébreszteni, ő ízig-vérig katona, ez az élete. Sok kiküldetésen van már túl, neki ez szinte meg se kottyan.
   Szempillantás alatt, a legnagyobb csendben pakoltunk össze, majd kikerülve a minket kereső társaságot el hagytuk éjszakai menedékünket.
  Bár éhes már nem voltam Jungkook-nak hála, hisz fel készülten jött, a csontjaimban még mindíg éreztem a hideget, ami miatt kissé le is lassultam.
  Jungkook észre vette, hogy valami nincs rendbe, de nem tette szóvá, helyette csendben be várt, majd mikor mellé értem a hátam mögé lépett és nemes egyszerűséggel át karolt. Bár más helyzetben valószínűleg ellenkeznék, most jól esett az a meleg, ami elárasztott.
  Mikor már teljesen abba maradt a remegésem, szó nélkül tovább indultunk.
  Jungkook körültekintéssel vezetett, mindig ügyesen kikerülve a nekünk fel állított csapdákat, amiket a srác egy-egy gúnyos mosollyal díjazott.
  Yoongit kivéve Ő volt a legjobb. Nem is lehettem volna jobb kezekben. Én mégsem tudtam ennek teljes mértékben örülni, mert a bűntudatom nem engedte!
  Bűntudatom volt miatta, Jiu miatt. Életemben először gondoltam bele igazán abba, hogy az ilyen kis magán akcióimmal mennyi fájdalmat okozok a körülöttem lévőknek.
   Továbbra sem tudtam kiverni fejemből apám arcát. Bár sokat beszélgettünk, mégis mikor el köszöntem láttam a csalódást az arcán. És ez rettenetesen fájt!
    Az egyik el hagyatott épületben pihentünk meg. Jungkook a táskájából elő vett egy csomag extrudált kekszet, azt el felezte, majd annak is a felét nekem nyujtotta.
-Ez sok! - néztem rá döbbenten, de csak egy mogorva pillantást kaptam válaszul.
-Eléggé le gyengültél, kell az energia! - mondta végül!
  Nagy sóhajjal kezdtem neki rágcsálni, majd a kezemre erősített adóvevőre tévedt tekintetem.
   Homlokráncolva bámultam, mikor meg éreztem Jungkook kezeit a vállamon.
-Adj neki egy kis időt, most össze van zavarodva, meg hát... - vakargatta meg tarkóját- szerintem rám is dühös!
   Bólintottam, mert valószínűleg igaza volt. Nekem is szükségem volt arra, hogy át gondoljam a velem történteket.
   Azt tudtam, hogy nagyon meg kedveltem a lányt,de vajon ez elég ahhoz, hogy ha hazatérek, komolyabb kapcsolat is legyen belőle, vagy csak a jelenlegi helyzetem generálja ezeket az érzéseket.
   Egyáltalán, van olyan, hogy az a  helyzet amiben épp vagy, az ami miatt szerelembe esel, vagy ez csak az adrenalin hajtotta vágy valaki íránt?
   Bele gondolva az egész helyzetembe magyarázhatnám ezt ezzel is, de az igazság az volt, hogy Jiu akkor is fontossá vált volna nekem, ha normális körülmények között találkozunk!
   Mert bárhogyan is próbálkoztam, főleg az elején, volt a lány személyiségében valami, ami különösképpen vonzott.
   Nem volt egy utolsó szempont a lány szépsége, ez sokban közrejátszott, de ami igazán meg fogott az a talpraesettsége, a kitartása, és az esze volt.
  Ritka az ilyen ember,legyen az akár nő, akár férfi.

Hiába vártam, hogy hívjon, azon a napon nem keresett, és bár nagyon rosszul esett, de valahol a szívem mélyén meg értettem őt. Azt gondoltam, talán Ő nem is kedvel annyira, mint én Őt, és majd ha legközelebb beszélünk, akkor biztos voltam benne, hogy meg fogom tudni , ugyanis egy dolgot meg tudtam vele kapcsolatban. Nagyon rosszul hazudik!

-Tovább kell mennünk, gyere! Itt nem biztonságos!
   Megint szó nélkül indultunk neki az útnak, én pedig a gondolataimba merülve követtem Kook-ot, amikor hirtelen meg torpant.
-Mi az? - kérdeztem, felvonva szemöldököm, majd követtem tekintetét.
  Az épület amit bámult, alíg két emeletes volt, de az itteni épületekhez képest, ez teljesen új és modern volt. Teljesen elütött a már romladozó, el hanyagoltaktól!
-Ez biztos a hadügy itteni főhadi szállása! Lefogadom hogy több emeletnyi mélyen húzódik.
  Egyetértettem vele, hiszen a hadügy előszeretettel épitkezett lefele, mondván a fertőzöttek oda nehezen jutnak be, vagy egyáltalán!
-Fura, hogy mióta itt vagyok egy fertőzöttet sem láttam!-motyogtam elővéve fényképezőmet, majd gyorsan lőttem néhány képet!
-Én sem! - suttogta Jungkook, majd intett hogy induljunk .
  Egy közeli épületben húzódtunk meg.
-Nem veszélyes ilyen közel? - kérdeztem, ahogy a felszerelésemet ellenőriztem.
  Jungkook is a sajátja mellett térdelt, de ahogy felnézett rám, szemeiben játékos fény csillant!
-Éppen ezért nem vesznek észre, mert nem számítanak rá,hogy ennyire közel vagyunk!
  Volt benne igazság. Eddig minél távolabb próbáltam kerülni a hadiszállástól, ezért voltam könnyű célpont.
-Tudod! - mondtam csendesen , le ülve Jungkook elé, mire egyből rám nézett. - Lehet ez most önzőn fog hangzani, de én örülök, hogy itt vagy velem!
  Szégyenkezve hajtottam le a fejem, hiszen ez tényleg önzőn hangzott, de Jungkook hozzám hajolt, és egy erős, bátorító ölelésbe vont!
-Én is örülök! Képtelen lettem volna otthon ülni, és karbatett kézzel várni, hogy haza gyere! Jiu és Jin legalább tudnak tenni érted, de én katona vagyok. Én így tudok igazán segíteni!
-Nem Jungkook, ez nem arról szól, hogy katona vagy, sokkal inkább egy őszinte igaz barát!
 
  Az este megint hidegnek igérkezett, de Jungkook talált néhány régi, kissé elnyűtt takarót, ami alatt össze bújtunk. Meg beszéltük, hogy felváltva őrködünk, de mivel nem sikerült megegyezésre jutni, ki kezdje, így sorsoltunk. Így esett rám a választás.
  Miután be állitottam a miniatűr megfigyelő rendszerem, fülembe behelyeztem az aprócska hangriasztót, amit rajtam kívül más nem hallhat meg, max. Jungkook, ha elég közel van hozzám!
   Miután minden meg lett, egymáshoz bújva feküdtünk be az ütöttkopott ágyba, annak is örülve, hogy nem kell a hideg földön aludnunk, majd magunkra terítve a takarót, Jungkook szinte azonnal álomba is merült!
   Szemeimet le sem vettem a mozgás érzékelőről, igyekezve éber maradni, mikor egy halk női hang ütötte meg a fülem.
  - Taehyung? - szólított Jiu csendesen.
   Hevesen dobogó szívvel nyomtam rá a fogadásra, mellyel egyben a lány hologrammja ugrott fel előttem.
   Jiu mosolyogva hajolt közelebb, de szemeimet nem tudták elkerülni a lány szeme alatt lévő sötét karikák!
-Baj van? - kérdeztem azonnal, idegesen nyalva végig kiszáradt ajkaimon, de Jiu csak a fejét rázta.
-Ideges vagyok! - motyogta. - Reggel kezdődik az első tárgyalás!
 
  Sziasztok, továbbra is azt kérem, ha tetszett nyomjatok a csillagra, vagy lájkoljatok! 😘