Kim Taehyung || Tae ff

21.rész

   Egyre közelebb lépkedek, de aztán hirtelen meg torpanok!
  El keseredetten hunyom be a szemem, arra gondolva, hogy a gyász már teljesen el vette az eszem!
  Mielőtt ki nyitom a szemem, egy finom érintést érzek meg az arcomon, amely gyengéden törli le könnyeimet!Észre sem vettem, hogy sírok!
   El ámulok, mennyire valódinak, mennyire élethűnek érzem az érintést, és mennyire eleven az illat ami az orromba kúszik!
-Jiu! - hallom Jungkook hangját, mire meg remegek. Ez őrület! - Nyisd ki a szemed!
   Egy pillanatig várok, majd mivel még mindig érzem az érintést az arcomon, lassan fel nyitom pilláimat, és egyenesen Jungkook hatalmas őzike szemeibe bámulok!
-Ez csak... jesszus, annyira élethű vagy! De nem akarok fel ébredni, mert akkor újra el illansz! - motyogom, mire Jungkook fura arccal bámul rám, majd halkan fel nevet!
-Az a helyzet, hogy ez a valóság! - mondja csendesen, majd újra fel nevet!
-De, de azt ho... - de nem tudom be fejezni mert hirtelen magához ránt.
  Ahogy karjai körbe ölelnek, döbbenek rá, hogy ez nem álom, én tényleg ébren vagyok, és ő tényleg itt van velem.           Zokogni kezdek, és össze-vissza hadoválok, ahogyan erősen szorítom magamhoz, félve, hogy ez mégis csak képzelgés, ami bármikor el illan! Jó darabig állunk így, ölelkezve, ahogy Jungkook finoman ringatva suttog bele a hajamba, mire végre le nyugszom annyira, hogy kissé el toljon magától!
  Ekkor szemem sarkából apró mozgást észlelek, mire oda kapom tekintetem.
   Szinte fel sem fogtam, hogy Jungkook hazatért, de máris Yoongival nézek farkas szemet!
  Jungkook-ot elengedve lépegetek közelebb az immár barna hajú férfihoz, aki hang nélkül von magához, majd ölel!
   Úgy szorítom, mintha félnék attól, hogy újra el tűnik. Talán félek is!
  Nem tudom meddig állunk így, mire végre el engedem, majd a mellénk lépő Jungkook-ot is magamhoz ölelem, így ölelkezünk, hárman, mint régebben is!
-Hogy jutottatok ki? Kerestek titeket , hogy...
-Később meg beszéljük, de most engedd ki a kutyádat! - int fejével Kook Yeontan felé , aki bőszen kaparja az ajtót.
   Persze, hiszen hallja a teraszon Jin és Namjoon vihogását!
   A terasz ajtajához lépve ki nyitom azt, majd figyelem ahogy az apró test ki lövi magát a lábam mellől!
-Sziasztok! - köszönök két jó barátomnak, és már éppen lépnék feléjük, mikor valami el vonja a figyelmem . Vagy inkább valaki!
   Szinte ki fut az erő a lábaimból, ahogy meg látom élő valójában. Őt!
   Yeontan boldog lényét figyelve nevetgél, de mintha meg érezné, hogy itt vagyok, fel pillant, és nagyra nyílt szemekkel néz rám!
   Kissé távolabb áll a terasztól, de még így is látom, ahogy a nyeléstől le-fel mozog ádám csutkája!
   Igyekszem mély levegőt venni, hisz még a levegőm is elfogyni látszik, ahogy figyelem Őt. Hallom ahogy két jóbarátom halkan be megy a házba, így egyedül maradok a teraszon!
  Tekintetét mélyen az enyémbe fúrva indul meg felém, mire az én lábaim is, remegve ugyan, de maguktól mozdulnak!
   Alíg pár lépés után szemtől szembe állunk egymással, és csak a kezem kéne ki nyujtanom, hogy el érjem, de hirtelen vissza riadok!
  Nem tudom mit kéne tennem, vagy mondanom, érzem azt a mérhetetlen zavart, ami mindig el kap, ha róla van szó, idegességemben a pulóverem, jobban mondva az Ő pulóvere ujját kezdem el le hajtott fejjel piszkálgatni!
-Jól áll rajtad a pulcsim! - hallom meg hihetetlenül mély hangját, mire testemet borzongás járja át!
  Fel kapom fejem, mire halványan rám mosolyog, aztán fel emeli a kezét, és óvatosan végig simít az arcomon amitől finom borzongás járja át minden porcikámat!
   Remegve tartom vissza a levegőmet,ahogy egy pillanatra le hunyom a szemem, bele simulva az érintésbe.
    Érzem ahogy a szívem ki szakadni készül a mellkasomból, hiszen annyira vágytam erre az érzésre, az érintésére!
  Ahogy közelebb lép ki pattannak szemeim, és el nyílt ajkakkal tűröm, hogy kezeit derekamra vezesse, majd teljesen magához húzzon.
   A remegésem nem akar alább hagyni, mikor teljesen az ölelésébe bújok, lábaim újra el gyengülnek, de Ő erősen tart karjaiban, én pedig még soha sehol nem éreztem magam ennyire biztonságban, mint ebben a pillanatban, és csak imádkozom magamban, hogy örökké tartson!
-Ha tudnád mióta várok erre?! - suttogja a hajamba, miközben én mélyet szippantok mennyei illatából.
-Nem régebb óta mint én! - motyogom, mire halkan fel nevet!
-Tartozol nekem! - mondja vidámsággal a hangjában, mire halványan bólintok.
  El tol magától, úgy vizsgálgatja arcom. Tekintete ajkaim és szemeim között cikáznak, és hallhatóan nagyokat nyel.
   Ugyanolyan izgatott mint én, és hirtelen meg sajnálom, ezért úgy döntök, hogy kezembe veszem az irányítást.
  Fel emelem kezem, és tenyereim közé fogom ki pirosodott arcát,majd finoman rántok aprót rajta, mire le hajtja a fejét, ugyanakkor lábujjhegyre állok, majd határozottan az ajkaira tapadok!
   Halkan szusszan egyet, ahogy párnácskáink találkoznak, de egyből át veszi az irányítást.
  Finoman végig simít nyelvével alsó ajkamon, mire engedelmesen engedem azt le, szabad utat engedve neki!
   Hangosan mordul ahogy nyelve át siklik az enyém mellé,mire én is halkan nyögök fel, a mámorító érzésre, érzem ahogy a gyomromban milliónyi lepkék röppennek fel, és a tagjaim teljesen el kocsonyásodnak.
  Végül ajkaink el válnak egymástól, mi pedig zihálva támasztjuk egymásnak homlokunkat.
  A könnyeim sokadjára törnek utat maguknak, és én szipogva borulok Taehyung nyakába!
-Azt hittem már sosem láthatlak .... hogy itt hagytál! Nagyon... nagyon fájt!-motyogok össze vissza, mire a férfi még szorosabban von magához, és lágyan ringatni kezd a karjaiban!
-Soha nem hagylak el Jiu! Ezentúl mindig Veled maradok! Ígérem! - mondja ki ígéretét, mire én meg könnyebbülten zokogok fel.
  Az elmúlt hetek rettentően meg viseltek, mind mentálisan, mind fizikálisan, és ennek csak most kezdem érezni a hatását.

   Néhány óra el teltével, Jin Namjoon társaságában el hagyta a kis házat, csak mi négyen maradtunk!
   Beszélgettünk, kérdezgettem őket, de nem tudtam nem észrevenni, hogy Yoongi mennyire szótlan, szinte alíg beszélt!
   Végül el aludt a kanapén, Taehyung is el vonult kicsit pihenni, teszem hozzá a szobámat választotta, így mi ketten maradtunk Jungkook-al.
-Figyelj! - mondom mellé telepedve, egy pohár kávéval. - Úgy látom, Yoongi nincs valami jó állapotban!
-Jól látod! - sóhajtja üres tekintettel meredve maga elé, ujjai el fehérednek, ahogy a kávés poharat szorítja! Rettenetes volt számára az elmúlt év, és kell egy kis idő, mire túl lendül rajta! - Hónapokig tartották fogva egy üveg burokban, csövekre kötve, amiken keresztül csak a jó ég tudja, miket adagoltak a szervezetébe!-mondja csendesen. - Nem tudni, hogy nála miért nem volt eredményes a kisérletezés,szerencsénkre, de ettől függetlenül meg viselte, és talán az agya kezdett is kicsit át állni, de tudja hogy nincs jól, ne aggódj! Meg beszéltük ezt, és szakemberhez fog vele járni! Rendbe fog jönni!
  Bólintottam, hogy értem, de volt még valami ami nagyon érdekelt. Jungkookra néztem, mire fel húzta szemöldökét.
-Hogy éltétek túl?
-Hát, az elég húzós volt.... - húzza el a száját!