Egy segély kérő hívás! Így kezdődött az ő történetük!
Taehyung meg van győződve róla, hogy barátja még életben van, ezért minden követ meg mozgat hogy a nyomára bukkanjon, ám az ügy amibe ássa magát sokkal súlyosabb mint gondolná.
Végső elkesere...
Izgatottan tettem meg azt a félórás utat, ami a munkahelyemtől Taehyung lakásáig vezetett. Taehyung elárulta a biztonsági kódját amivel be juthattam a lakásba, illetve a jelszót a kis saját gyártású gépezetéhez. Ahogy az ajtó elé értem, mégis egy pillanatra meg remegtem. Valahogy olyan volt ez számomra, mint mikor Aliz el jut végre csodaország kapujába s nem tudja eldönteni, vajon helyes-e ha be lép avagy nem, illetve fél is de ugyanakkor izgatott is attól ami odabent vár rá. Persze ez nem volt ahhoz mérhető én mégis egy pillanat alatt lefőttem annak a gondolatától, bogy nemsoká a férfi magán szférájának léphetem át kapuját. Mély levegőt vettem, majd be ütöttem a kódot, ami eléggé zavaros volt, de épp ezért feltörhetetlen is! Ahogy a zár kattant egy óvatos mozdulattal löktem kissebbet az ajtón, majd kissé félve bentebb lépkedtem.Nem mintha bárki is lett volna odabent! Az előszobában automatikusan vettem le cipőmet, nem akartam mindent össze járkálni. Eleinte csak lassan, majd egyre magabiztosabban lépkedtem a kis lakásban, keresve a megadott helyen elrejtett gépezetet. Taehyung lakása nem volt kimondottan nagynak mondható. Két szoba, a nappali, amiből nyílt a konyha és az aprócska étkező, egy kis fürdőszoba, amiben csak a zuhany, egy mosdó és egy mosógép foglalt helyet, illetve egy kis külön wc fülke. Nem nagyon, ugyanakkor takaros! A lakásban többnyire a szürke és fehér, norvég stílus uralkodott, az egyhangúságot csupán a színes kiegészítők dobták fel, ezzel igazán otthonossá téve a hangulatot! Egyszerűen imádtam. Abogy bejártam a kis lakást, ujjaim csodálattal érintettek mindent. De ami a legjobban tetszett, az illat volt, ami az egész lakást be lengte. Biztos voltam benne, hogy ez a férfi illata, főként mikor be léptem az egyik szobába. A másikhoz képest, amiben nyilvánvalóan nem laktak, ebben sok jel utalt a férfi jelenlétére! Kiváncsiságból be kukkantottam a szekrénybe, majd élvezettel néztem a ruhákat. Laza, mégis elegáns darabok rejtőztek benne, én pedig újra meg állapítottam hogy Taehyungnak igazán remek az ízlése! A komódon és a falakon rengeteg fénykép díszelgett!
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.