Kim Taehyung || Tae ff

18.rész

Tae:

Rémülten bámultam ki az ablakon, amire Jungkook egy pillanatra fel nézett, majd alíg láthatóan meg rázta a fejét.
Pont azt sugallta, amit Jiu mondott, így bólintottam, majd gyorsan felszívódtam. De azért nem mentem messzire!
Igyekeztem halkan, feltűnés nélkül követni Jungkook-ot és a négy katonát.
Akárhogy is, a közelében akartam maradni, amennyire csak tudtam.
Egy idő után el értük a hadügy szektorbeli bázisát, majd be rángatták a kézzel-lábbal kapálózó barátomat az épületbe!
Mivel az egész épületet körbe vették, és az épület körül is egy csomó katona lézengett, így kénytelen voltam megbújni, hogy ki várjam a megfelelő helyzetet , hogy be mehessek érte!
Meg aztán kellett egy jó terv is, mert csak úgy nem akartam az ellenség karjaiba rohanni!

Egy közeli, egy túlságosan is közeli épületben húztam meg magam. Ki pakoltam a kis megfigyelő rendszerem, és szinte ugrásra készen állva figyeltem!
Hátamat a hideg falnak támasztva ültem, szinte magamba roskadva.
Megint egyedül voltam, de ezt már meg szokhattam. Ami igazából bántott, a bűntudat volt Jungkook miatt!
A bűntudat, ami szinte felégetett, mart belülről, és egyre jobban ellepte az elmémet, terjedve mint a pestis!
Fájt, mert miattam került oda be, miattam van veszélyben, az egész csakis az én hibám! Ha én nem lennék ekkora lúzer, most nem itt lennénk!
Fújtatva néztem az aprócska monitort, miközben azon kattogtam, mi lesz ezután?
Nem érdemlem meg a barátaimat, Jiut!
A lány egy igazi angyal, de ha Jungkook-nak baja lesz, azt biztosan nem fogja nekem sohasem meg bocsátani! Amit meg értenék, mégis fájt a gondolat!
Én viszont akartam a lányt, mindennél jobban, mint eddig bármit!
Az is meg fordult a fejemben, lehet hogy élve ki sem jutok !
A torkomat marták a könnyeim, és akármennyire is igyekeztem erős maradni, a gondolatra hogy talán sosem látom a lányt testközelből, teljesen el keserített, így hagytam hogy a könnyeim szabadon follyanak le az arcomon!
Abban a pillanatban hihetetlenül gyengének és magányosnak éreztem magam, szükségem volt rá és azt kívántam, hogy legalább egyszer hadd ölelhessem, csókolhassam meg!

Gyors léptekkel szeltem a kihalt utcát! Az alvás, vagy csupán csak a pihenés pusztán csak egy álom maradt! Menekülnöm kellett, ha nem akartam, hogy rám bukkanjanak, így amilyen gyorsan csak tudtam, meg pattantam rejtekemről, és igyekeztem a keresőim háta mögé kerülni.
Mikor végre le ráztam őket, elővettem a dekódolómat!
Egy szűk sikátorban sikerült meg húzódnom, néhány régi lom takarásában! Rettenetesen fáztam, vacogó fogakkal és remegő kezekkel próbáltam valahogy bejutást szerezni a hetes szektorban lévő bunkerébe! Kellett az a rohadt belépő kód!
Tudtam, hogy kifele nem mehetek, hiszen hiába adták meg a kódot, arra nem mehetek, valószínűleg az átjárót őrzik! Kook nélkül amúgy sem voltam hajlandó egy tapodtat sem tenni!
Így csak a bunker maradt!
Be kell jutnom, ki hozni Kook-ot!
Ahogy gondolatmenetem ezen részéhez értem, robbanás hangja ütötte meg a fülem, majd kiabálás, aztán lövöldözés!
Gyors ütemben pakoltam el a dekódolómat, ami az utolsó pillanatban dobta ki a bunker belépő kódját! Széles vigyorral mentettem le, majd ahogy a kis gépet a hátizsákomba raktam, azt a hátamra vettem, erősen meg markoltam a fegyverem, amit kibiztosítottam és a hang irányába szaladtam!
Nem volt a leg kellemesebb teljes menet felszerelésben futni, de száz százalékban biztos voltam benne, hogy Jungkook tört ki!
Fegyver ropogás és kiabálás! Minél közelebb értem, annál inkább láttam, mi történt! Jungkook ki szabadult ugyan, de sarokba szorult, teljesen körbe vették, és ahogy el néztem, nem sok esélye lett volna a szabadulásra!
Csakhogy ekkor jöttem én a képbe, mert míg ők be keritették Kook-ot, addig én a hátuk mögé kerültem! Pontosabban szembe Jungkook-al, aki amint meg látott, egyből teljesen be húzta magát fedezékébe, ahol eddig ki leskelődött!
Fel emeltem a fegyverem, majd lőttem. Jó céllövő voltam mindig is, így biztos kézzel iktattam ki, az első két tagot, mire a másik három fel eszmélt!
Hallottam, hogy az egyik segítséget kért, így sietnem kellett. Ahogy meg lódultam, már lőttem is, folyamatosan közelitve meg a következő katonát! Időközben Jungkook is újra előugrott, majd ketten el intéztük a többi ellent!
Jungkook futva közelitett, majd ahogy beért, már szaladtunk is tovább!
-Gyorsan, hivtak erősítést! - mondtam, így Jungkook gyorsitott, én pedig nem győztem rohanni utána! Hihetetlenül gyors volt!
Be vágódtunk egy romos sötét épületbe, majd a falhoz lapulva füleltünk!
Nemsokára meg is hallottuk, ahogy jó néhány katona el rohant az utcán, majd ahogy el haladtak Jungkook nagyot szusszanva csúszott le a fal mentén!
-Láttam Őt! Egy fél percre ugyan, de láttam Őt... - motyogta, majd egy könny indult meg a szeméből.
El nyílt ajkakkal figyeltem őt, vártam hogy folytassa.
-Valami... valami üveg bura alatt volt... de mielőtt oda értem volna hozzá, le zárták a termet! Vissza... vissza kell mennem!
Bólintottam, hisz én is ezt terveztem. A sejtésem be bizonyosodott, így nem is kérdés, hogy mit kell tennünk!

A következő egy óra azzal telt, hogy ellenőriztük a fel szerelésünket, majd a Jiutól kapott kóddal be léptem a hadügy szektorainak technikai rendszerébe, majd ki kerestem a hetes szektorban lévő épület térképét, aztán le mentettem a belépési kódokat.
Elégedetten vigyorogtam Jungkookra, mikor meg hallottuk Jiu hangját!
-Taehyung! Azonnal hagyjátok el a szektort! A miniszter és Lee tábornok meg akarják semmisíteni a szektorban lévő központot, bombát akarnak... most... el kel... Kook ké...
A hang szaggatottá vált, majd teljesen el is tűnt! Meg lepetten néztünk egymásra, mikor meg hallottuk a furcsa hangot!
-Nem megyek Yoongi nélkül! - pattant fel Jungkook, majd a fegyvert a kezébe kapva, futásnak eredt!
Elhűlve néztem utána, majd magamhoz térve a nyomába szegődtem. Jungkook iszonyat gyorsan haladt, és igencsak össze kellett szednem magam, hogy ne maradjak le.
Az egyik oldalsó bejárathoz érve, gyorsan be pötyögtem a kódot, mire a nehéz páncélozott ajtó lassan nyílni kezdett.
A különös hang egyre közelebb ért, egyre fülsértőbb hanggal. Mindketten a hang irányába emeltük fejünket!
-Mindennek vége... - suttogtam, ahogy a bomba belépett a burok vonzás körébe.
-Sajnálom Jiu, - mondtam csendesen-attól tartok, már sosem viszlek a tengerhez!
Egy pillanatra le hunytam a szemem, aztán meg éreztem Jungkook ujjait az enyémekre fonódni...
A bomba egy szempillantás alatt csapódott be!