Kim Taehyung || Tae ff

2.rész

Taehyung :

Kopogásom hangja szelte át az üres folyosót, éles hangja vissza verődött a hideg falakról. Szinte alig engedtem le a karom az ajtó fel tárult előttem, meg mutatva kedves barátom arcát.
-Á, Tae! Mi járatban? - Kérdezte , de azért készséggel félre állt. Ahogy be léptem az apró kis szobába szembe fordultam vele.
-Szia, Jin. Most... ahm nem hozzád jöttem! - mondtam zavartan, de Seokjin csak mosolyogva intett a kis szobából nyíló barna tölgyfa ajtóra.
-Oda bent van és elég jó kedve  is van!
-Oh, ha végeztem van kedved be ugrani egy kávéra a szemközti bisztróba? - tettem fel a kérdésem reménykedve, hisz tudtam, hogy Jin mostanában eléggé el foglalt.
-Benne vagyok! - ragyogott fel arca.
Rá mosolyogtam, majd mély levegőt véve be kopogtam az ajtón.

-Az iroda amibe beléptem teljesen átlagosan nézett ki. Szemben egy hatalmas íróasztal foglalt helyet , túloldalán egy nagy forgószékkel, felém eső oldalán két vendég székkel. A falak mellett pedig iratszekrények.
A forgószékben pedig az a személy akivel most beszélni szerettem volna!
-Uram!-hajoltam meg tisztelettudóan, mire az ősz hajú férfi kedves mosollyal nézett rám.
-Nahát, Taehyung! Minek köszönhető a látogatása?
-Bocsásson meg a zavarásért, tábornok úr, de egy belépőre lenne szükségem!
  El csendesedve figyelt, egy sóhaj után hátra dőlt székében, majd karba tett kézzel figyelt.
-Hová?
-Az ötös szektorba, uram! - mondtam szem rebbenés nélkül.
Egy újabb fájdalmas sóhaj után meg rázta a fejét.
-Tudja , hogy oda csak különleges eljárással juthat be! És ahhoz elég komoly indok kell, Taehyung!
  Bólintottam, hiszen tudtam, nagyon is tudtam.
-És el is mondja? - Kérdezte nyugodtan. Mély levegőt vettem.
-Újabb osztag tűnt el, Uram... - mondtam csendesen, ujjaimat tördelve.
-Maga nem adja fel, ugye? - nézett a szemembe, de ahogy álltam a tekintetét, fel állt, majd ki bámult az ablakon. - Hisz benne, hogy Min Yoongi még mindíg él, ugye?
-Igen, Uram!
-Rendben! Meg szerzem a belépőjét, most elmehet. Majd értesítem.
-Köszönöm, Uram! - mondtam, majd az ajtóhoz léptem.
-És Taehyung?!
-Igen, Uram? - fordultam vissza. Tekintetünk találkozott.
-Erről senkinek egy szót sem!
-Igen, Uram! - tisztelegtem, majd ki léptem.
Jin már izgatottan várt rám!

A megszokott boxunkba ültünk be. Egy kis tálka kockára vagdosott sárga dinnye, meg egy-egy banános tej társaságában.
-Mire készülsz? - tette fel Jin a kérdést, miközben be tolt egy dinnye darabkát.
-Arra, amit már eddig is meg kellett volna tennem!
-Oda akarsz menni? - húzta össze szemöldökét.
-El is fogok! - hajoltam előre.
-A tábornok ugyanolyan őrült mint Te, hogy csak úgy belement! - csapott dühösen az asztalra, mire páran felénk pillantottak.
-Meg kell tennem ! - mondtam csendesen.
-De miért, Tae? - Kérdezte sóhajtva.
  Nem válaszoltam egyből, hisz nehéz lett volna, leírni mindazt amit az utóbbi időben éreztem.
  Egy pillanatra meg állt a világ, én pedig láttam magam előtt, ahogy Yoongi és Jungkook egymás kezét fogva jelentik be a kapcsolatukat, láttam őket ahogy nevetve birkóztak a parton, ahogy elköszöntek Yoongi utolsó kiküldetésénél, láttam Jungkook-ot a földön fetrengve zokogni, mikor be jelentették szerelme eltűnését, majd halottnak lett nyilvánítva, láttam a pánik rohamait, láttam a reménytelenséget és magányt a szemeiben, amikből kihunyt a fény, a nevetés. És aztán pár napja, az a segély hívó kód! Rajtam kívül csak egy ember ismerte azt a frekvenciát... Min Yoongi!
   Meg ráztam a fejem, majd Jinre néztem, aki hörcsög mód rágcsálta a dinnye darabkákat.
-Yoongiért.... Jungkookért, magamért! Tudni akarjuk az igazat! Mondd Jin... Neked nem furcsa, hogy az osztag egy része eltűnt, halottnak lett nyilvánítva, a másik része pedig hónapokkal később fel bukkan, de mintha azok a srácok nem önmaguk lennének, olyan... olyan robotszerűek, majd alíg egy hétre rá, újabb osztag tűnik el nyomtalanul?! - hátra dőltem székemben, majd én is be kaptam egy dinnye darabkát.
-Figyelj, ezt csak Neked mondom el... - hajoltam előre, mire Jin követte példámat. - Erről Jungkook sem tud, amíg nem vagyok biztos... pár napja kaptam egy segély hívót a titkos frekin. Amit rajtam kívül csak Yoongi ismert!
   Jin meg lepetten pislogott rám.
-Gondolod, hogy a hadnagy még él? - Kérdezte suttogva.
-Érzem! Tudod, hogy sosem csalnak a megérzéseim! És ha él, akkor én mindent meg teszek, hogy meg találjam. De ahhoz az ötös szektorba kell mennem!
-Miért pont oda?
-Ott adott hírt magáról utoljára. A hetes szektorba készült behatolni!
-De hát az.... - nyekegte és még a falat is ki esett eltátott szájából.
  Bólintottam.
-Tiltott zóna, a senki földje! De ha valaki túl élhette, az Yoongi, én pedig meg fogom találni!
  El szántan néztem barátomra, de Jin meg értően pislogott rám!
-Szólok Jisoonak, hogy derítsen ki mindent, amit a hetes és ötös szektorról tud! - mondta végül halkan.
-Nem akarom, hogy bajba kerüljetek, nem kéne! - tiltakoztam egyből!
-Nyugi, Nála nem ismerek profibbat! - mondta büszkén feleségére!

  Végül Jin elköszönt, mert egyszerre két helyen is helyt kellett állnia, nekem meg eszembe jutott, hogy el kellene rendeznem  még jó pár dolgot, mielőtt útra kelnék.
  Haza siettem, majd be kopogtam a szomszéd nénihez. Szegény már nagyon idős, de igazán nagylelkű asszonyka.
-Szervusz, kisfiam! - köszönt ahogy meg látott, majd meg ölelgetett. Persze ehhez igencsak le kellett hajolnom az apró hölgyeményhez.
-Csók Park néni, hogy van? - mosolyogtam rá. Az idős néni csak legyintett majd meg indult előttem.
-Most hogy el jöttél, jobban kedveském. Gyere csak be!
  Be mentem az otthonos kis lakásba, de meg is álltam.
-Park néni, most nem beszélgetni jöttem. Most kivételesen egy szivességet kérnék! - mondtam kissé bizonytalanul.
-Ó hát... mondd csak! - motyogta ahogy le ült.
-Nos, egy két nap múlva el megyek, csak most talán kicsit több időre mint szoktam. Talán egy-hét. Még nem tudom és hát Yeontan...
-Ó-vágott a szavamba-szívesen gondját viselem addig.
-Igazán? - ragyogott fel az arcom. - Meg adom az unokatesóm számát is, arra az esetre ha valami gond lenne, míg nem jövök vissza, ha rosszul lenne, ha boltból kellene valami. Legyen kihez fordulni!
-Ó hát, meg oldjuk kincsem! - nevetgélt, én pedig igazán hálás voltam neki. Persze aggódtam érte, de végül is majd Namjoont meg kérem, hogy néha nézzen rá, vásároljon be neki helyettem is, hisz ezeket én csinálom már hónapok óta.
  Miután elköszöntem tőle, haza siettem, majd készülődni kezdtem. De legelőször is, a dekódolómat rendeztem el, majd a saját tervezésű frekvenciális keresőmet, amihez csak én tudtam a kódot. Ezen a gépen tároltam minden olyan információt, ami majd remélhetőleg hamarosan terhelő bizonyítékként lesz felhasználható a hadügyminisztérium ellen.
   Mert biztos voltam benne, hogy valami nagyon bűzlik a házuk táján!
  De előbb be kell jutnom a hetes szektorba...!